- Mit gondol, kell, vagy lehet egy színháznak aktuálpolitikával foglalkoznia a színpadon?
- Az öcsém mondta egyszer, hogy nem bolondult meg olyan darabot írni, amely politikai okok miatt kettévágja a közönséget. De ez nem jelenti azt, hogy bizonyos jelenségek, amelyek modellértékűen jellemzik a társadalmat, ne jelennének meg bizonyos előadásokban, úgy is, mint a kor lenyomatai.
- Gondolta, hogy egyszer csendes forradalmár lesz önből? Legalábbis a Heti válasz Kampányszínház című cikke azok közé sorolja be, akik az előadásaikkal a kormány ellen kampányolnak.
- Az egész kérdésfelvetés rossz, hiszen a hibás dolgokat állít a művészet feladatáról. Egyes alkotókról pedig sanda, rosszindulatú állítások szerepelnek, anélkül, hogy ennek bármilyen valóságalapja lenne. Konkrétan a kérdésére válaszolva pedig egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol az, aki - mint egy feljelentést - megírta az ön által említett cikket. Az én színházi működésemet, darabválasztásomat az ilyen írás, vagy éppen a Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával a Népszavában megjelent beszélgetés egyáltalán nem befolyásolja.
- Maradjunk egyelőre a Heti válasz cikknél. Miért gondolja, hogy ez felér egyfajta feljelentéssel?
- Ha eltekintünk attól az elemzésnek szánt kínos résztől, amely a konkrét előadásokról szól, akkor csak az marad, hogy a cikkben szereplő alkotók, színházak nem a jelenlegi kormányzati adminisztráció akarata szerint dolgoznak, és erre figyeljen oda mindenki, aki elmulasztott volna figyelni.
- Vidnyánszky Attilát is kérdeztem erről a cikkről, ő azt sérelmezi és tényként kezeli, hogy a Heti válasz cikkben emlegetett előadásokban aktuálpolitikai utalások, áthallások szerepelnek.
- Először is, aki a Johanna a máglyán című előadásban bizonyos európai parlamenti képviselőket jelentet meg konkrét névvel a színpadon, annak semmiféle erkölcsi alapja nincs arra, hogy megszólaljon, amikor másvalaki, például Bodó Viktor kampányszerű szlogeneket tesz a színpadra. Másrészt honnan gondolhatja Vidnyánszky, hogy megszabhatja akár a Bodó Viktornak, a Pintér Bálának, vagy nekem, hogy mi jelenjen meg a színpadon. Ha bármelyikünk valamiről úgy véli, hogy modellértékű, vagy a mai társadalmat átszövi, akkor - mint színházcsinálónak - kutya kötelessége a színpadon megjeleníteni. És neki is az lenne.
- A baloldali és liberális európai parlamenti képviselőket parodizáló jelenetre ő is azt mondta, hogy azért tette be a Johanna a máglyán című előadásba, mert nem tudta kihagyni.
- Akkor, mint alkotónak kifejezetten ajánlom az önkorlátozást, amellyel én is élni szoktam. Szerkesztési szempontok is vannak a világon. Tudni kell kihagyni. De a kollégáimat, a társulat tagjait is meg szoktam kérdezni, hogy esetleg sérthet-e valakit az, amit csinálunk. Fontos, hogy a nézőtéren ne bántsunk meg senkit. Egyébként meg szerintem jóval elegánsabb belekötni hazai dolgokba, mint európai uniós politikusokba. A színháznak a mi dolgainkkal kell foglalkozni, ezért Vidnyánszky gesztusát nem éreztem elegánsnak.
- Vidnyánszky Attila azt is szóvá tette, hogy ön őt a Radnóti Színház A csillagos ég című előadásában megjeleníttette, legalábbis az egyik figurában ő magára ismert. Tényleg tükröt akart tartani, például Vidnyánszkynak?
- Ennek a válasznak messzebbről futnék neki. Egyszer a kaposvári színház társalgójában Lukáts Andor és Jordán Tamás ült egy asztalnál. Beszélgettek és kacarásztak valamin. Néhány asztallal odébb Ascher Tamás ült, aki átszólt nekik, hogy mi van? Jordán visszaszólt: Tamás, nem mindig rólad van szó. Ezt gondolom erről. Attila el van tévedve, ha azt hiszi, hogy mindig róla van szó, ha a színpadon egy ellenszenves figura megjelenik, vagy egy olyan gondolkodású szereplő, aki neki nem tetszik.
