Izgató csajokkal, darabbeli és valódi sztárokkal, a mindent elöntő, butító celebvilág gyilkos paródiájával is szolgál a Chicago. Annak bemutatásával, hogy senkiket hogyan lehet pillanatok alatt valakikké felfújni, akár érdemi képességek nélkül. Ez ugyanúgy hazugság, mint bűnöst ártatlannak kimosdatni, vagy ártatlant elítélni. Erről mind regél Kander-Ebb-Fosse musicalje, ami színpadon és filmen egyaránt világsiker lett, ha úgy tetszik a darab maga is "celebbé" vált.
Játszható akár könnyed, üres, sziporkázó csacskaságként, és adható erőteljes, húsbavágó társadalombírálatként. Az Operettszínházban például annak idején két remek színésznő, Felföldi Anikó és Galambos Erzsi párviadala került a középpontba, míg Kaposváron Ascher Tamás rendezőnek gondja volt rá, hogy az az álságosan kibírhatatlan világ, ami megjelenik a szövegben, nagyon is hasonlítson a mi országunkra. Ahogy néhány éve Zsótér Sándor is így rendezte meg a musicalt a HOPPart Társulattal.
Bozsik Yvette korábban egy másik társadalmi közlendőkben igencsak bővelkedő musicalt, a Kabarét állította színpadra a Centrál Színházban. És szinte segélykiáltásként beszélt vele az újra jelen lévő pusztító ordas eszmékről, a lidérces elembertelenedésről, mindehhez táncosai hathatós közreműködésével, akár némileg polgárpukkasztó módon megteremtette a fasizálódó Berlin elszabadult, féktelen lokáljainak taszítóan is vonzó miliőjét. A táncosai most is megadják az alaphangulatot.
Az bennük a jó, hogy szabálytalan, egyéni fazonok, színészi képességekkel, ha kell, bátran dalra is fakadnak. Árad belőlük a temperamentum, a játékkedv. De ha szükséges, egyszerre mozdul kezük-lábuk, ha hagyományos, jól idomított balettkarként képtelenek is lennének működni.
Kulka János Billy Flynként, az ünnepelt sztárügyvédként, maga a két lábon járó korrupció, és manipuláció. Tetemes pénzösszegért a legelrettentőbb gonosztevőt is garantáltan és garanciával kimossa a bajból, és fölmenteti. Kulka nagyszerű. Öntetszelgő, a fényben, gazdagságban, elismertségben parádézó fickót játszik, aki ravasz észjárással a jogot oda csűri-csavarja, ahová csak akarja, és bármit megetet a hallgatóságával.
Celebeket gyárt a gyilkosokból is, hiszen az égbekiáltó bűn fontos celebképző tényező. Tapsos szám, amikor a tárgyaláson hasbeszélőként adja vitathatatlanul bűnös védence szájába, hogy mit is mondjon szabadulása érdekében.
A hathatós félretájékoztatás miatt igencsak jó kapcsolatokat ápol a sajtó képviselőivel. A tömegkommunikációnak is van egy olyan vezérürüje, mint amilyen ő, Mary Sunshine sztárriporter személyében, a többiek már mennek utána, majmolják. A sztárügyvédhez hasonló fajsúlyú ez az újságírónő, mutatja az érdekszférák galád összefonódását, nélküle az ügyvéd semmire se menne.
De azzal, hogy ebből a változatból kimarad az újságírónő dala, a szerepe is elsikkad, pedig éppen alakítója, Botos Éva a Centrál előző bemutatóján Piafként pazarul bizonyította, mennyire jól áll neki a zenés színpad.
Hogy Schell Juditnak elsőrangúan áll, azt mindig is tudtuk, hiszen azon ritka színészek egyike, akik jól játszanak, énekelnek, és táncolnak. Welma Kellyként ő az egyik gyilkos asszony, aki tán eredetileg is jó lokálénekesnő, képes csillogni-villogni, erotikus lenni, ahogy kell, és közben érezteti azt a keserűséget is, hogy tisztában van vele, már csak kora miatt is, a helyére újabb és újabb kiszemeltek jönnek. Ő pedig, bár naná, hogy felmentik, amikor ki is végezhetnék, csúszik hátrébb a képzeletbeli ranglistán.
Roxie Hart viszont harsogóan fiatal Mórocz Adrienn tehetséges megszemélyesítésében. Ő az, aki a gyilkoláson kívül semmit nem tud. De sztár lesz, mert az ügyvéd úr kezelésbe veszi. Kis pislogó szemű butuska, majdhogynem fruska kerül be a nagy ámítás gépezetébe, mondhatni egy dupla nulla, és lám, belőle is címlapsztorikat lehet gyártani. Mindennek a haszonélvezője Morton mama, a börtönőr, ő a háttérben magabiztos cinizmussal húz hasznot ebből az egész vircsaftból.
Ha Falusi Mariann kiereszti a szerepben a hangját, reng belé a ház, és közben abszolút érzékelteti, hogy úgy is lehet valaki vérlázítóan gennyes, hogy jóságosnak és melegszívűnek, no meg segítőkésznek mutatkozik. Ő szintén az átverés nagymestere.
Stohl András adja Ámos Hartot, Roxie csendes balek férjét, aki nem csupán becsületesnek akar látszani, hanem az is, csak ez ebben a közegben azon kívül, hogy ez a hülyeséggel határos, felér az öngyilkossági szándékkal. Ebben a világban ugyanis a legrövidebb út nem az egyenes, hanem a kacskaringósan nagyon görbe.
Amikor szerencsétlenségéről és észrevétlen voltáról énekel, olyan, mint egy csetlő-botló bohóc. Beakasztja lábát a rivaldába, a közönség első sora fölé hajladozva szinte lengedez, jelezve ezzel azt is, hogy azért ő közénk tartozik, mi esetlen, kihasznált balfácánok vagyunk többen.
A táncosok, a tömeg, a sokaság, bárki megtestesítői. Kiragyog közülük Vati Tamás, orvos, újságíró, vagy éppen groteszk táncra perdülő újszülött, az, ami éppen kell. Schmied Zoltán gúnyos konferansziéként, vagy megölt férjként, mókás angyalszárnyakkal a hátában is színre lép. Fekete Mari szokásához híven vehemensen, feszes ritmusban vezényli a zenekart.
Khell Zsolt egy a színpadot bekeretező nagy tévéképernyőt tervezett fő díszletelemként, rávilágítva, hogy ez az eszköz a népbutítás kiemelkedő eszköze. Berzsenyi Krisztina a jelmezekkel is érzékelteti az álságosságot. A Kabaréban több volt a düh, az elkeseredettség, de Bozsik Yvette flott, profi, mégsem gépies rendezése így is szemléletesen mutat meg egy élhetetlen világot.
