fogyasztóvédelem;trafik;

2013-11-07 16:34:00

124 trafikengedélyt vonnak vissza "kiskorúak miatt"

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fiatalkorúak kiszolgálásának ellenőrzésére vonatkozó kiemelt vizsgálatok eredményeként eddig 142 nemzeti dohányboltban függesztették fel a forgalmazást, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pedig 124 jogosultság visszavonását kezdeményezte - közölte az NDN Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A cég szerint az új dohánykereskedelmi rendszer legfontosabb célja megvalósult, ugyanis jelentősen csökkent a fiatalkorúak kiszolgálása dohánytermékkel: míg tavaly a kereskedők 58 százaléka adott el cigarettát 18 éven aluliaknak, a jelenlegi 12 százalékos adat jelentős javulást mutat és folyamatosan csökken. 

Hangsúlyozzák azt is, hogy a kormány intézkedésének eredményeként a régi dohányboltok nagy számban folytathatták a kereskedelmet kijelöltként. "A jelenleg működő közel 5800 koncessziós joggal rendelkező nemzeti dohánybolt magyar családok hosszú távú biztos megélhetését biztosítja szakszerű, ellenőrzött, és biztonságos termékek árusításával" - közölte a cég, hozzátéve, hogy  összesen - az ideiglenesen kijelöltekkel együtt - 6343 helyen árulnak a törvényi előírásoknak megfelelően dohánytermékeket az országban.

A dohánytermékek után szeptemberben az év legmagasabb jövedéki adóbevétele, 36,2 milliárd forint folyt be a büdzsébe, az  októberi bevétel 28,8 milliárd forint volt. A két hónap adatai összesen 5 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal haladják meg az elmúlt év azonos időszakit - emelte ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.