holokauszt;Lázár János;zsidó;Mazsihisz;

2014-02-25 14:50:00

Mazsihisz-ultimátum - Az áldozat szerepében a kormány

Ultimátumnak nevezte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége holokauszt-emlékévvel összefüggő álláspontját a Miniszterelnökséget vezető államtitkár keddi gyulai sajtótájékoztatóján, de hozzátette: az nem lesz képes megbontani a magyarok és zsidók együttélését.

A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal - jelentette ki Lázár János az Almásy-kastély évszázadai című ünnepélyes alapkőletétele előtt. 

Az államtitkár a Gyula TV kérdésére azt mondta: úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget az 1944-es holokauszt-emlékév megünneplése a Mazsihisz ultimátuma miatt, amely jelentős mértékben megosztja a magyar társadalmat. A magyar kormány 2013-ban minden döntést meghozott annak érdekében, hogy minden magyar polgártársunk közös vesztesége előtt, az 1944-es magyar holokauszt előtt méltóképpen tudjunk fejet hajtani, megemlékezni az áldozatokra. Ez a törekvésünk úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget - tette hozzá Lázár János.

Kiemelte: a Mazsihisz ultimátuma többekben aggodalmat kelt, és szerinte nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését, ami több száz éven át sikeres volt a Kárpát-medencében.  "Azt remélem, hogy például a helyi zsidó közösségek, a helyi önkormányzatok az együttélés hosszú emlékeire és a jelenlegi hétköznapjaira való tekintettel meg fogják találni a közös emlékezés módját. Hiszek a helyi közösségek és leginkább a helyi önkormányzatok bölcsességében, és azt remélem, hogy az ultimátum csupán egy politikai akció része, és nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben élünk itt hosszú évek óta Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal együtt" - mondta Lázár János.