honlap;Snowden;

2014-02-10 10:30:00

Leleplező honlapot indítottak Snowden hívei

Új honlapot alapítanak azok az újságírók, akik az oroszországi száműzetésben élő kiszivárogtató, Edward Snowden által letöltött dokumentumokat adták tovább a sajtónak. A médium három alapítója közölte, hogy az Intercept nevű oldalon a kiszivárogtatásokra épülő értesülések jelennek majd meg. Három munkatársa Glenn Greenwald újságíró, a dokumentumfilmes Laura Poitras, valamint az oknyomozó újságíró Jeremy Scahill lesz.

Az első leleplező riport arról szól, hogy az amerikai titkosszolgálat az afganisztáni és pakisztáni dróntámadásainál a digitális adatgyűjtések által szerzett információit használta fel, s az esetleges pontatlanságok miatt halhatott meg sok polgári személy. Felvételeket közölnek az amerikai titkosszolgálati központról is.

Az Interceptben a későbbiekben a tervek szerint egy sor oknyomozó riport jelenik majd meg. Az új médiumot az eBay társalapítója, Pierre Omidyar finanszírozza.