világbajnokság;kajak-kenu;Janics Natasa;Ábrahám Attila;Baráth Etele;vezetőedző;felnőtt válogatott;

2014-03-07 06:55:00

Bizonytalan Janics Natasa idei szereplése

Zsúfolt versenyszezon előtt állnak a magyar kajak-kenusok. A külföldi versenyek mellett Magyarország idén két kiemelkedő sportági viadalnak is otthont ad: a május végi gyorsasági világkupát és a július végi ifjúsági és U23-as világbajnokságot egyformán Szegeden rendezik.

A hazai szövetség (MKKSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján Baráth Etele elnök úgy fogalmazott, a két olimpia közötti félidei időszak látszólag könnyű, valójában ez a legnehezebb, hiszen azoknak a versenyzőknek, akik ott akarnak lenni két év múlva Rióban, már idén meg kell mutatniuk, mit tudnak.

Hozzátette: a korábbi évekhez képest 2014-ben több nemzetközi versenyen és nagyobb létszámmal áll rajthoz a magyar válogatott, így például az idény mindhárom vk-viadalán ott lesz. Egyet ezek közül Milánóban, a jövő évi, ötkarikás kvalifikációs világbajnokság helyszínén rendeznek.

Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára, egyben a szegedi rendezésű viadalok szervezőbizottságának vezetője azt mondta, összeszokott csapat dolgozik a zökkenőmentes lebonyolítás megszervezésén.

A felnőtt gyorsasági vk-ra május 23-25-én, a korosztályos vb-re pedig július 17-20-án kerül sor a Maty-éren, előbbi eseményre 50 országból 700-800 akkreditált személyt várnak, utóbbira pedig 70-80 nemzetből érkezhetnek résztvevők, míg az akkreditáltak száma 1500-1600 lehet. A főtitkár hangsúlyozta: mindkét eseményre ingyenes lesz a belépés. A vk-programnak - a sportág történetében először - parakenu-futamok is részei lesznek.

Csabai Edvin szakmai igazgató elárulta, hogy a magyar sportolók többsége megkezdte a meleg égövi edzőtáborozásokat európai - spanyolországi, olaszországi, horvátországi -, illetve tengerentúli - dubaji, floridai - helyszíneken. Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy amikor ősszel megszervezték ezeket az edzési lehetőségeket, nem tudhatták, hogy itthon is kellemes tavaszi időjárás lesz, de vannak olyan versenyzők, akik hazai vizeken készülnek majd a szezonra.

Csabai hozzátette: idén egyértelmű céljuk, hogy a már bizonyított, rutinos sportolók mellé új versenyzőket építsenek be a válogatottba, emiatt is biztosítanak több versenyzési lehetőséget. Elhangzott az is, hogy a felkészülést egy magyar fejlesztésű, a világon egyedülálló mérőműszer is segíti, amely komplex adatokat szolgáltat az adott kajakos, illetve kenus teljesítményéről, hajójáról.

Storcz Botond, a felnőtt válogatott vezetőedzője vázolta a szezon menetrendjét. Ezek szerint a május eleji, milánói vk lesz az első megmérettetés, majd május közepén következik egy újabb vk a csehországi Racicében, május végén pedig a szegedi vk-verseny.

Ezután rendezik a hazai válogatókat, majd július közepén az Európa-bajnokságot Brandenburgban, amely a szakember szerint a vb-felkészülés egyik fontos állomása lesz. Az év fő versenyére, a világbajnokságra augusztus 6-10-én Moszkvában kerül sor.

Szóba került az is, hogy a női kajak szakág átalakuláson megy keresztül, Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina ugyanis anyai örömök elé néz, a gerincsérvvel megműtött Douchev-Janics Natasa felépülésének időtartama pedig bizonytalan, mint ahogy az is, hogy ebben a szezonban egyáltalán vízre szállhat-e.

Csipes Tamara ugyanakkor visszatért Ausztráliából Magyarországra. Storcz erről szólva úgy fogalmazott: reméli, hogy a klasszis sportolók kiesése az eredményességben nem üt vissza. Csipes pedig nem tagja automatikusan a válogatottnak, de nyitva áll előtte az ajtó. Hozzátette: a tavasz folyamán új egységeket kísérleteznek ki annak érdekében, hogy például a 2009 óta sikert sikerre halmozó női négyes idén is megőrizze veretlenségét.