A Horthy-rendszer nem volt fasiszta! - a közelmúltban újdonságként hangsúlyozza Romsics Ignác történész, holott Andics Erzsébet és Nemes Dezső, akik leginkább az ellenkezőjét állították, már sok-sok esztendeje halottak. Andics különben is csak az 1970-es évek közepéig dirigálhatott a honi történettudományban és történészképzésben (akkortájt detronizálták).
Már az 1960-as években jelentek meg komoly tudományos munkák, amelyek szerzői visszafogottan fogalmaztak a lovastengerész országlásáról, kettőt említenék közülük, Szinai Miklóst és Szűcs Lászlót.
Az 1970-es évek derekától számosan - a nyolcvanas évtizedben már meghatározó trendként - a Horthy-rendszer egészét kifejezetten nem fasisztának írták le. Jellemzésekor nagy hangsúlyt helyeztek strukturális változásaira, az árnyalt megközelítésre: Incze Miklós, Juhász Gyula, L. Nagy Zsuzsa, Lackó Miklós, Ormos Mária, Ránki György, Sipos Péter, hogy csak néhány kutatót említsek. A magyar történettudományt reprezentáló - Ránki György főszerkesztette - monstrum kötet (Magyarország története 1918-1919 1919-1945, MTA /1976/) 1400(!) oldalának egyikén se minősítik a Horthy-rendszert mint olyant fasisztának.
E tudósok között régóta konszenzus létezett a Horthy-rendszer jellege és fő lényegi változásai tekintetében. Úgy foglalnám össze: az időhatárok természetesen viszonylagosak, egyszer a bel-, máskor a külpolitika "szalad előre", igen lényegesek a politikai intézményrendszeren belüli olyan módosulások, mint például a házszabály változtatások, a választójogi rendelkezések, a kormányzói jogkör kiterjesztések, hogy csak néhányat említsek.
1919-1921- ben kezdődött meg a Horthy-rendszer kialakulása. Ekkor markánsan "előfasiszta", illetve fasizmusba tartó, illetve "ős fasiszta" jegyek jellemezték. Legjellemzőbb vonása a főleg paraszti nincsteleneket és zsidókat gyilkoló tiszti különítmények , a "szegediek" tombolása volt.
A Horthy-rendszer konszolidációja, sikerévei és válsága 1921-1931 közé tehető. Tekintélyelvű, korlátozott parlamentarizmus jellemezte ezt az időszakot, amely balra moccanhatatlanul zárt, jobbról viszont integrált. 1931-1937 közötti időszakban alakult ki a Horthy-rendszer fasizálódása. A nagybirtok és a nagytőke mellé belépett a hatalomba a felső katonatiszti és államhivatalnoki csoport. Mögötte az egyre hangosabban hallatta a hangját az elégedetlen, az "árja" őrségváltást követelő, keresztény úri középosztály. Az utóbbi alatt meg már tolakodott, kavargott a szélsőjobboldali politikai szervezkedések, pártok tömegbázisát képező, radikálisan zsidógyűlölő, fasiszta "forradalomra" vágyakozó szociális massza: az úri középosztály alsó rétegét jelentő alacsonyabb rangú, rosszabbul fizetett katonatiszti és hivatalnoki értelmiség. Az antiszemita kispolgárok és közalkalmazottak, s a kimondott csőcselék, a lumpenfigurák.
A külpolitikában az angol-francia irányú tájékozódást egyértelműen felváltotta az olasz, majd a német orientáció, amelynek előzményei az 1920-as évek közepétől, Bethlen idejében kialakulóban voltak.
1938-1944 között - meglátásom szerint - a Horthy-rendszer minden kétséget kizáróan fasiszta jelleget öltött. Nácibarát külpolitika, rasszista belpolitika jellemezte, hiszen akkoriban lépett életbe a zsidótörvények sorozata, amelyet sokkal inkább generáltak belső - hazai - követelések, semmint a hitleri Németország kívánságai.
A következő szakasz kezdete szinte naptári konkrétsággal meghatározható: Magyarország német megszállása, 1944. március 19. Vége úgyszintén: Szálasi Ferenc nyilas puccsa, náci segédlettel. Ebben az időben a Horthy-rendszer a fasiszta, pontosabban a nemzetiszocialista rendszerváltozatok egyikévé züllik. Igaz, korlátozott szuverenitással, de Horthy saját döntéséből következően államfő maradt, lényegében - tudván-tudva! - pilátusi módon asszisztált a teljes magyar vidéki zsidóság náci megsemmisítő táborokba deportálásához, és hol háttérben maradással, hol aktívan biztosítja, hogy a magyar társadalom szövetségeseknek tekintse Hitler katonáit. Hogy az ország egységét, rendjét megőrizve fokozza háborús részvételét és Németország gazdasági kiszolgálását, s közben a közigazgatás a német elvárásoknak megfelelően működjön.
Megkerülhetetlen a kérdés: mi ösztönzi Romsicsot, hogy a Horthy-rendszer megítélést illetően hamis fényben tüntesse fel a honi történészcéh rendszerváltást megelőző negyedszázados teljesítményét? Véleményem szerint prózai ok az indíték: megfelelés és viszonosság. Nemrég kitért az elől a kihívás elől, hogy egyértelműen leszögezze Horthy Miklós egykori kormányzó bizonyított bűnösségét a szinte teljes magyar vidéki zsidóság lemészárlásában, majd Bethlen Istvánt próbálta a tényeket kissé megerőszakolva történeti példaképként a közvélemény elé állítani. A tudós történészeink pedig kénytelenek hallgatni, tűrni. "Fortélyos félelem igazgat…"
