elnök;eltiltás;Tour de France;Lance Armstrong;doppingvétség;Nemzetközi Kerékpáros Szövetség;Hein Verbruggen;

2013-11-19 06:58:00

Armstrongot segítette a nemzetközi szövetség?

Az örökre eltiltott Lance Armstrong szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) korábbi elnöke, Hein Verbruggen nemcsak tudott a doppingvétségéről, hanem 1999-ben - első Tour de France-sikere alkalmával - az ő ösztönzésére találtak ki mentő körülményt.

Az amerikai bringás a brit Daily Mail lapnak elmondta: az 1999-es Touron fennakadt kortikoszteroiddal. Amikor ezt Verbruggen megtudta, úgy fogalmazott: a pozitív teszt "kiütés a sportágnak", majd kérte, " találjanak ki valamit".

Erre egy utólag kitöltött, visszadátumozott receptet írtak fel neki, így papíron jogosan használhatott egy speciális fájdalomcsökkentő krémet, és folytathatta a francia körversenyt, amelyet aztán megnyert.

A Touron összesen hétszer diadalmaskodott, de tavaly megfosztották minden elsőségétől. A holland Verbruggen - aki 2005-ig vezette az UCI-t - egyelőre nem reagált a vádakra, de korábban cáfolta, hogy cinkosa lett volna Armstrongnak.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a múlt héten jelentette be, hogy büntetlenséget kaphatnának a doppingról valló aktív kerékpárosok, de a már visszavonult Armstrong nem.

Brian Cookson, a szeptemberben megválasztott UCI-elnök kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni, és feltárni az UCI múltját is, hogy 2014-re egy korábbinál hatékonyabb szervezetet vezethessen.

A korábbi két UCI-elnököt, Pat McQuaidet és Verbruggent korrupcióval vádolják, és a gyanú szerint közük lehetett Armstrong doppingcsalásához. Az amerikai bringás úgy tudott tiltott szerekkel élni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzésen.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az életre szóló eltiltással büntetett Armstrong már elkésett azzal, hogy teljes őszinteséggel és részletességgel valljon doppingos múltjáról.

Armstrong egy hete azt nyilatkozta, szeretné lezárni a múltját, és továbblépni az életében, amely "nagyon keményen" megváltozott januári vallomása óta.

Kiemelte: "fair" tárgyaláson részt venne, mindent elmondana, de annyit kér, egyenlő elbírálás alá essen azokkal, akik már korábban elismerték bűnösségüket.