válság;Ukrajna;pénzügyi krízis;William Hague;

2014-02-24 20:23:00

Ukrán válság - Hague: sürgős pénzügyi segítségre van szükség

Ukrajna pénzügyi helyzete nagyon súlyos, és külső segítség nélkül fenntarthatatlanná válhat, tekintettel a gyorsan apadó devizatartalékra és a nemzeti fizetőeszköz, a hrivnya leértékelődésére - mondta hétfőn a brit külügyminiszter.

William Hague, aki a londoni alsóházban tájékoztatta a képviselőket az elmúlt napok ukrajnai fejleményeiről, kijelentette: ha az új ukrán kormány kéri, akkor gyorsan összeállítható lenne egy pénzügyi segélycsomag, de ehhez stabil és törvényes, az elengedhetetlen gazdasági reformok mellett elkötelezett ukrán kormány megalakítása szükséges.
Hague szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készen áll a segítségnyújtásra. A külső pénzügyi segélyhez azonban, bármilyen formát öltsön, mindenképpen feltételrendszer is kapcsolódik majd, és a nemzetközi közösségnek egyértelmű biztosítékokat kell kapnia a segélycsomag megfelelő felhasználására - tette hozzá.

Viktor Janukovicsról a brit külügyminiszter azt mondta: az ukrán államfő kijelentette ugyan, hogy nem mond le, ám "nyilvánvaló, hogy (elnöki) hatáskörét már nem tudja széles körben elfogadtatni".
Hague szerint Ukrajna népének kell döntenie saját politikai jövőjéről, ám a nemzetközi közösség elvárja az új ukrán vezetőktől a törvényesség és az emberi jogok érvényesítését.

Az elsődleges fontosságú feladat most az erőszak beszüntetése, egységkormány létrehozása és szabad választások megtartása - hangsúlyozta hétfői parlamenti felszólalásában a brit külügyminiszter.
Oroszország nevének kiejtése nélkül hozzátette: lehetővé kell tenni Ukrajnának, hogy "más országok részéről megnyilvánuló nyomásgyakorlás nélkül" határozhassa meg saját jövőjét. Hague szerint "a befolyási övezetek kora lejárt".