bankszektor;L. Simon László;Lovasi András;nyílt levél;Nemzeti Kulturális Alap;jogdíjak;adathordozók;

2013-10-17 07:48:00

L. Simon visszautasít a jogdíjvita ügyében

L. Simon László nyílt levelében utasítja vissza Lovasi András vádjait, aki szerint a Nemzeti Kulturális Alap lenyúlná a jogdíjakat. Nagy vihart kavart, hogy a kormány az üres adathordozók árába beépített kompenzációs díjak negyedét elvonta a jogkezelő szervezetektől, s azt az L. Simon által vezetett Nemzeti Kulturális Alap osztja fel a későbbiekben.

 L. Simon nyílt levelében azt állítja, értelmetlen lett volna a jogkezelőkkel egyeztetni a döntés előtt, hiszen "miképpen lehetett volna szakmai egyeztetést folytatni a bankadó bevezetéséről?

A bankszektor érdekeinek megfelelően kialakított szakmai és politikai álláspont szerint ez helytelen lépés, míg a kormány szerint helyes lépés. A bevezetés vagy be nem vezetés tényét illetően nem lehet kompromisszumot kötni" - írja az alelnök.

"Nem tudom elfogadni, ha lenyúlást emlegetnek" - írja L. Simon, szerinte nehezen minősíthető lenyúlásnak, ha egy meglévő forrást szélesebb kör számára kívánnak hozzáférhetővé tenni.

"Az Európai Bíróság 2013 júliusában meghozott döntésében az egyes méltányos díjigényeket (ilyen például az üreshordozó-díj) vizsgálva megállapította, hogy lehetséges a díjazás egy részét közvetett kompenzáció, például szociális és kulturális támogatások formájában nyújtani" - olvasható a levélben.

Az alelnök szerint pénzt elosztó kollégium koncepciójának és programjának kialakításkor ki fogják kérni a zenész társadalom véleményét.
 

Lovasi nyílt levélben korábban többek között azzal érvelt, hogy bár nem minden hiba nélkül működtek a jogvédő szervezetek, de az utóbbi időben pozitív változást tapasztalt a működésükben, másrészt ezek mégiscsak a szakma döntései nyomán alakították ki a pénzkifizetéseiket.

"Ez egy rendkívül megosztott szakma, sok ízlésbéli, politikai stb. erővonal mentén, de azért ismerjük nagyjából egymást, egymás munkáit, bármilyen meglepő, a fiatalokat is, és higgye el, ha a fejlesztési pénzeket ilyen kiegyensúlyozottan osztanák el Önök, mint a mi döntéshozóink, még ennél is népszerűbb lenne az - amúgy is rendkívül  - népszerű pártja" - jegyezte meg a  zenész, hozzá téve, "Én nem bízom Önökben. Nem csak Önökben, azokban sem bíztam.Egyszerűen a politikusok logikája szerint az egy jó dolog, hogy odajárulunk a pénzesdombhoz, aminek a tetején Önök ülnek, és a marakodóknak nagy kegyesen ledobálnak pár aranyrögöt. A mi pénzünkből."