autó;kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás;kötelező biztosítás;

2013-10-10 18:31:00

Mindjárt a mélybe zuhanhat a kötelező biztosítás díja

Közel 20 ezer forint volt a kötelező biztosítás átlagos díja tavaly azoknál, akiknek január elsején volt az évfordulójuk. Miután a biztosítók már év közben is módosíthatják a díjaikat, mostanra az átlagdíj 22 891 forintra emelkedett. Eddig  15 biztosító 44 tarifa változtatást jelentett be.

A jelenség nem új, de korábban másként érték el a biztosítók, hogy akik év közben váltottak, vagy autó vásárlás miatt kötöttek új szerződést, többet fizessenek. Miután a tarifa egész évben fix volt, így az év végi kampányban adtak kedvezményeket, amelyek azonban januártól már nem éltek. Néhány biztosító előszerződéssel próbált kedvezményt adni a későbbi szerződőknek is, de ezt a kiskaput a jogalkotó bezárta.
Az év közbeni díjnövekedés idén a nagy kocsik tulajdonosait jobban sújtotta, mint a kis járműveket választókat. Így például a 151 kilowatt motorteljesítmény felett egyharmados volt a drágulás, míg a 75 kilowatt alatti kategóriában - a bonus-malus besorolástól függően - 6-12 százalékkal drágult a kötelező. Viszont az október végi tarifahirdetéskor akár 50 százalékos árzuhanást is elképzelhetőnek tart a netrisk.hu internetes alkusz.