labdarúgás;

2019-05-21 14:30:00

Százforintos bajnokság

Vasárnap befejeződött az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, melyet a néhány évtizeddel ezelőtti hatalmas érdeklődéshez képest teljes közöny kísért.

Ha most lemennénk az utcára, és találomra megszólítanánk néhány embert, hogy mi ért véget vasárnap délután Magyarországon, sokan bámulnának maguk elé, hogy mi lehet a válasz. Az első osztályú labdarúgó-bajnokság minálunk dekádokon át közügy volt – annál az egyszerű oknál fogva, hogy a szó legszorosabb értelmében labdarúgó volt és bajnokság –, mint ahogyan évtizedek óta már nincs a homloktérben, még akkor sem, ha éppen szívderítő változás van: az előző évadhoz képest 413-mal nőtt az átlag nézőszám. 

Ha igaz. Készpénznek azért ne vegyük ezt, mert a zárófordulóban is előfordult olyasmi, hogy a Debrecen–Paks meccsről kerek 6000 szurkolót jelentettek, azaz támadhat némi kétség a hitelességet illetően, elvégre a berkekből származó becslés alapján tudható, hogy húsz-harminc százalékkal „kozmetikázottak” az adatok. Amúgy a 3276-os középértékkel sincs mit dicsekedni, pláne, hogy ez korántsem a mezőny egésze iránti fokozódó érdeklődésnek, hanem csak az FTC-pálya 10 ezer fölé emelkedő átlagos látogatottságának és olykor a százforintos jegyvásárlási akcióknak tulajdonítható.

A százhúsz éves Ferencváros történetében persze előfordult, hogy 35 077-es nézőátlagot 43 462-es követett, de azok más idők voltak más futballal, más mércével. A jelenlegi körből a zöld-fehér csapat nem csupán a kilencedik kerületi forgalom miatt emelkedett ki, hanem azért is, mert tizenhárom pontot vert a Videotonból Vidivé rövidített, hamarosan újra nevet változtató ezüstérmesre. A fehérvári együttes viszont eljutott az Európa-liga csoportkörébe, ami azért nagy szó, mert a szomorú tapasztalat az, hogy efféle bravúr hat évente sikerül egy magyar résztvevőnek.

Ebben az évadban is úgy potyogott ki az FTC, az Újpest és a Honvéd, hogy augusztus elejére már nem maradt nemzetközi programja, ráadásul a kispesti együttest egy luxemburgi vetélytárs selejtezte ki. Csöndesen megjegyzem: hajszál híján ez történt a Vidivel is, csak a nem mindenütt rettegett F91 Dudelange Ibrahimovic nevű játékosa a felcsúti visszavágó utolsó előtti percében luftot rúgott a fehérvári ötösön belül. Ha eltalálja a labdát, akkor Európát illetően már július közepén „fürdés, gyúrás van”, ahogyan korábbi kitűnő kollégám, Jakab József szokta volt mondani egy már nem létező orgánum, a Népszabadság című napilap szerkesztőségében.

Elmozdulás nincs, a nívó és a tempó ugyanolyan, amilyen tavaly vagy tavalyelőtt volt, klasszis játékos szintén annyi van, amennyi korábban – azaz semennyi –, az egyébként sem különösebb kíváncsiságot pedig még inkább csökkenti a provinciális jelleg, mert Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd iránt minimális figyelem összpontosul Magyarország más részein. (Már, ha összpontosul egyáltalán.) A 131 esztendős MTK mai alakulata meg elköszönt az első osztálytól; e kiesés nem kis „fegyvertény” az ibolya szerény konkurencia mellett. Néhány éve azt hallottam, hogy Deutsch Tamásnak nagy ívű tervei vannak a kék-fehér klubbal, ám a derűt sugárzó megállapítás aligha az NB II-re és a sírásra álló szájra vonatkozott a görbület tekintetében. Az MTK huszonhárom aranyérmet számlál az NB I-ben, igaz, az utóbbi hatvan évben már csak ötöt szerzett. (Az FTC a harmincadik elsőségét érte el a magyar futball legmagasabb osztályában, és fennállása második felében is majdnem háromszor annyi győzelmet – tizenhármat – aratott, mint az MTK.)

A szombathelyi zöld-fehér viszont fakó, akár a Hungária körúti kék-fehér. A vasi gárda – melynek neve, a Haladás köszönő viszonyban sincs a keserves valósággal –, valamint az MTK helyett a ZTE és a Kaposvár érkezik az úgynevezett élvonalba. Emlékszem, amikor a „Zete” először felkerült az NB I-be, 20 ezer néző várta a Tatabányát a zalaegerszegi nyitányon (0-1). Aztán, amikor a Kaposvár első ízben feljutott az élvonalba, a somogyi sporttelepen 22 ezer szurkoló fogadta a valaha nagy hírű Vasast (2-0). Ez volt hetvenkettőben, majd hetvenötben. Az előbbi esztendő első fordulóját 75 500-an, az utóbbiét 96 ezren tekintették meg a helyszínen. A televízió az 1975. augusztus 30-ai rajt napján a Magyarország–Románia férfi kosárlabda-mérkőzést közvetítette.

A kosaras közvetítés hasonlított a fejfájdító egyperces híradókkal és hidegrázásos alzaponthúúú!-val spékelt mostani programhoz: azzal csak keveseket lehetett átvágni a palánkon.