Náculjunk, hát?

Mindenki téved, aki történelemleckékkel próbálja relativizálni Horthy Miklós - egyelőre nem lovas - szobrát, amit vasárnap lepleztek le a Szabadság téren. Tudniillik önmagukat leplezték le, akik lelepleztek.

A hazai aktív politikai mássággyűlölet két fonnyadt emblémája, Hegedűs püspökfi, meg alsó és fölsőlistázási gatyavitéz Gyöngyösi Márton adta meglehetősen barnára változott személyét a kormányzó dicsőítéséhez. Pedig esetükben Horthy eléggé el nem marasztalható személye csupán eszköz. Máz a mocskon.

A két szónoknál igazabban hívő antiszemita - ahogyan én látom - kevés tenyészik az országban. Hogyan is írta József Attila? "Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, /a meg nem gondolt gondolat, /belezabál, amit kifőztünk, /s emberből emberbe szalad. /Miatta nem tudja a részeg, /ha kedvét pezsgőbe öli, /hogy iszonyodó kis szegények /üres levesét hörpöli. /S mert a nemzetekből a szellem /nem facsar nedves jogokat, /hát uj gyalázat egymás ellen /serkenti föl a fajokat. /Az elnyomás csapatban károg, /élő szívre mint dögre száll - /s a földgolyón nyomor szivárog, /mint hülyék orcáján a nyál."

A mai - főként orbáni-hoffmanni - orcákon bőven csurog lefelé az undok Horthy-lé. Szálasi még tán tabu. Prohászka zsidógyűlöletével iskolanévadó. Wass Albert nem fűzfamentes, de politikailag cuki.

Különben ne is csodálkozzunk, ha holnaptól az egész világ "svéd tévévé" változik.

A "nácik, haza!" ördögűző felkiáltás pedig rossz. Ők már itthon érzik magukat. De mi lesz velünk, itt, velük?