előadás;regény;Katona József Színház;diáklázadások;Eötvös Gimnázium;Üvegfal mögött;

2013-12-04 06:48:00

Gimnáziumi lázadástan

Álarcban hangos sziréna kíséretében ront be néhány fiatal az Eötvös Gimnázium egyik termébe. Obszcén, forradalmi mondatokat írnak fel a táblára és sakkban tartják a diákokat. Pánikra azonban még sincs ok, mert a Katona József Színház színészei osztálytermi színházat játszanak a patinás belvárosi tanintézmény falai között, mégpedig Robert Merle regénye alapján készült az Üvegfal mögött című előadást. 

A történet 1968-ban a párizsi diáklázadások idején játszódik. A hallgatók elfoglalják a Sorbonne kihelyezett bölcsészkarának a lánykollégiumát, később pedig közülük 140 az egyetemi hatalom jelképének számító tornyot is megszállja.

Az előadás ezt a folyamatot, illetve a toronyfoglalás közvetlen előzményeit mutatja be. A vállalkozás nagy erénye és ez legalábbis az Eötvös Gimnáziumban jól működött, képes közel hozni a távolinak tűnő szituációt, konfliktushelyzetet a mai pesti diákokhoz.

Kiderül, hogy a diákforradalmárok is emberek, ugyanolyan esendők, gyarlók, mint bárki más, de képesek lázadni, küzdeni különböző célokért.

Akkor 68-ban a szexualitás szabadságáért is lázadtak a fiatalok, az akkori cél, hogy például a fiúk és lányok együtt alhassanak egy kollégiumban, lehet, hogy ma túlhaladottnak tűnik, a különböző döntések és választások kapcsán felvetődő kérdések azonban nagyon is aktuálisak.

Nagyszerű a Kovács D. Dániel egyetemi halgató rendezte színészcsapat: Kovács Lehel algériai vendégmunkása, valamint Borbély Alexandra, Dankó István, Ötvös András és Pálmai Anna egyetemistái rendkívül pontos jellemrajzokat vázolnak fel.

Az előadás utolsó egyharmada előtt felkerül a táblára a szintén nagyon aktuálisnak tűnő 1968-as jelmondat, mely szerint "Amikor a Parlament színházzá változik, akkor kell a színháznak népgyűléssé változnia".

Az osztályterem is pillanatok alatt rögtönzött népgyűléssé alakul. Az egyik táborba a kis időre drámapedagógusokká lett színészek vezetésével a radikálisok gyűlnek össze, akik meg akarják ostromolni a tornyot, a másik oldalra a kompromisszumokkal kiegyezők kerülnek.

Melyik tantárgyat törölnétek el, hangzik a kérdés, majd arról vitáznak, vajon miért lázadnának leginkább a diákok. Azt mondják, nem ők az iskolában a leglázadóbbak, de beszállnak a játékba és végül megegyeznek abban, hogy a dolgozatok elhalasztásáért bármit megtennének.

A Katona József Színház előadása érzékletes, emberi momentumokkal teli lázadástan. Csak nehogy az iskolák mostani új központi fenntartója megneszelje.

(Üvegfal mögött, Katona József Színház, osztálytermi előadás)