Nem tudnak árrésstopról a kínai drogériák, és nem is érdekli őket

Bár a május 19-én hatályba lépett intézkedés önmagában ezekre a boltokra nem vonatkozik, a kabinet a döntése kapcsán számos megnyilvánulást tett, amelyek szerint az árak általánosan csökkennek majd a területen. Árgyűjtésünk szerint vegyes a kép, a kínai drogériáknak szükségük is lenne némi óvatosságra.

A World Mall (volt Asia Center)eladói mit sem tudnak az árrésről

Egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint ezekre a termékekre terjesztik ki az árrésstopot

A dokumentum szerint 30 drogériás háztartási cikk érintett, köztük a vécépapír, a tusfürdő, a fogkrém és az egészségügyi betét is.

Nagy Márton beharangozta: várhatóan kiterjesztik az árrésstopot a drogériákra

A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja az előterjesztést, amely például a DM-re, a Rossmannra és a Müllerre is vonatkozna, valamint több ezer terméket érintene.

Korábbi felvétel

Nagy Márton bejelentette, hogy az árrésstoppot kiterjeszthetik a háztartási és a piperecikkekre is

Mondván, ezek a termékek is jelentősen befolyásolják az inflációt. Felkészül a DM, a Rossmann és a Müller.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív