A bankoknak november elsejéig van idejük megegyezni az adósokkal

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője kedden pártja és az általa létrehozott Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai konferenciáján azt mondta: az Orbán-kormány néhány ezer törtető bizalmasát támogatja a tudásukkal előrejutni próbáló, törekvő polgárok helyett.

Csak a törekvőket érdemes támogatni

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője kedden pártja és az általa létrehozott Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai konferenciáján azt mondta: az Orbán-kormány néhány ezer törtető bizalmasát támogatja a tudásukkal előrejutni próbáló, törekvő polgárok helyett.

Leírás: Chikán Attila, Oszkó Péter és Bajnai Gordon FOTÓ: BIELIK ISTVÁN

Bajnai: lefulladt a gazdaság motorja

Az Orbán-kormány néhány ezer törtető bizalmasát támogatja a tudásukkal előrejutni próbáló, törekvő polgárok helyett - mondta Bajnai Gordon a Haza és Haladás Alapítvány és az Együtt-PM szövetség gazdaságpolitikai konferenciáján. Oszkó Péter, egykori pénzügyminiszter szerint Magyarországon hagyományosan alacsony a vállalkozó kedv, amit a fidesz-kabinet intézkedései - köztük a dohánykereskedelem államosítása - csak tovább rontottak. Még több fotót itt nézhet meg. 

Fotó: Bielik István/Népszava
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív