Oroszország;NATO;ukrán válság;

2014-03-05 21:19:00

Orosz projekteket függeszt fel a NATO

A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal - jelentette be Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára. Mint megállapította, Oroszország továbbra is megsérti Ukrajna szuverenitását és területi épségét, valamint saját nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Felfüggesztik annak az első közös NATO-orosz missziónak a tervezését, amely a szíriai vegyi fegyverek semlegesítését végző amerikai hadihajó védelmét szolgálná. Ez azonban - hangsúlyozta Rasmussen - nem hátráltatja a szóban forgó vegyi fegyverek megsemmisítését, csupán azt jelenti, hogy az oroszok nem vesznek majd részt az amerikai hajó védelmében. 

Az atlanti szövetség azt is elhatározta, hogy mostantól nem tartanak szakértői szintű egyeztetéseket az oroszokkal sem katonai, sem civil munkacsoportok keretében.   A NATO amellett, hogy most számos közös programot felfüggeszt, felülvizsgálja az összes Oroszországgal közös programját. Hogy ezeknek a programoknak mi lehet a jövője, arról majd a NATO-országok külügyminiszterei április elején határoznak.  

"Ezeknek a lépéseknek világos az üzenetük: Oroszország magatartása következményeket von maga után" - hangsúlyozta Rasmussen azon a sajtótájékoztatón, amelyet a 28 NATO-ország, valamint Oroszország NATO-nagykövetének a részvételével megrendezett tanácsülés után tartott.  Rasmussen ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyköveti szintű egyeztetés fórumát továbbra is életben tartják, ezt a kommunikációs csatornát nem akarják megszüntetni.    "Fenn akarjuk tartani a politikai párbeszédet" - jelentette ki. 

A főtitkár kitért arra is, hogy az atlanti szövetség támogatásáról biztosítja az ukrajnai demokratikus reformokat. Kilátásba helyezte a NATO részéről, hogy fokozni fogják az együttműködést az ukrán polgári és katonai vezetéssel, több közös kiképzést és gyakorlatozást fognak végrehajtani, hozzásegítik Ukrajnát katonai képességeinek növeléséhez.

Arra az újságírói felvetésre, hogy Kijevben az ukrán NATO-tagságot célzó törvényjavaslatot terjesztettek elő, Rasmussen kijelentette: továbbra is érvényes az a 2008-ban megfogalmazott NATO-álláspont, hogy Ukrajna - miként egyébként Grúzia is - az atlanti szövetség tagja lesz, amint teljesíti a tagsági kritériumokat. Időközben azonban Ukrajna úgy döntött, hogy katonai szövetségeken kívüli politikát kíván követni - emlékeztetett a NATO-főtitkár, hozzátéve, hogy a NATO ezt teljes mértékben tiszteletben tartja. Rasmussen megállapította, hogy a szövetség így is nagyon jól együtt tud működni Ukrajnával. Szerinte kizárólag az ukránokon múlik, hogy ezt a kapcsolatot tovább akarják-e fejleszteni. 

Rasmussen csütörtökön Brüsszelben találkozik Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel.