- Ön elismert filmrendező, cége üzletileg rendkívül sikeres, sok megbízást kap, ebben a helyzetben miért vonzotta a rektori pozíció?
- Ezt a barátaim és családom tagjai is megkérdezték tőlem. A döntéseimben egyszerre van tudatosság, vagyis, hogy a különböző feladatokat igyekszem tisztességesen elvégezni, másrészt pedig a spontaneitás, amikor valami szembe jön velem, és úgy döntök, hogy nem térek ki előle. Ez a rektorság tipikusan ilyen.
- Ezt hogy kell érteni?
- Tizenhat évig tanítottam az Iparművészeti Egyetemen, újraszerveztem az animációs műhelyt, jó eredményeket produkáltunk, megbecsült helyem volt. Négy éve viszont jött egy felkérés Rajk Lászlótól, hogy segítsek elindítani itt a Színház-és Filmművészeti Egyetemen a mozgóképes látványtervező mesterszakot. Aztán ennek a vezetésével is megbíztak, és a hallgatóim itt is szép sikereket értek el. Amikor kiderült, hogy a törvényi előírás szerint Ascher Tamás rektor nem töltheti ki a második ciklusát, mivel idén márciusban betölti a 65. életévét, felvetette, hogy adjam be én a pályázatot.
- Vagyis szembejött Ascher Tamás…
- Így is mondhatjuk. Nem voltunk napi kapcsolatban, de nyilván figyelte az egyetemi munkámat és valószínűleg meg volt vele elégedve.
- Ascher konkrétan mivel indokolta, hogy önben látta meg a leendő utódját?
- Ezt tőle kellene megkérdezni. Bizonyára számított a tanári, oktatásszervezési tapasztalatom. Nemcsak művész-tanári diplomával rendelkezem, hanem az egyik doktori fokozatomat is pedagógiából szereztem. Számomra a tanítás az első, alkotói mivoltom is a tanári énemből következik. Az önkifejezés-vágytól fűtött művészi attitűd kevésbé jellemző rám, amikor filmet készítek, azt is valamiféle tanáros alapossággal csinálom. Egy-egy új filmnek néha már a készítése közben arra gondolok, hogyan tudom majd az oktatásban illusztrációként felhasználni. Nem biztos, hogy ez feltétlenül jót tesz a filmjeimnek, de Ascher Tamás döntésénél nyilván figyelembe vette a tanári beállítottságomat.
- Ascher inkább a karizmatikus művész-egyéniségek közé tartozik, ez miként hat a mostani átmeneti időszakra?
- Mind a feladatok, mind a pozíció átadásának kényszerét rendkívül elegánsan kezeli, és ez számomra nagy élmény. Mindketten úgy gondoljuk, hogy amikor valaki átvesz vagy továbbad egy vezetői feladatot, akkor fontos tisztában lennie vele, hogy ez a történet nem vele kezdődik és nem vele ér véget. Ő most átadja nekem a stafétabotot, én minden tudásommal azon leszek, hogy megőrizzem, aztán majd valakinek ugyanilyen korrekt módon továbbadom.
- Ascher Tamásról ön csupa jót mondott, de nem biztos, hogy a jelenlegi kulturális kormányzat is így látja ezt. Ascher volt például az, aki a diáktüntetések idején még éjszakára is beengedte a demonstrálókat az egyetemre. Az nem lehet, hogy Ascher azért választotta önt utódának, mert azt gondolta, hogy a kultúrpolitika irányítói is elfogadják a személyét?
- Ezt szintén tőle kellene megkérdezni. Mivel én semmiféle pártpolitikai szerepet nem vállalok, ha valami hitelessé tesz a szakpolitikai vezetők előtt, az csakis a tanári és alkotói munkám lehet. Talán az sem mellékes, hogy a rektori státusztól semmilyen formában nem függök. Amíg szükség lesz a munkámra, a legjobb tudásom szerint elvégzem, de nem fogok rosszabbul aludni attól a naptól, amikortól már nem leszek rektor. Ugyanezt látom Ascher Tamás példáján is. Vannak, akik ha többé nem írhatnak a nevük alá egy titulust, akkor úgy érzik, hogy nincsenek is. Azt remélem, hogy ez engem nem fenyeget.
- Mi az, amit biztos, hogy tovább szeretne vinni az Ascher Tamás által megteremtett szellemi műhelyből?
- Leginkább a gondolkodás rangját és felelősségét. Akármilyen rutinos is valaki, mindig meg kell őriznie a szellemi igényességét, kreativitását. Tanítani és alkotni nem lehet rutinból. Ez a legfontosabb. Minden egyes új munkámnak úgy indulok neki, mintha még soha egyetlen vonalat nem húztam volna. Arra gondolok, hátha ez a film teljesen mást akar, mint amit én korábban csináltam. És ugyanerre törekszem a hallgatókkal való munkában is.
