rövidpályás gyorskorcsolya;Szocsi;Magyar Olimpiai Bizottság;Pulai Imre;téli játékok;Gyarmati Anna;

2013-10-15 08:00:00

Huszonegy lesz immár a nyerő szám?

A Magyar Olimpiai Bizottság számításai szerint legalább 12, de legjobb esetben akár 21 sportoló is képviselheti hazánkat a jövő évi szocsi téli játékokon.

A MOB hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: rövidpályás gyorskorcsolyában, alpesi síben, sífutásban, hódeszkában, szánkóban és gyorskorcsolyában van esély magyar szereplésre. A legnépesebb csapat rövidpályás gyorskorcsolyában várható, amelyben minimum három férfi és három női versenyző részvételére számít a MOB, de az sem elképzelhetetlen, hogy 10 magyar lehet majd ott a sportág küzdelmeiben.

Az indulói létszám elsősorban a váltókon múlik. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató jelezte, hogy hódeszkázásban és szánkóban még soha nem indult honfitársunk téli olimpián. Előbbi sportágban Gyarmati Annának van esélye a kvóta megszerzésére, utóbbiban pedig Pulai Imre kenus olimpiai bajnok harcol a részvételért.

Jövőre a téli olimpia mellett a második nyári ifjúsági olimpiát is megrendezik. A kínai Nancsingban esedékes játékokra a kvalifikáció a sportágak nagy részében még zajlik, az ugyanakkor már biztos, hogy cselgáncsban a fiú 66 és a lány 63 kilogrammban biztosan lesz magyar a mezőnyben, mint ahogy vitorlázásban és a fiú öttusázók egyéni küzdelmeiben is van már magyar kvóta.

A sajtóeseményen egyebekben elhangzott, hogy a szeptemberben indult kiemelt edzői program keretében mind a 154 kiválasztott szakemberrel megkötötték a szerződéseket, és az első fizetéseket el is utalták. Szabó Bence MOB-főtitkár elárulta, az edzőknek egyelőre furcsa lehet, hogy munkájukat alaposan ellenőrzik, például edzésterveiket el kell juttatniuk a MOB-hoz, ám mivel állami pénzeket kapnak, ez egy szükséges feltétel.

A tájékoztató keretében a Béres Gyógyszergyár Zrt. arany fokozatú támogatói szerződést kötött a MOB-bal, ennek értelmében a vállalat 2017. június 30-ig támogatja a bizottságot pénzzel és vitamin-, illetve táplálékkiegészítő készítményekkel.