választások;Franciaország;jelölt;Le Figaro;Anne Hidalgo;Bertrand Delanoe;Nathalie Kosciusko-Morizet;

A távozó Bertrand Delanoe helyettese, Anne Hidalgo szocialista jelölt lehet a befutó FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ANTOINE ANTONI

- Hölgyek párbaja Párizs vezetéséért

Politikai csatára készül Franciaország, március végén múlva újjáválasztják az önkormányzatokat. Az általános tét, hogy miként alakul a kormányzó baloldal és az ellenzéki jobboldal eredménye, Hollande államfő tartós népszerűtlensége megtépázza-e pártjának a helyzetét is. Az igazi szenvedélyek a nagyvárosokért lángolnak föl, különösen Párizsért, ahol a főpolgármesteri posztért két dáma vív kíméletlen csatát.

Az előzetes felmérések a fővárosban a szocialisták győzelmét jósolják. Jelöltjük, Anne Hidalgo, aki huzamosabb ideje a helyettese a lelépő Bertrand Delanoe-nak 52,5 százalékkal vezet. Csaknem biztos befutónak tekintik konzervatív kihívójával, az előkelő divatdámával, Nathalie Kosciusko-Morizet-vel szemben. A baloldaliak 78 százaléka természetesen Hidalgóra voksol, de a jobboldaliak 41 százaléka is állítólag inkább vele rokonszenvez.

Mint a nevük jelzi, egyik jelölt sem "ős francia", bár a lengyel származású NKM, (csak így hívják, ezzel a rövidítéssel) francia földön született. A vetélytársa spanyol eredetű, a családja 1960-ban menekült Franco diktatúrája elől, Lyon munkásnegyedében telepedtek le. Anne azonban már diákéveitől arra vágyott, hogy Párizs legyen az otthona. A párizsi szűkebb haza vágya teljesült, többszörösen is.

Monsieur NKM
Ami különösen feltűnő, hogy miközben őnagysága foggal-körömmel küzd, férjura: Jean-Pierre Philippe szerényen "szolgál". A hajdani diplomata, üzletember és politikus, önfeláldozón visszavonult, ő neveli a házaspár két fiát. Pedig valamikor nagyon tüsténkedett. Az érvényesülését akkor inkább a baloldal háza táján kereste, közel volt Pierre Mendes-France-hoz, a liberális államférfihoz, sőt vezető szocialista potentátokhoz is.
Az ő idejükben volt kereskedelmi tanácsos Párizs varsói nagykövetségén, itt figyelt fel és hódította meg a vörös hajú szépséget, a nála tizennyolc esztendővel fiatalabb gyakornokot, Nathalie-t. Ahogyan a hitves ellenállhatatlanul száguldott a jobboldali politikai pályán, férjuram eredeti nevét lassan elfelejtették, politikai és sajtó berkekben egyszerűen Monsieur NKM-nek hívják.
Utalva Jean-Pierre úr korábbi elkötelezettségeire csak annyit jegyeznek meg, hiába "időnként a szerelem is átlépi a politikai határokat". Azzal egyelőre senki sem foglalkozik, mi történik, ha Madame mégis veszítene Párizsban, nem ő lesz a főpolgármester, akkor Monsieur NKM miként szervezi majd át a jövőjét. 

Amint Chirac, a későbbi köztársasági elnök elveszítette a főpolgármesterséget, és a szocialisták hódították meg a fővárost, a hölgy a nagyon népszerű Delanoe első helyettese lett. Harmonikusan működtek együtt, amíg egy őrült jobboldali tőrrel nem szúrta le a szocialista főpolgármestert, akinek a helyét kényszerű távolléte alatt Anne vette át.

Szívósan, szakszerűen, politikusan dolgozott, hűségesen is. Delanoe hosszú orvosi kezelése idején egyetlen pillanatig sem nyugtalankodott amiatt, hogy munkatársa a posztjára törne.

Úgy nyilatkozott róla, hogy szerényen, hatásosan dolgozik, amit elismert Hollande elnök is, amikor az asszonyt a Becsületrenddel tüntette ki.

Olyannyira jó véleménnyel volt Anne-ról, hogy államfővé választása után meg is kísértette, miniszteri tárcát ajánlott fel neki. Delanoe beszélte le, ne fogadja el, arra számított, ha visszavonul, Anne Hidalgo lesz az utódja, ez biztosabb politikai jövő lehet a miniszterségnél.

Anne hallgatott rá, hiszen mindig ez volt a vágya. Baráti körében bevallotta, reggelenként, ha a városházára indulása előtt a tükörnél frizuráját rendezi, arról álmodik, hogy hamarosan főpolgármester lesz.

Ha az előrejelzések beválnak, március 30-án, a párizsi kerületek vezetői, akik a posztról szavaznak, őt választják majd.

Annál is inkább, hogy NKM-nek, a jobboldali ellenfélnek, a hírek szerint több az ellendrukkere, mint a támogatója. Kevély nagypolgár, az előkelő XVI. kerület nagyasszonya, ígérget, de többnyire divatbemutatókat tart.

Elegánsan sétál végig Párizs hídjain, néha hófehér kosztümben, mint Johanna, az orleánsi szűz, hol talpig feketében, sudár alakját fitogtatni.

A L'Express hetilap azzal a címmel közölt riportot róla, hogy ő a "stílus kaméleonja". A csípős nyelvű baloldaliak pedig úgy nyilatkoznak, hogy "a jobboldal végre megtalálta a bugyiját". NKM mindig a politika tájékán pipiskedett, Sarkozy elnöksége idején miniszter volt, államfői szóvivő is, a választási hadjárat finisében pedig kiharcolta, hogy volt főnöke rendkívüli eseményként "megtisztelje a nagygyűlését".

Tagadhatatlan viszont, hogy a politikát alaposan kitanulta. Párizsnak, győzelme esetére grandiózus tervet hirdetett. A két nagy pályaudvar, a Gare du Nord és a Gare de l'Est környékét újjávarázsolja, üzleti negyedet és ragyogó lakóparkot teremt a sínek szomszédságában. Mindvégig zöld jelzést a gépkocsi forgalomnak, és gyalogos körutakat azoknak, akik a sétákat kedvelik jobban. Az építkezés költségét NKM szakértői 280 millió euróra becsülik.

De alig láttak napvilágot az elképzelések, kitört a sajtóháború. Őnagysága előbb a jobboldal vezérújságjába kötött bele, a Le Figaro riporternőjét gyanúsította meg elfogultsággal, azzal, hogy nem elég szenvedéllyel állt ki mellette, és ezzel szerinte megsértette a politikai semlegességet. De mert a Le Figaro mégis a konzervatívok házi orgánuma, a béke hamarosan helyreállt, a következő kiszemelt áldozat viszont a Le Monde lett.

Az inkább liberális szerkesztőség munkatársnőjét kendőzés nélkül "hazudozással" vádolta meg, itt még nyersebben és még nagyobb indulattal utasították el a haragját. Ennek azonban az lett a következménye, hogy mondhatni a sajtó egésze kelt ki ellene, háborúskodást vetnek a szemére, lövészárokká változtatná a párizsi küzdőteret. A tét nagysága miatt még izgalmasabb lett a nagy tavaszi önkormányzati választás.

Több mint két éve lépett hatályba az a jogszabálymódosítás, amely - a Fidesz szándékai alapján - azt célozta, hogy a jogerősen elítélt bűnözők ne kérhessenek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az általuk írt könyvekért, filmes jogokért.