- A politika közelebbről nem is érdekelte soha?
- Elég sok társadalmi feladatot végzek, de a pártpolitika soha nem vonzott. Sokgenerációs polgári családban nőttem fel, olyan közegben, ahol mindenki elsősorban arra építette az önképét, amit megtanult, megtapasztalt és elért. A család zömmel természettudományos érdeklődésű, főleg gyógyszerészből, orvosból van sok. Anyai dédapám a Pemetefű cukorka feltalálója. A fiaiból gyógyszerész, orvos, mérnök lett. Bátyám geológus, a húgom és a szüleim orvosok. Az egész életüket egyfajta szolgálatként élik meg. Ma a közfelfogás szinte kizárólagosnak tekinti a hedonisztikus motiváltságot, ezért sokan nem értik azokat, akik a szolgálatot tekintik az elsődlegesnek.
- Művész nem is volt a családban?
- De, ahogy a legtöbb famíliában, így nálunk is akadt egy-egy festőművész, de nem ez a jellemző. Viszont egy-két hangszeren mindenki játszik. Én nagybőgőzöm és csellózom, a gyerekeim zongoráznak. A szűk család 16 fő, amikor összejövünk, mindig szól valami.
- Visszatérve az egyetemhez és a politikához, amikor a miniszterrel beszélgetett tapasztalta-e, hogy erre az intézményre egyfajta "liberális fészekként" tekintenek?
- Természetesen folyamatosan tapasztalom, hogy az egyetemmel kapcsolatban vannak fenntartások, de az önök által említett kifejezést nem tudom értelmezni.
- Ezt nem mondja komolyan.
- Dehogynem. Az efféle címkék ugyanis nem jelentenek semmit. A személyes sértettségből, frusztrációból eredő bizalmatlanságot oldani érdemes, és nem ideológiai rangra emelni. Ezeknek a címkéknek az alapja, és itt szerintem nincs különbség a szekértáborok között, mindig valamiféle mélyen személyes veszteség. Az esetünkben ez arról is szólhat, hogy mivel a miénk a legkisebb hazai egyetem, az összes szakon négyszáz hallgatónk van, jóval kevesebb tanár indíthat osztályt, mint amennyien szakmailag és művészileg arra felkészültek lennének. Sajnos mindig előfordul, hogy néhányan azok közül, akik az egyetemen nem taníthatnak, személyes sérelemként élik meg, és a sérelmet valamilyen általános ideológiává konvertálják.
- Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatja, a kaposvári egyetem egyik vezetője, akit még lehetséges pesti rektorként is emlegettek, korábban több interjúban sérelmezte, hogy nem indíthatott osztályt a budapesti színművészeti egyetemen, csak alkalmi oktatónak hívták.
- Igen, ő is egyike azoknak, akik mindeddig nem vittek osztályt, pedig szívesen vállalkoztak volna rá. Ráadásul úgy tudom, hogy kimondottan jó tanár.
- Volt az óráján?
- Sajnos még nem ismerem személyesen. Kezdeményezni fogom a találkozást.
- Tehát bővítené a tanárok körét?
- Ez nehéz kérdés. A kevés hallgató egyben azt is jelenti, hogy kevés tanári státusszal rendelkezünk, s a keret a megvonások miatt az utóbbi években még tovább szűkült. Új vezető tanárok bevonását az sem könnyíti meg, hogy egy iskola tantestülete stabil, lassan változó szerveződés, a tanároknak pedig szigorú törvényi előírásoknak kell megfelelniük. Az egyetem képzési struktúrája jellemzően a mester-tanítvány viszonyra, illetve a kis létszámú, gyakorlatorientált műhelymunkára épül. Ez értékes hagyomány, igazi nemzeti kincs, amelyet az itt oktató, sok éves, évtizedes munkában már bizonyított művésztanár-kollégák ápolnak és őriznek.
- A pályázatában is nemzeti értékként aposztrofálta az intézményt, ezt Balog miniszter úr biztosan szívesen olvasta, mert ma előszeretettel használják ezt a jelzőt.
- Örülök, ha erről a kérdésről ugyanúgy gondolkodunk. A mi képzési modellünk - amelyhez hasonlót alkalmaz például a Zeneakadémia is - a művész-képzés talán leghagyományosabb formája.
- A pályázatában mégis bizonyos szükséges szerkezeti változásról írt. Mi ennek a lényege?
- Érdemes kialakítani több olyan fórumot is, amelyek időnként kinyitják a hallgatók számára ezt a kiscsoportos formát.
- Ez mit jelent, valamilyen együttműködést más egyetemekkel?
