EU;költségvetés;áfa;áfa-bevallás;

Egységes áfabevallás az Unióban?

Alig három hét van már csak hátra ahhoz, hogy megállapodás szülessen az Európai Unió 2014-es költségvetéséről. Az uniós parlament képviselői mindenesetre úgy döntöttek, hogy egymilliárddal megemelnék a jövő évre tervezett kiadások szintjét. 

A képviselők - a Bruxinfo információi szerint - az Európai Tanácshoz képest 200 millió euróval többet adnának a felzárkóztatási programokra, és 28 millió euróval megemelnék a Magyarországon is sikeres iskolagyümölcs-program kereteit, ugyanakkor az EP saját költségvetését a takarékosság jegyében 10 millió euróval csökkentenék. A szavazás eredményeként 2,5 millió euróval a Duna-stratégia is külön költségvetési soron jelenne meg 2014-ben, erre eddig még nem volt példa.
Ugyanakkor komoly egyszerűsítést hozhat magyar szempontból az Európai Bizottság előterjesztése, az egységes uniós áfabevallás. Az új szabályozástól Brüsszel az évente 193 milliárd eurónyi be nem szedett áfa összegének a csökkentését várja, miközben az egyszerűsítés a várakozások szerint 15 milliárd euróval mérsékelné az EU-ban működő cégek adminisztrációs terheit.

A beterjesztett javaslat szerint az egységes bevallás közös, minden tagállamra nézve kötelező része mindössze 5 adatmezőt tartalmaz: a fizetendő adót és annak alapját, a levonható adót és annak alapját, valamint ezek egyenlegét, azaz, hogy az adott időszakban az adóalany áfát fizet-e, vagy visszaigényel, és azt milyen mértékben. A tervezet megalkotása során egyértelművé vált, hogy az egyszerűsítés fenti mértéke túlzó lenne, illetve egyes adóellenőrzési és adatgyűjtési érdekeket sértene, ezért a tagállamok számára lehetőséget biztosít, hogy a fizetendő oldalon a javaslatban meghatározott további 8, míg a levonandó oldalon további 13 adatmezőt alakítsanak ki. Mindez komoly egyszerűsítést jelenthet a jelenleg használt magyar áfabevalláshoz képest, amely 108 sort tartalmaz, nem számítva az úgynevezett belföldi összesítő jelentés sorait.

Magyar szempontból ugyanakkor érdekes kérdés, hogy az új szabályozást hogyan lehet majd összhangba hozni a belföldi egységes összesítő jelentéssel. „Emiatt igazából két út tűnik lehetségesnek: az egységes áfabevallás miatt vagy megszűnik az összesítő jelentés jelenlegi formájában, vagy valami újat kell kitalálni helyette” – elemzi a javaslat lehetséges hazai következményeit Hegedüs Sándor, az RSM DTM szakértője. Az új szabályozás alól kibúvót valószínűleg egyik tagállam sem kaphat majd, legfeljebb derogációt, de azt is csak kellően indokolt esetben. „Magyarországnak várhatóan kemény tárgyalásokra és hatékony háttéregyeztetésekre kell majd felkészülnie ahhoz, hogy a várható derogációs igény pozitív jelzést kapjon az Uniótól” – emlékeztet Hegedűs Sándor. A bevallási gyakoriság és a bevallás határidejének időpontja is egységes lehetne, az egy hónapos periódust jelöli meg a javaslat, de lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy attól eltérjenek.

Európában és Magyarországon is nagy gondot jelent a pályakezdő, valamint a vidéken élő nők elhelyezkedése. Ezért volt igen nagy visszhangja a közelmúltban megrendezett Nő csalás és karrier konferenciának a Magyar Nők Karrierfejlesztési Szövetségének (MNKSZ) szervezésében. A konferencia záróeseményeként rendezték meg a Legjobb női munkahely pályázat - 2012 díjkiosztó ünnepséget.