- Azért van egy jelenet, amelynél akár rá is gondolhat a néző.
- Annál a jelenetnél, amire ön utal, arról van szó, hogy egy színházba más teátrumból érkezik valaki, akit oda fognak kinevezni igazgatónak. Vidnyánszky tényleg volt hasonló helyzetben nem is olyan rég, de ettől az említett szereplő még nem azonos vele és nem is igyekeztem azon, hogy az legyen. Azért sem, mert nem szeretem, ha a színpadon ennyire direkten utalnak valamire. Minket az érdekelt ennél a szituációnál, hogy milyen az, amikor valaki művészileg beletapos egy színház munkájába. Ez a probléma akár az Attilát is érdekelheti, úgy is, mint aki Ukrajnában csinált színházat. Vagy úgy is, mint egy olyan vezetőt, akinek az összes magyar színház nem győzte nyalni a fenekét és még támogatni is, amikor a beregszászi teátrumot irányította.
- Nem lehetséges, hogy a Nemzeti Színházban történt igazgatóváltás hangulata hatott a Radnóti Színházban töltött említett próbaidőszakra, már csak azért is, mert a két esemény időben is közel volt egymáshoz.
- Minket nem ez érdekelt, hanem egy konkrét esetről akartunk beszélni, ami egyébként a zalaegerszegi színházban esett meg évekkel ezelőtt. Ha arról szeretnék színházat csinálni, hogy miként szállja meg valaki a magyar színházi életet, aki történetesen a határon túlról, Ukrajnából érkezik, akkor erről készítenék előadást. De még egyszer hangsúlyozom, nem ez volt a szándékom. Annál tökösebbnek gondolom magam, hogy akkor nem érném be ilyen félmegoldásokkal.
- Tehát nem bűn körülöttünk lévő figurákról, akár vezetőkről színházat csinálni?
- Miért lenne az? Mondjuk a testi fogyatékosságaikat tényleg nem elegáns színpadra vinni.
- Gergye Krisztián az egyik előadásában konkrétabban megidézi Vidnyánszkyt és tényleg vitatható, hogy ilyen értelemben miként teszi.
- Ez Gergye dolga és felelőssége. De egy közszereplőnek sok mindent el kell tudni viselni. Azt ajánlom az Attilának, nézze meg a Gergye Krisztián előadását, aztán beszélgessenek el róla egy kávé mellett.
- A különböző politikai oldallal szimpatizáló alkotók ma nem igazán állnak szóba egymással, úgy harcolnak egymással, hogy jobb híján különböző helyeken, például újságcikkekben üzengetnek.
- Nem tudom, milyen harcról beszél. Nincs itt semmiféle harc. Vidnyánszky Attila tájfunszerű politikai hátszéllel bedarálta az egész színházi életet. Emiatt rossz tárgyalási pozícióban van, elsősorban önmaga előtt. De az az igazság, hogy sem a független színházakban, sem másokban nincs annyi erő, hogy fel tudnának lépni a Vidnyánszky féle csoportosulással szemben.
- Épp az a vád a függetlenek ellen, hogy külföldön lázítanak.
- Ez egy hülyeség.
- Bécsben a Burgtheaterben magyar fesztivált rendeznek, amire Vidnyánszky el se megy.
- Nem lehet gyerekesen viselkedni, mely szerint, ha ti nem jöttök hozzánk, akkor mi sem megyünk hozzátok.
- Vidnyánszky a Burgtheater körüli gazdasági botrányra hivatkozott, amikor visszautasította a felkérést. Önt, ha meghívják, nem zavarta volna ez az ügy?
- Ha a színház igazgatójáról kiderül, hogy neonáci vagy pedofil, az zavart volna. Ha könyvelési trükkök szerepelnek a vádak között, az azért teljesen más. Más dolog a buszon való bliccelés, és más dolog a kiskorú megrontása, vagy az erőszakos fogva tartás.
- Gondolom egyik se dicsérendő.