- Igen, akár ezt is, és azt, hogy a hallgatók ne csak a saját mestereiktől tanuljanak, hanem legyenek évfolyam-szintű alkalmaik is. A pályázatomban azt javasoltam, hogy minden szemeszterben az első két hétben szüneteljen az osztály jellegű oktatás és ekkor a tanszékek a teljes egyetemi hallgatóság számára szolgáltassanak kurzusokat, workshopokat, elméleti előadásokat. A hallgatók szabadon választhatnak a kínálatból, így lehetőségük van a saját speciális érdeklődésük szerint új tapasztalatokhoz, ismeretekhez jutni. A teljes egyetem érdeklődésére számot tartó előadók, világhírű művészek meghívását is érdemesebb ilyen formában szervezni, mint egy-egy osztálynak, csupán néhány hallgatónak. Ez a rendszer lehetőséget teremt a hazai és külföldi társintézményekkel való szorosabb együttműködésre is.
- A pályázatában nem rejti véka alá, hogy az egyetem állami támogatása az elmúlt négy évben csaknem a felére csökkent. Ígértek ebben segítséget?
- A megoldásra konkrét ígéretet még nem kaptam, de a fenntartó döntéshozói jelezték, hogy kezelni szándékoznak az egyetem kritikus gazdasági helyzetét. Néhány hónapja külső gazdasági szakemberek bevonásával összeállítottunk egy munkabizottságot. Felmértük, hogy a megvonások milyen károkat okoztak, és elkészítettünk egy hosszú távú konszolidációs tervet.
- Miért alakulhatott ki a mostani helyzet?
- Az elmúlt tíz évben a felsőoktatásból folyamatosan vontak el pénzeket. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet az átlagosnál nagyobb arányban érték ezek az elvonások. Ez rendkívüli gondot jelent. Több éve nem volt beruházás az egyetemen, nincs pénz a technikai eszközök szervizelésére, már akkreditált szakokat nem tudtunk elindítani. Egyre kevesebb dolgozóra egyre több feladat hárul. A takarékoskodási kényszer miatt telente hathetes szénszünetet kell tartanunk, ilyenkor szünetel minden próba, stúdiómunka. Korlátoznunk kellett a napi nyitvatartást is, a szokásos koraesti műhelymunka is ellehetetlenült. Meggyőződésem, hogy ez a kényszerű spórolás inkább pazarlásnak tekinthető.
Szerencsére a jövőre 150. születésnapját ünneplő egyetem társadalmi presztízse nem sérült, az itt folyó oktató-munka a nehézségek ellenére is meg tudta őrizni a korábbi rangját és hírét. Továbbra is készülnek kiváló színházi vizsgaelőadások és vizsgafilmek. Vannak szakjaink, ahol - a felvételi versenyhelyzet átlagát messze meghaladva - a túljelentkezés több mint hatvanszoros. A 2015-ös jubileumi év döntő fontosságú lesz az egyetem életében. Nem mindegy, hogy a megerősödik-e, vagy folytatódnak a romló tendenciák.
- A bevételek növelésével nem megoldás? Egy konferencián felvetődött, hogy indítsanak fizetős sorozatszínész képzést. Ön támogatna ilyen elképzeléseket?
- Nyitott vagyok minden ésszerű bővítésre, de egy ilyen képzési szolgáltatás legfeljebb az önfenntartást érheti el, hiszen nagy a technikai, hely- és tanárigénye. Önmagában tehát nem tud olyan bevételnövekményt produkálni, hogy megmentse az egyetemet. Mind az önköltséges, mind a hallgatószám-alapú állami finanszírozási logika akkor válik kifizetődővé, ha egy egyetem olcsó működtetésű tömegoktatást is vállalni tud. Effélére nálunk nem érdemes gondolni.
- Az ön animációs filmes cége nagyon keresett a piacon, dolgoztak nemrég az Operának, kapcsolatban vannak a köztelevízióval, például bedolgoznak a Szabadság tér '89 című Rákay Philip által fémjelzett, több bírálatot kapott műsorba is. Mindent elvállal?
- A stúdió lényegéből fakad, hogy szolgáltatást nyújt. Ideológiai okból csak egészen szélsőséges esetben utasítanék vissza megbízást, de ilyenre még nem volt példa. Arra sokkal gyakrabban, hogy úgy érzem, nem vagyunk felkészültek az adott feladatra. Ilyenkor valamelyik másik, az adott megbízást magasabb szinten ellátó partner-műhelyt ajánlom. Pont olyan ez, mint egy orvos vagy tanár esetében, akinek nem az a kérdés, hogy neki mennyire rokonszenves a beteg, vagy diák, hanem hogy azt nyújtsa, amire a másiknak szüksége van. Alapvetően az élet minden területén így gondolkodom, és ezen a gondolkodásmódon nem is szeretnék változtatni.