SuperBowl;Denver Broncos;Seattle Seahawks;

2014-02-01 06:54:00

Nagy show a Nagy Almában

A popkultúra ünnepeként rendezik meg vasárnap - magyar idő szerint hétfőre virradóra (0.30 órától, Tv: Sport2) - a világ egyik legnézettebb sporteseményét, a 2013-as amerikaifutball-szezon nagydöntőjét. A Super Bowlért a liga legjobb támadóalakulata, a 37 éves Peyton Manning által vezérelt Denver Broncos és az idény leghatékonyabb védelmét felvonultató, a másodéves Russell Wilson irányította Seattle Seahawks csap össze New Yorkban - vélhetően 0 Celsius fok alatti hidegben, aminek - mint megannyi apróságnak - hatalmas jelentősége lehet. 

Harminc évvel ezelőtt a baseball és az amerikaifutball még fej-fej mellett versengett az amerikai sportszeretők kegyeiért. Mindössze egy százaléknyi differencia mutatkozott, amikor a drukkerektől azt kérdezték, melyik a kedvenc sportága?
Ma így áll a helyzet: 1. NFL 35 százalék, 2. MLB 14 százalék.

A tojáslabdás őrületre jellemző: az országhatárok sem jelentettek neki akadályt. A következő szezon kezdetén már három meccset kell Londonban rendezni, de igény ennél is többre volna. Tíz éve, amikor a magyar sporttelevízió elkezdett NFL-meccseket közvetíteni, a többség nemigen értette: miért? Mire föl? Ki lesz erre kíváncsi?

Aztán holnap estére megannyi honi vendéglátóegység hosszabbította meg nyitva tartását, kifejezetten a Super Bowl apropóján. A meccs televíziós nézettsége csak az Egyesült Államokban eléri majd a százmilliót. Az alapszakasz kezdete után, múlt év őszén, a 35 legnézettebb televíziós műsor közül 34 (!) amerikaifutball-meccs volt!

Az emberek megőrülnek a sportágért. Az okokat könnyű volna azzal magyarázni: odaát értenek a show-hoz. Értenek, de látvány, izgalom, és hihetetlen sportteljesítmények nélkül nem mennének sokra. A ligában brutális küzdelem zajlott, több mint 1300 sérülés történt, törtek ujjak, szakadtak izmok és ízületek, betörtek koponyák, s elmaradhatatlanul ismétlődtek agyrázkódások. Nem gyerekjáték az NFL.

Az este egyik főszereplője, Peyton Manning igazán tudja ezt. Két évvel ezelőtt nyaksérülést szenvedett, műteni kellett, félő volt, nem lesz többé quarterback belőle. Csapata, az Indianapolis Colts könnyű szívvel mondott le róla. Denverbe költözött, s a Broncossal annyira egymásra találtak, hogy a mostani szezonban rekordok sokaságát adták át a múltnak. Nem volt még gárda, amely 606 pontot tudott volna szerezni az alapszakaszban, az irányító csúcsot döntött a touchdownt érő passzok tekintetében (55), a megtett yardok száma terén (5 477), s negyedik játékosként jut el úgy a nagydöntőig, hogy ebben a két mutatóban a mezőny legjobbja.

Hogy akkor a Seatlle miben bízhat? Például abban, hogy akik hasonlót produkáltak (Tom Brady, Kurt Warner és Dan Marino), mind elbukták a Super Bowlt.
Aztán az sem túl bíztató a coloradóiakra nézvést, hogy a Jew Jersey-i Metlife Arénában hideg lesz. Ez az első alkalom, hogy a finálét mínuszokban rendezik (a hőmérséklet 3 és 5 fok között várható, s meglehet havazni fog; korábban meleg égövi vagy fedett létesítményekben voltak a helyszínek), márpedig Manning pályafutása során az összes olyan meccsét elveszítette a rájátszásban, amikor 40 Fahrenheit (4,4 fok) alatt kellett játszania (négy ilyen volt).

Noha taktikailag két külön műfajt képviselnek a felek, mindkét gárda 13 győzelemmel és 3 vereséggel nyerte főcsoportját. A Seahawks mindezt kiváló védekezésének köszönhette, jellemző adat, hogy csupán 231 pontot gyűjtött. A Super Bowl történetében ekkora pontkülönbség sosem volt a résztvevők között. Miként nem volt még akkora különbség sem a két irányító életkorában, mint most. A márciusban 38. születésnapját ünneplő Manning 12 évvel és 250 nappal idősebb Wilsonnál. Mindenesetre a pályán egyetlen olyan játékos akad majd, aki korábban fölemelhette a győztest illető Vince Lombardi-trófeát. Peyton Manning. A Denver amúgy kétszeres bajnok, a Seahawks még nem nyert Super Bowlt.

Szóval a rutin vagy a fiatalos lendület lesz a döntő? Avagy a kérdés úgy is feltehető: Fehérlófia legyőzi az óriás madarat?

Super Bowl, a számok tükrében

12 dollárba kerül egy korsó sör
150 dollár a parkolás autónként
327 dollár átlagban egy szoba egy napra ezen a hétvégén
1600 hómunkás dolgozik majd a Metlife Arénában
3500 dollárt ér a vesztesnek járó gyűrű
4012 dollárba kerül átlagban egy belépő
7000 dollárt ér a győztesnek járó gyűrű
25 000 dollár a Vince Lombardi-trófea
400 000 dollár átlagosan egy luxus, fűtött VIP-páholy
4 000 000 dollár 30 másodpercnyi tévés reklámidő
600 000 000 dollár lesz a bevétele New Yorknak és New Jerseynek