A nemzeti megváltó szerepe – Milbacher Róberttel a legendás múlt játszóterein

Petőfi mégsem halt meg Segesvárnál? Sőt, orosz kém volt? Arany Vörös Rébékje pedig a valóságban is élt? Milbacher Róbert két kisregényében az igazságkeresést, a kutatást szinte krimiszerűen tálalja. Ám rafináltan keveri a lapokat – irodalomtudósként, íróként egyaránt. Rajtunk, olvasókon áll, melyik igazságverzió felé hajlunk. A Variációk a múltra című kötet szerzőjével legendákról, kollektív emlékezetről, a múlt sokféle arcáról is beszélgettünk.

Élet és Literatura

„A réginek, sőt kissé talán avittasnak ható művek nagyon is képesek reflektálni a mai ember élethelyzeteire, létértelmezésére.” Ködképek az irodalom láthatárán címmel olvasható Milbacher Róbert újabb irodalomtörténeti esszégyűjteménye.

Szendrey Júlia életének keserű, olykor tragikus fordulataiban reprezentatív módon jelenik meg a bioló­giai és a társadalmi nem (a gender) éles konfliktusa

Miért tudunk keveset Vörösmarty erotikus oldaláról? Valóban nemzeti dráma a Bánk bán? Találkozott-e Arany Marxszal?

Megjelent Milbacher Róbert irodalomtörténész új könyve.

Milbacher Róbert szerkesztője, Szegő János szerint az általunk már ismert modelleket igyekszik alkalmazni a klasszikus szerzőkön, mintha a múlt és a jelenkor tudásának metszete érdekelné
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív