Gurmai Zita;Európai Szocialisták Pártja;andalúz elnök;

2013-11-13 13:06:00

Gurmai Zita találkozott Andalúzia első elnöknőjével

Susana Díazzal, Andalúzia kormányának elnökével találkozott dr. Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) Nőszervezetének elnöke az EP szocialista frakciójának malagai kihelyezett ülésén.

Susana Díaz az első női elnök a spanyolországi autonóm közösség élén, ezt megelőzően spanyol parlament munkájában is részt vett képviselőként. Szakmai életútja fontos példa lehet a politikai életben részt venni kívánó nők számára – mondta a találkozót követően Gurmai Zita.

Az EP-képviselő hangsúlyozta: az európai régiók fontos szerepet töltenek be az EU kulturális sokszínűségének megőrzésében, emellett fontos szereplői az uniós döntéshozatalnak is. Ellenőrzik az európai uniós intézmények tevékenységét, és gondoskodnak arról, hogy a mindennapi életet befolyásoló döntések a polgárokhoz legközelebb eső szinten szülessenek meg.

A két politikus megbeszélésén szó esett továbbá a jövő évi európai parlamenti választásról, illetve az ESZP Nőszervezete figyelemfelhívó kampányáról, amelynek célja a nemek közötti fizetésbeli különbségek visszaszorítása.