kormány;Olaszország;kormányfő;Demokrata Párt;Matteo Renzi;Enrico Letta;

2014-02-19 06:30:00

Vasárnapra lehet új olasz kormány?

Bár hétvégén olyan értesülések is napvilágot láttak, mely szerint már kedden nyilvánosságra hozhatják az új olasz kormánylistát, a hétfőn kijelölt kormányfő, Matteo Renzi is megtapasztalhatja, hogy mennyi nehézséggel jár a poszt. Több jelöltje ugyanis lemondta a kormányzati részvételt.

Renzi tegnap kezdte meg a parlamenti pártokkal a konzultációkat. Ma pikáns találkozóra kerül sor, hiszen Silvio Berlusconival, a Forza Italia elnökével cserélhet eszmét. Renzit saját tömörülésén, a Demokrata Párton (PD) belül is egyesek azzal vádolták, hogy „Berlusconi bérence”. Mindezt azzal indokolták, hogy a médiacézárral megállapodott a választójogi reform tervezetéről.

A mai megbeszélések tartalma mindenképpen érdekes lehet, de Berlusconi már hétvégén jelezte, nem lesz az új kormány tagja. Renzi számára egyetlen lehetőség adódik. Ugyanazt az utat tudja bejárni, mint elődje, Enrico Letta, s az Angelino Alfano által vezetett Új Jobbközéppel (NCD) és a centristákkal szövetkezhet.

Az NCD azonban nem adja könnyen magát. Részletesen kidolgozott kormányprogramot és három miniszteri tárcát követel. Ugyanakkor Alfanónak sincs nagy mozgástere. Ha új választást rendeznének, az NCD egyedül aligha jutna be a parlamentbe.

Bár Berlusconi hétvégén szövetséget ajánlott egykori kedvencének, Alfanónak, indoklásként azt is hozzátette, pártja úgyis idiótákkal van tele. Alfano válasza sem maradt el: a médiacézár meg „haszontalan marhákkal veszi körül magát”.

A firenzei polgármester magabiztos kijelentései ellenére az új olasz kormány összeállítása sem indul gördülékenyen. Renzi felkérésére nemet mondott a kulturális tárca legfőbb várományosának tartott, Alessandro Baricco író, akinek több művét magyarra is átültették, s nem akar az új kormányfő csapatának tagja lenni a Luxottica szemüvegkonszern vezérigazgatója, Andrea Guerra sem, akit a gazdasági miniszternek akart megnyerni a miniszterelnök.

Kulcsfontosságú lenne a pénzügyi tárcavezető személye is. A posztra eredetileg három jelöltje volt Renzinek, köztük Lucrezia Reichlin, a London Business School professzora, de már biztos: új jelölt után kell néznie a kijelölt kormányfőnek. A poszt vélhetően azért sem túl népszerű, mert a kormánynak meg van kötve a keze a gazdaságpolitikát illetően, hiszen Brüsszel is felügyeli a költségvetést érintő döntéseket.

Az ország adóssága ugyanis eléri a 2100 milliárd eurót, ami a GDP mintegy 133 százalékának felel meg. Renzi számára újabb rossz hír, hogy hétfő este a legfrissebb kiszemelt, Fabrizio Barca, aki már Mario Monti kabinetjének is tagja volt, is azt közölte, nem lesz újra tárcavezető. A sorozatos visszamondások miatt a legutóbbi állítás szerint vasárnapra lesz meg az új kormánylista.

Renzi népszerűségét is kockáztathatja azzal, ahogy elbánt saját párttársával, Enrico Lettával. A Corriere della Sera által közölt felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka nem helyesli, hogy Renzit új választás nélkül nevezték ki miniszterelnöknek. Ugyanakkor 52 százalék bízik benne, hogy stabil kormányt képes létrehozni.

A nehézségek ellenére Renzi hallani sem akar arról, hogy változtasson ambiciózus programján. Azt közölte, minden hónapban új és fontos törvényt fogadtat el a parlamenttel. Első nagy dobása a választójogi reform lesz, melynek szavazási procedúrája tegnap kezdődött el.