Kiszámíthatóságra vágynak a Kínaiak is

Nem szeretjük, ha túl gyakran változik a jogi környezet - válaszolta újságírói kérdésre Lian Wang, a magyar letelepedési kötvényeket árusító Hungary State Special Debt Found (HSSDF) elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy érdemes lenne-e változtatni a kötvény szabályozásán. 

Tavaly év végéig a cég 415 jelentkezőt regisztrált, akik befizették a 250 ezer eurós befektetési összeget, és a 40 ezer eurós járulékos díjakat. A cég Kínában és Vietnámban értékesíthet magyar letelepedési kötvényeket: amennyiben a befektetők vállalják, hogy öt évig megtartják ezeket a kötvényeket, előbb tartózkodási engedélyt, majd letelepedési engedélyt kaphatnak hazánkban. Idén további 161 jelentkezőt regisztrált a HSSDF, közülük eddig 72-en vásároltak kötvényt, és eddig 12-en kapták meg a tartózkodási engedélyt. Idén összesen kétezer kötvényt tervez eladni az alap. Lapunk kérdésére válaszolva Lian Wang elmondta: szinte minden héten érkezik Magyarországra egy-egy kínai kötvényvásárló, hogy megismerkedjen a politikai és gazdasági helyzettel, felmérje a befektetési lehetőségeket. Az egyik stratégiai letelepedő 100 millió eurós beruházást tervez az egyik vidéki ipari parkban - árulta el Lian Wang, ugyanakkor hozzátette, ennél már kisebb beruházásokkal is elégedettek, hiszen elsődleges céljuk a letelepedési kötvények értékesítése.

Kína 46 városában, 105 ügynökség csaknem 200 irodájában népszerűsítik a magyar letelepedési kötvényeket. A HSSDF marketingtevékenységének nagy részét hétvégi szemináriumok teszik ki. Ezekre az összejövetelekre 40-50 felső középosztálybeli kínai üzletembert vagy családot hívnak meg, célközönségük elsősorban a 30-45 év közöttiek. A szemináriumok mindössze 10 százaléka szól a program ismertetéséről, a maradék időt Magyarország népszerűsítésére használja az alap. Például nem múlik el ilyen szeminárium tokaji bor nélkül - említette Lian Wang. A HSSDF vezérigazgatója hozzátette: a befektetőket elsősorban a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok érdeklik.

Szerző

Csalóka Fidesz-előny, a többség változást akar

Nem jelez politikai trendfordulót a Tárki szerdán publikált közvélemény-kutatása. Sík Endre, a Tárki vezető kutatója szerint a kormánypárt jelentős "erősödését" mutató adatokat az eltérő kérdezési technika magyarázza és ez nem összevethető a korábbi kutatások eredményével.

A Tárki felmérése szerint a Fidesz a teljes népességen belül 9 ponttal, 29-ről 38 százalékra növelte támogatottságát, a most először közösen mért Összefogás ebben a kategóriában maradt 21 százalékon. Érdekesség, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz esetében 49 százalékot mértek januárban és februárban is, míg az Összefogás itt 35-ről 27 százalékra "rontott". Eközben csaknem a felére csökkent a pártot nem választó, bizonytalan szavazók száma.

A Tárki a választások közeledtére hivatkozva a Medián által korábban is alkalmazott, úgynevezett anonim kérdezési technikával végezte a kutatást. A módszer lényege, hogy a megkérdezettek nem egy listáról választva mondják el a kérdezőbiztosnak választott pártjukat, hanem egy szavazólapra hasonlító cédulán maguk jelölik be és teszik a szavazószelvényt egy borítékba anélkül, hogy azt a kérdezőbiztos látná. Sík Endre lapunknak kifejtette, ennek köszönhetően csökkent látványosan a pártot nem választók száma. Azt is mondta, az új kérdezési technika miatt a bizonytalan szavazókból a Fidesz mellett leginkább a Jobbik és kisebb mértékben az LMP profitált. Az elmúlt egy hónapban a radikálisok az összes megkérdezett körében majdnem megduplázták a támogatottságukat, a zöldek pedig hónapok óta először kerültek a parlamenti küszöb közelébe.

A Tárki szerint a kormánypártok számára összességében kedvező "politikai hangulat" sokkal inkább az ellenzékkel szembeni elégedetlenség, mint a kormányzattal való egyetértés jele. A relatív többség ugyanis továbbra is kormányváltást akar, és mindössze a megkérdezettek negyede elégedett Orbánékkal.
A Nézőpont is hasonló tendenciákról számolt be tegnap. Az intézet szerint nőtt a választási részvételüket biztosra ígérők aránya és a Fidesz továbbra is őrzi előnyét az Összefogással szemben.

Réti László maradt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke

Megerősítette elnöki posztján Réti Lászlót a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) közgyűlése - derült ki a tisztújítás szerda este nyilvánosságra hozott eredményeiből. A régi-új elnök 1437 szavazatot kapott. A többi között 5 elnökhelyettest, fegyelmi, etikai és ellenőrző bizottsági tagokat is választottak, összesen 126 tisztségről döntöttek az ügyvédek.

A kamarai tisztségekért a politikai pártokéhoz hasonló kampány alakult ki. Ennek ellenére a Réti kihívójaként megjelent, több tízmillió forintos költséggel kampányt folytató, Dessewffy Alice által vezetett Ügyvédi Összefogás (ÜÖ) a több mint száz választott tisztség közül alig néhányat tudott megszerezni. A HVG által feltárt fideszes kötődéseiről ismert tömörülés célja az volt, hogy teljesen leváltsák a kamara jelenlegi tisztségviselőit, ám végül csak két jelöltjük került be a több mint 20 fős elnökségbe. Mindennek vélhetően az az oka, hogy az ügyvédek körében visszatetszést keltett, ahogyan az ÜÖ fővárosszerte óriásplakátokon kampányolt a Megújulás 12 pontja című programjával, sőt, személyesen is felkeresték a kollégáikat, és igyekeztek befolyásolni a döntésüket. Ráadásul az ÜÖ egyes jelöltjeinek kormánypárti kapcsolatai is tagadhatatlannak bizonyultak.

Szerző