Végrehajtásokat függesztenek fel a bíróságok

Kitört a bankpánik - ez a véleménye Léhmann Györgynek. A siófoki ügyvéd korábbi devizaadós ügyfeleinél sorra jelentkeznek a bankok egyezségi ajánlattal, olykor egészen szürreálissal.  Az egyik, az OTP Bankkal perben álló adósnak azt írta a pénzintézet: az eddig követelt 21 millió forint harmadával, 8 millióval is megelégszik – állította a Népszavának Léhmann. A devizaperekre szakosodott ügyvéd szerint a bankok „megneszelték”, hogy a magyar bíróságok több kérdésben is állásfoglalást várnak az Európai Unió bíróságától a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban. S azt is jól tudják, hogy a hazai bíróságok sorra függesztik fel a pereket és egyben a végrehajtásokat.

Thinkstock illusztráció

Amnesty: elfogult ítélet Röszke-ügyben

"Megmondtuk előre, teleplakátoltuk az országot, ha valaki idejön, akkor be kell tartania a törvényeket" – jelentette ki Orbán Viktor, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülésén. A miniszterelnök a Szegedi Törvényszék szerdai első fokú ítéletét kommentálta, amelyben egy Cipruson élő szír férfit a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek, tíz év fegyházra ítélték. 

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív