Rajkán másfél millió forintot kell fizetnie annak, aki ingatlant szeretne vásárolni, de a bejelentkezés is többszázezres tétel

Az úgynevezett önazonossági törvény alkalmazásának újabb kirívó példájaként a szlovák határhoz közeli település így rettentené el a szlovák nemzetiségűeket, akik már döntő többségben élnek ott.

Állami pénzből veheti meg a szlovák önkormányzat Schmidt Máriáéktól Budapest titkos templomát

Az ódon szlovák evangélikus templomot bérházak rejtik a világ elől, állapota mára életveszélyessé vált.

Képünk illusztráció

Tomori nélkül a szlovákok ellen

Tomori Zsuzsa nélkül készül a magyar női kézilabda-válogatott a Szlovákia elleni világbajnoki selejtezős párharcra.

FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Davis Kupa - Nyertek a szlovákok

A szlovák páros három sima szettben legyőzte a magyarokat vasárnap a budapesti tenisz Davis Kupa-párharcban az euro-afrikai zóna I-es csoportjában, ezzel 3-0-ra nyert, a két utolsó egyes mérkőzést már nem játsszák le.

Fucsovics Márton egy korábbi felvételen /Getty Images

Szlovákok az Iszlám Államban?

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint közvetlen veszélyt is jelent Szlovákiára nézve is, hogy az ország állampolgárai is harcolnak a dzsihadisták soraiban – írta a parameter.sk a TASR hírügynökségre hivatkozva. A nacionalista politikai erő szerint a kormánynak mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy tisztázza a helyzetet.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív