Balogh Gyula;

író;könyv;Törőcsik Mari;Hegedűs D. Géza;Závada Pál;Székely Gábor;Körhintamenet;Szabó G. László;

2014-01-06 06:45:00

Törőcsik Mari bűvkörében

Körhintamenet címmel Törőcsik Mariról jelentett meg egy "beszédes könyvet" Szabó G. László. A kötetben több mint negyven pályatárs, művész vall a Kossuth-díjas színésznőről és vele is készült több beszélgetés. Ötvenhét éve van a pályán, de valami olyat tud, amit nagyon kevesen. Alkatilag törékeny, a színpadon viszont ha kell, duzzad az energiától, olyan, mint egy maratoni futó, nem lehet őt megállítani. Most újabb megpróbáltatás érte, férjét gyászolja.

Törőcsik Mari szabadkozása mögött mindig ott rejtőzik egy igen. Tudta ezt Szabó G. László is, aki jól ismeri a színésznőt, több kötet, beszélgetés kapcsán már találkoztak. Készített vele interjúkat, voltak együtt különböző filmfesztiválokon. Meg is kereste, hogy készítene róla egy könyvet. Törőcsik nem akarta.

"Nem nyilatkozok, mindent elmondtam százszor" - jött a már többször hallott válasz. Az újságíró azonban nem adta fel. Tudta, valahogy mégis be lehet őt cserkészni. Végül az egyszerűnek látszó ötlethez nyúlt: ha ő nem akar, akkor beszéljenek róla mások, művészek, pályatársak, olyanok, akik dolgoztak vele, partnerei, rendezői voltak. Törőcsik ezt elfogadta, bár egy kicsit bolondságnak tartotta, hiszen akik szeretik, nyilván nem fogják bírálni, így aztán egyoldalú, a kívülállók számára kevésbé izgalmas olvasmány jöhet létre.

Szerencsére fölösleges volt az aggodalma. A több mint negyven megkérdezett személyes vallomása a Körhintamenet című kötetben fontos adalékokat szolgáltat egy nagy színésznő pályaképéhez. Szabó G. azonban nem elégedett meg ennyivel. Tíz interjút azért csak belecsempészett magával a kötet főszereplőjével is. Ehhez az akcióhoz cinkost is talált, mégpedig Maár Gyulát, Törőcsik Mari férjét, legfontosabb alkotótársát. Maárt kérte meg, győzze meg Marit, hogy nem lehet kihagyni a kötetből ezeket a 2011 és 2013 között készült beszélgetéseket sem.

A riporternek bevált az elképzelése, így ezek az interjúk is bekerültek a könyvbe. Erre mondta Törőcsik a kötet Vígszínházban tartott bemutatóján, hogy többet beszél, mint a többiek és ezért haragszik is a szerzőre. Persze ezt a haragot nem kell komolyan venni. Ráadásul az is elhangozott, hogy azért is szereti a színésznő ezt a könyvet, mert a megszólalók közül "valamennyi tehetség, egyikőjük sem középszerű".

Egy jó színésznő tudja, hogyan kell belépni. A kötet bemutatójára a Vígszínház alagsori büféjébe hosszú bundában érkezett. Ránézett a jelenlévőkre, közöttük Hegedűs D. Géza színészre, Janisch Attila filmrendezőre, Závada Pál íróra, illetve a többi érdeklődőre és azonnal megkapta a tapsot. Pedig semmit nem csinált, csak bejött, de úgy jött be, ahogy csak ő tud. Pedig ő is azt szokta mondani és a kötetben megkérdezettek is ezt erősítették meg, hogy amikor bemegy este játszani, a kulisszák mögött még erőtlen, fáradt, aztán elkezdi magát, "felhúzni", felerősíteni.

Több ez, mint egy trükk, hiszen koncentrál, energiát présel magába és mire színpadra lép, már erőtől duzzad, Zsótér Sándor szavaival olyan, mint egy gázpalack, vagy taposóakna, de szerencsére senkit sem pusztít el maga körül, épp ellenkezőleg. A tehetsége, a figyelme a partnerekre is hat, nem illik és nem is lehet mellette, ahogy ő fogalmaz, kutyaütőnek lenni, mert arra ő maga is vigyázott, hogy ne legyen kutyaütő.

"Megrendültem, tudtam ugyan, hogy akiket megkérdezett Szabó G. László, azok engem szeretnek, de hogy mit látnak bennem partnerként, még a fiatalok is, azon egészen elképedtem. Sokkal többnek látnak, mint amilyen vagyok" - fogalmazott a könyvbemutatón. De ez csak az ő véleménye, pedig ez egyáltalán nincs így. Nagyon pontos mini portrék születtek a monológokból. Vegyünk néhány témakört.

Törőcsik Mari és az energia. Ez pályájának talán egyik kulcsa. "Izzás van benne" - mondja Zsótér és azt is, hogy Törőcsik tudja, hogy tüzet kell csiholnia és ezt mindig meg is teszi, egyáltalán nem törékeny, inkább olyan, mint egy maratoni futó. Nem lehet őt megállítani. Ha kell, meghal, aztán feláll és csinálja tovább, mintha mi sem történt volna.

A klinikai halálból jött vissza, az orvosok csodát emlegettek. Az egészből mára csak annyi maradt, hogy az egyik kezét nem tudja teljesen felemelni. Láttam a betegsége utáni első szerepében Kaposváron. A darab elején több mint félórás monológot mondott el és nem tévesztett.

Pedig egy olyan súlyos betegség után volt, hogy egyik kedves barátja, Molnár Gál Péter már a nekrológját is megírta, hiszen Törőcsik élet és halál között lebegett. Aztán a sors úgy hozta, Molnár Gál előbb ment el, mint Mari. Törőcsik gyakran mondogatja is, hogy "körülöttem már szinte mindenki meghalt". Nem él már a Körhinta operatőre, Hegyi Barnabás sem, aki a színésznő számára az egyik legszebb vallomást tette, amikor azt mondta: ilyen csodálatos szemű színésznővel, mint Törőcsik Mari, még nem találkozott a kamera előtt.

Nyilván nem véletlen, hogy a könyvbemutatót éppen Hegyi Barbara színésznő, Hegyi Barnabás lánya vezette, aki partnere is Törőcsiknek a Vígszínházban az Átutazók című darabban, melyet Eszenyi Enikő rendezett.

Következő témakör: Törőcsik és a rendezők. Igen, csupa nem akármilyen név. Ljubimov, Vasziljev, Major, Zsámbéki és sorolhatnánk tovább a listát. Egy megszólalót maga Törőcsik kért a kötetbe, mégpedig éppen Zsámbéki Gábort. A könyvbemutatón elmesélte, hogy a Nemzetiben még rácsapta az ajtót, aztán Zsámbéki és Székely Gábor lett a legjobb barátja, na és a nemrég elhunyt Schwajda György.

Zsámbéki és Schwajda egy időben nem voltak beszélő viszonyban, Törőcsik közvetített közöttük. Ha Schwajdának kellett az egyik darabba egy színész Szolnokra a Katona József Színházból, azt ő intézte el. Neki még Zsámbéki sem tudott nemet mondani.

Törőcsik mindig azt állítja, hogy szerencséje volt, mert nagyszerű rendezőkkel hozta össze a sors. Mi ezt meg is fordíthatnánk. A rendezők örülhettek, hogy ilyen színésznővel dolgozhattak. Zsótér Sándornak erre sokáig várnia kellett, aztán eljött a pillanat a Maladype Színházban, ahol Törőcsik hosszas kérlelés után elvállata A Figaro házasságában Marcelina szerepét.

Egy szobaszínházban! Zsótér mondja róla a kötetben" Egyszerre látja kintről is a figurát, a kapcsolatokat, mindent!" Törőcsik és a nőiség. A könyvben megszólaló férfiak monológja, még a fiatalabbaké is, beillik egyfajta szerelmi vallomásnak. Nem véletlen ez sem. Törőcsik a százéves anyakirálynét, Ingangát játszotta a Katona József Színházban.Pillanatok alatt elhitette, hogy ez a nő kortalan, hogy bár nagyon idős, de mégis képes kacér lenni, egy csapásra mindenkit az ujja köré csavaró démonikus nővé változni. Az egyik jelentben az unokáját alakító Nagy Ervin ölébe kapja, egyszerre sisteregni kezd a levegő, pedig Törőcsik ebben a szituációban sem csinál mást, mint létezik.

A könyvbemutatón azt mondta: "Stohl András havonta egyszer megkéri a kezem. Igen, nekem sokáig viharos életem volt, mindig szerelmes voltam, aztán hatvanévesen azt mondtam a Maár Gyulának, akivel negyvenharmadik éve élek, én a férfiaktól most már nem akarok semmit. Lehet, hogy ezt megérzik, hogy ártalmatlan vagyok, ezért is beszélnek a fiatalok közül így rólam, ahogy az a könyvben is olvasható. Pedig én már szinte mindegyiknek voltam az anyja és a nagyanyja is. Nem azért szeretnek, mert én egy kedves öreg csaj vagyok. Néha elámulnak azon, hogy jé, még ezt tudja?"

Tudtam, hogy aznap este játszik, nem rohan haza. Megkerestem a társalgóban, megismert, mosolyogott, úgy ahogy csak ő tud. Rám nézett, "tudja, interjút nem adok" - hangzott az ismerős mondat. "De azért leülhetek?" - kérdeztem. Bólintott, és már folytatta is, az asztalnál Hegyi Barbara, Zorán és Barbara édesanyja ült együtt. Baráti társaság. Mellettem az író, Závada Pál, aki beszél is Mariról a kötetben. Most csak bejött, hallgatni egy kicsit a történeteket, hiszen Törőcsikből megállíthatatlanul jöttek a sztorik, ő persze szabadkozott, nincs már neki semmi mondanivalója, mindent elmondott.

Aztán mesélte, hogy Hernádi Judittal együtt játszott Szolnokon. Hernádi befőttes üvegekben hordta be a színházba a zöldségeket, de Törőcsik rávette őt, hogy hagyja ezeket az üvegeket, inkább sörözzenek az előadás után. A csábítás sikerült.
Épp azt játszotta, hogy anekdotázik a büfében és azt nem lehet csak úgy félvállról. Egyébként is a társalgóban sem játszik, igazából csak létezik, persze ha van közönség, az nagyon inspirálja.

"Én már mindent elfelejtek. Egyszer megyek haza, kérdezem a Maár Gyulát, ki mellett játszom én a bolondot a Lear királyban? A Blaskó Péter mellett, válaszolja. Másnap elmeséltem a Blaskónak, jót nevetett. Ilyen vagyok", emelte fel a hangját.
Mi lepte meg igazán ebben a kötetben - kérdeztem. "Minden - válaszolta rögtön. Tudtam, hogy szeretnek, de nem tudtam, hogy ennyire. De nem szeretnék erről hosszabban beszélni. Most beszéljek, mondjuk a Makk Karcsiról, akit nagyon szeretek?" Beszéljen a világhírű filmrendezőről, Milos Formanról, vetettem közbe. "Milos Formant úgy ismertem meg, hogy Karlovy Varyban zsűritag voltam, amikor Jirí Menzel volt az elnök.

Aztán hivatalos voltam egy fogadásra és a mellettem lévő tolmácsnő elmesélte, hogy az asztalnál kik ülnek. És melletted ki ül kérdeztem? Milos Forman, mondta. Aztán Forman felállt, odament a szemben ülő férfihez, visszanézett és felkiáltott: Mari Törőcsik! Hát így. De higgye el, ezek rajtam nőttek fel, fiatal rendezők voltak, amikor én már hatodszor jöttem haza Cannes-ból. Jirí Menzelt pedig testvéremként szeretem. Ebből nem lesz interjú. mondta, összevissza fecsegek. Túl vagyok feszítve."

Aztán ömlött belőle tovább szó, megannyi történet. Egyik a másik után. Elköszöntünk. Elindultam lefelé a lépcsőn, eszembe jutottak a kötetben is szereplő mondatai. "A betegségem rádöbbentett, hogy az élet véges. És én irgalmatlanul szeretek élni." Hát igen, aki Törőcsik Mari bűvkörébe kerül, szintén joggal gondolhatja így.

Eredetileg itt lett volna vége ennek az írásnak. De az élet, vagy pontosabban a halál, mint oly sokszor, most is közbeszólt. Törőcsik Mari társa, Maár Gyula ugyanis néhány hete elment közülünk. Nézegetem a kötet képmellékletét. Maár két fotón is szerepel. Az egyiken Makk Károllyal fogják közre Marit. A másikon Maár egyedül ül. A háttérben egy festmény rajta egy piros ruhás, kecses nő, akár Törőcsik is lehetne, olyan az egész, mint egy titokzatos szerelmi vallomás. Törőcsik így emlékezik Maár Gyulával való megismerkedésükre a könyvben: "Aki nem tehetséges, abba bele se tudok szeretni.

Amúgy is mindig a nő figyel fel valakire. Nekem az kevés, hogy forogjanak körülöttem. De ha én egyszer ránézek valakire, akkor tudom, hogy nekem az kell. Maár Gyulába is én szerettem bele. Valahogy nagyon tetszett, nagyon vonzó érdekes férfi volt. Tudott nézni, figyelni. A tekintetéből rögtön tudtam, hogy kiről mi a véleménye. Titokban kinéztem, hogy ő miket néz. Elmentünk a Nemzetivel a Szovjetunióba vendégszerepelni, és amikor visszajöttünk, és kimentem a Szerelem forgatására, ő ott volt, hogy írjon a készülő filmről, odamentem hozzá és átöleltem. Ez volt a kezdet. Szerelmünk kezdete."

A könyvbemutatón is beszélt Maár Gyuláról. Azt mondta, nem véletlen, hogy viharos magánéleti periódusok után, negyvenharmadik éve vele él. Maár betegségéről is szót ejtett. Elmondta a férje ugyanazon az ágyon feküdt a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán, mint ő, amikor az életéért küzdött. Felidézte Maár egyik korábbi látogatását a betegágyánál, akkor azt mondta neki: Maár Gyula drága, milyen jó, hogy nem mentünk külön, de annál nehezebben fogjuk egymást elveszíteni, mert mi annyira összetartozunk.