- Valóban, de egyelőre nem tudjuk pontosan, mi történt a Burgtheaterben. Lehet, hogy maga a hírbe hozott igazgató sem tudja. Aki szabálytalankodott, az feleljen azért, amit tett. De azt sugallni, hogy a direktor csalt és bezsebelte a hiányzó milliókat, az nem éppen jóindulatú csacska dolog. Vidnyánszkyéknak az fáj, hogy külföldről beszóltak amiatt, hogy a magyar színházakat egy ideológiához tartozó csoport megszállta. Szerintem ez nyomósabb érv, mint amit emlegetnek Hartmannékkal szemben.
- Például a Burgtheater direktorának van joga észrevételeket tenni a magyar színházi életre?
- Miért ne lenne? Miért ne zavarhatna valakit, ha a magyar színházi életet egy csoport egyfajta ideológiai támogatással egy kézben szeretné tartani? A Burgtheater vezetője jobban örülne, ha Magyarországon színesebb, plurálisabb lenne a színházi élet, miért ne lenne ehhez joga. Ezzel szemben egy anyagi jellegű problémát, amelyről nem is rendelkezünk elég információval, erkölcsi fertőnek kikiáltani, az elkenése az igazságnak.
- Vidnyánszky Attila több helyen azt mondta, a vádakkal szemben ő támogatja a sokszínű magyar színházat, még a függetleneket is.
- Kíváncsi lennék arra, hogy melyik független előadást látta utoljára.
- Lehet, hogy felvételről látott többet is.
- Lehet ezzel viccelődni, de a helyzet ennél jóval komolyabb. A különböző pénzosztó kuratóriumokban többségében olyan emberek ülnek, akik vezetőként korábban bizonyították a szakmai alkalmatlanságukat, de közel állnak a jelenleg regnáló politikai adminisztrációhoz.
- Vidnyánszky azt is mondja, ő bizony nem rekeszt ki senkit. De tudom, mert az interneten már tett erre megjegyzést, hogy ön ezt másként látja.
- Elképesztőnek érzem ezt a szemforgató viselkedést Attilától, és nem tudom és nem is akarom másként minősíteni. Tudok egy megbeszélésről, melyet Vidnyánszky a függetlenekkel folytatott, amikor ő fogalmazott úgy, sőt még asztalra is csapott, hogy mi, meg ti. Tehát ő vágta szimbolikusan és konkrétan is ketté a magyar színházi szakmát.
- Azt is írta az interneten, hogy a kaposvári egyetemről Csáki Juditot, Réthly Attilát és önt Vidnyászky Attila rúgatta ki, ezt hogyan tudja bizonyítani?
- Magától Vidnyászkytól hallottam, amikor utoljára találkoztunk vele Csáki Judittal, hogy amikor felkérték a kaposvári színházi tanszék vezetésére, azt az ígéretet kapta, hogy mire ő megérkezik, mi már nem leszünk ott. Ennek a kivitelezése különböző munkajogi problémák miatt elhúzódott.
- Milyen indokok miatt küldtél el önöket?
- Átszervezésre hivatkoztak. De mivel nem törvényes eszközöket használtak, folynak azok a perek, amelyekkel ezt a döntést megtámadtuk. Tehát Attilának a kirekesztésre vonatkozó szavai finoman szólva nincsenek összhangban a valósággal, hiszen ami történt Kaposváron, nem más, mint egy politikai gondolat mentén történt erőfölénnyel való visszaélés. Engem egyébként, mint jelenséget, nagyon is érdekel a kirekesztés, próbálok is foglalkozni ezzel az előadásaimban. A kirekesztés veszélye sajnos folyamatosan ott lebeg a fejünk fölött.
- Alföldi Róbert nemrég állítólag valahol azt mondta, hogy mivel főként külföldi munkái vannak, száműzöttnek érzi magát. Ön kap elég felkérést?
- Van munkám. Viszont aggaszt a hasonló cikkekből és nyilatkozatokból kiszuszogó szándék jeges lehelete, amely azzal az örömhírrel simogatja a tarkónkat, hogy él oly adminisztrátor vagy színházi alkotó az országban, aki szívesen megmondaná, hogy ki dolgozhat ma itthon színházban és ki nem, és mit csinálhat és hogyan. Ha az embernek van kedve, és történelmi analógiákat állít fel, akkor azonnal elmegy a kedve a történelmi analógiák felállításától.