A hit ereje - A Hidden Life az egyik legeurópaibb film Cannes-ban

Malick zseniálisan mutatja be, hogyan működik egy totalitárius társadalom, hogyan szolgálunk ki egy diktatúrát csupán azzal, hogy „tesszük, amit elvárnak tőlünk”.

Terrence Malick egy rejtély. Nem feltétlenül a titokzatos személyiségre gondolok, aki visszautasít mindenféle nyilvánosságot – Cannes-ban sem jelent meg sem a vörös szőnyegen, sem a sajtótájékoztatón, pedig az Arany pálmáért versenyez – hanem karrierjének és életművének sajátos mivoltára. Legyen szó a korai klasszikusairól (Sivár vidék, Mennyei napok, Az őrület határán) vagy a hosszú hiátust követő újabb, sokak által meg nem értett műveiről, melyek Az élet fája óta készülnek futószalagon, mindig nagyon amerikai, illetve filozofikus tematikájúak voltak. Most itt a nagy kivétel: a versenyben lévő A Hidden Life (Egy rejtett élet) az egyik legeurópaibb film, amelyet a fesztiválon bemutatnak.

A mű igaz eseményeken alapul: Franz Jägerstätter osztrák földműves sorstörténete, aki nem volt hajlandó letenni a hitleri esküt és fegyvert fogni a szerinte hazug és bűnös háborúban, ezért 1943-ban Berlinben kivégezték. Jägerstätter nem készült mártírnak, sem szentnek, de a hite megrendíthetetlen volt. Malick hiperérzékenyen játszik el a gondolattal, hogy hogyan válik olyan ember áldozattá, aki egy aláírással meg tudná menteni magát. Azt is zseniálisan mutatja be, hogyan működik egy totalitárius társadalom, hogyan szolgálunk ki egy diktatúrát csupán azzal, hogy „tesszük, amit elvárnak tőlünk”. A rendező nem volt rest bemutatni azt sem, milyen az, ha egy társadalom radikalizálódik és tagjai elveszítik emberiességüket – igen itt pontosan arra utalok, hogy látjuk az osztrákok Hitler iránti szeretetét.

De ne didaktikus alkotást képzeljünk magunk elé, Malick Malick maradt továbbra is. A film olyan, mint egy szimfonikus opera, amelyet lírai képsorokkal és lételméleti monológokkal tesz teljessé a rendező. A kézzelfogható mártírtörténet pedig megsokszorozza a mozgóképköltészet erejét. Elképesztő moziélmény a Hidden Life, amelynek képsoraiban a természet, az élet és a halál költői módon képez drámát, hatása pedig ki- és megkerülhetetlen. Most lehet igazából megérteni, mit is akart az idősödő Malick a digitális technikáktól, nem kérdés, hogy az életmű újabb (legmagasabb?) csúcspontjára ért. Ha kap Terence Malick egy újabb Arany pálmát, ha nem, ez bizony filmtörténet.