energia;gázvita;MVM;

2013-10-19 07:27:00

Az MVM a gázközpont

Azért van szükség a Gazdasági Versenyhivatal jogkörének korlátozására, hogy a stratégiai gáztároló gond nélkül átkerülhessen a Magyar Fejlesztési Banktól az MVM Magyar Villamosművek Zrt.-hez – tudta meg az EnergiaFocus.hu szakportál. A német E.ON-tól megvásárolt négy tároló mellé az ötödik ugyanis máskülönben versenyjogi aggályokat vetne föl.

A múlt héten vette tárgysorozatba a parlament gazdasági bizottsága Koszorús László és Bencsik János törvénymódosító javaslatát. Ennek lényege, hogy a „közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített összefonódáshoz” nem kell a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét kérni. Tehát gyakorlatilag egy kormánydöntéssel bizonyos nagy jelentőségű ügyeknél elkerülhető a versenyjogi vizsgálat.
Mivel ilyen jellegű felvásárlás, összefonódás a közeljövőben itthon csak az energiaiparban képzelhető el, így a módosító javaslat célzottja egyértelműen az MVM, írja a portál.

Bár a korábbi találgatások szerint a GVH jogköreit az egyetemes szolgáltatók, illetve az elosztó társaságok állami megvásárlása miatt tervezik csorbítani, ez nem állja meg a helyét. A GVH ilyen ügyben azért nem vizsgálná az MVM térnyerését, mivel a cég eddig nem volt szereplője az egyetemes szolgáltatói vagy az elosztói piacnak, vagyis egy-egy társaság megvételekor nem lehetne szó arról, hogy az MVM döntő fölénybe kerülne ebben a szegmensben. Tegnap lapzártakor újabb törvényjavaslat érkezett a Parlamentbe, amelyet a szakminisztérium jegyez és tárgya szintén a versenyszabályok átszabása, immár nagy tételben, 56 oldalon.