Műsormagazin;fogyasztóvédelem;szóvivő;ELMŰ;fogyasztók;csekkek;rezsicsökkentés;Boros Norbert;

2013-11-28 06:13:00

Csúsztak a számlák

Csupán nagyjából két hetet hagyott több fogyasztójának az ELMŰ az októberi és novemberi csekkek kifizetésére. A szolgáltató szerint azért csúsztak össze a számlák, mert az utolsó pillanatban jelent meg a rezsicsökkentésről szóló rendelet, és az októberi fogyasztásról szóló számlát nem tudták időben postázni. Ugyanakkor fogyasztóvédelmi szempontból csak akkor aggályos a csúszás, ha a számla kézhez vételétől számított 8 napon belül van a fizetési határidő, illetve, ha egy naptári hónapon belül két csekket fizettetne be a szolgáltató.

Kevesebb mint két hetet hagyott az ELMŰ arra egy, a lapunkat megkereső olvasónak arra, hogy az októberi villanyszámla kiegyenlítése után a következő havit is befizesse - az előbbin november 22., az utóbbin december 4. van feltüntetve fizetési határidőként.

"A november 1-jétől esedékes számlák egy részét sajnos pár nappal később tudtuk kiküldeni, amivel a fizetési határidő is elcsúszott" - ismerte el lapunknak a problémát Boros Norbert.

Az ELMŰ szóvivője azzal indokolta a késést, hogy csak az utolsó pillanatban jelent meg a rezsicsökkentésről szóló kormányrendelet, és a módosítások pontos ismeretének hiánya miatt nem akarták kétszer kiküldeni a számlákat.

Két határidő egy hónap alatt
Módosította a számlázási időszakot a csoportos beszedési megbízást használó ügyfeleinél a Magyar Telekom, ezért a fogyasztókhoz egy hónap alatt két számlát küldtek ki - számolt be róla a baon.hu. Amíg az ügyfeleknek korábban a hónap elején kellett rendezniük a számlákat, újabban már a hónap végén kell fizetniük; a társaság erről levélben értesítette az ügyfeleit, akik közül sokaknak nem olyan könnyű az átállás.
"November elején már kifizettük a legutóbb esedékes számlát. A szolgáltató azonban módosította szerződésünket, így a következő díjfizetési határidő november 28-a lesz. Már most látjuk, hogy hó végén nem lesz pénz a bankszámlánkon. De nem csak novemberben, hanem a következőkben sem, miután a hónap utolsó napjaira elfogy a család pénze" - panaszkodott a megyei kapnak egy kecskeméti nyugdíjas.
A panaszos a társaság telefonos ügyfélszolgálatán jelezte, hogy hátrányosan érinti a módosítás, de sok jóval nem kecsegtették; azt a választ kapta, hogy a fizetési határidő megváltoztatására nincs lehetőség.

Ugyanakkor Boros szerint kárt nem okozott a csúszás, mivel az októberi fogyasztásról szóló számla késve érkezett meg, a fogyasztók novemberben gyakorlatilag fizetési haladékot kaptak. A novemberi számlák mindegyikét azonban már időben küldték ki.

Kíváncsiak voltunk, érdemes-e panaszt tenni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál a késve érkezett csekkek miatt, és az alábbi tájékoztatást kaptuk: a hatályos jogszabály nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely előírná, hogy minimum hány napnak kell eltelnie a szolgáltató által kibocsátott számlák fizetési határideje között.

Éves elszámolás esetén a felhasználó havonta egy, egy év alatt összesen tizenegy alkalommal (kivéve új bekapcsolás, felhasználó változás, számlázási mód változása esetén) a részszámla összegének megfelelő részfizetést teljesít.

Az egyetemes szolgáltató köteles a számla felhasználó részére történő eljuttatásáról olyan módon gondoskodni, hogy a számla kiegyenlítésére a felhasználónak vagy a fizetőnek a kézhezvételtől legalább 8 nap rendelkezésére álljon.

Úgy tudjuk, a FŐTÁV-nál is elcsúsztak az októberi számlák, de kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.