Tömeges csőd jöhet a tejiparban, minimális felvásárlási árat kérnek a termelők az Orbán-kormánytól

Vannak gazdaságok, amelynek mindössze literenként 60 forintos átvételi árat ajánlanak, miközben a 140 forint is masszív veszteséget jelentene.

Vannak olyan gazdaságok, ahonnan
a lefejt tejet már el sem vitetik, mert azzal is csak a ráfizetés nőne

Összeomlott a tejpiac, ha a helyzet nem változik, telepek sora kerül nehéz helyzetbe Magyarországon

Drámai szintre süllyedt a nyerstej felvásárlási ára. Kína csak az egyik ok.

Nem fenékig tejföl. Bezuhantak a termelői árak

Milliárdos állami támogatás után több tucat gazdát hagyott pénz nélkül a Félegyházi Tej Kft.

Tavaly augusztusban még fejlesztésről és kapacitásbővítésről volt szó a cégnél.

Nem igazán értem

43 milliárdot (!) költ a kormány a tejiparra

A tejágazat jövőre mintegy 43 milliárd forint támogatásban részesül, ez 20 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön Mosonmagyaróváron, az Óvártej Zrt. mozzarella gyártósorának átadása alkalmából rendezett ünnepségen. Mindeközben egy sokkoló adat az OECD jelentése alapján: minden harmadik (!) magyarral előfordult az elmúlt évben, hogy nem tudott élelmet venni.

FOTÓ: Thinkstock
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív