választás;ellenzék;vizsgálat;ajánlások;csalások;

2014-03-14 06:05:00

Elővennék a hamisítókat

Vizsgálatot követel az ellenzéki szövetség a kormánytól, miután sorozatosan kerülnek nyilvánosságra az új ajánlási rendszerrel való visszaélésekről szóló beszámolók. Több párt is csalással szerezhette meg a választáson való induláshoz szükséges aláírásokat. A visszaélések "lebuktatásához" a jogvédők a választókhoz fordultak.

A kormány kötelessége kivizsgálni a gyanús ajánlásokat, miután sajtóértesülések szerint a választási induláshoz szükséges aláírásgyűjtés során több párt visszaélhetett az állampolgárok adataival, meghamisíthatta aláírásukat - közölte a kormányváltó szövetség. Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: az igazságügy- és a belügyminiszternek is megvan a lehetősége a vizsgálat lefolytatására a központi nyilvántartásban meglévő aláírásminták alapján, és ha szükséges, a rendőrség bevonására is. Kiemelte: nem egyszerűen választási csalásról van szó, hanem az állampolgárok adataival való visszaélésről, ami bizalmi válságot okozhat. Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa pedig arról beszélt: a Fidesz olyan választási szabályozást alkotott, amely az ajánlási rendszer átalakításával bizniszpártokat szabadított rá a választókra, és juttatott jelentős költségvetési támogatáshoz azért, hogy "torzítsák a választói akaratot". Egy e-mail bizonyítja, hogy az Új Magyarország Párt (ÚMP) nevű, "csak papíron, a kampányfinanszírozási számlákon létező" párt egyik munkatársa tavaly ősszel a szervezet minden adatát elküldte Zuschlag Jánosnak - mondta, hozzátéve: a levélhez az új választási szabályok mellett az idősotthonok és a hajléktalanszállók címét is mellékelték.

És még...

- Kevesebb mint 400 delegáltat jelentettek be eddig a jelöltet állító pártok és független jelöltek a választási bizottságokba, pedig a határidő március 21-én lejár

- Tegnapig egyetlen külképviseleti megfigyelőt sem jelentettek be az induló pártok, pedig erre is már csak két hétig, március 27-ig van lehetőségük

Lapunk is beszámolt arról: két új, teljesen ismeretlen pártnak, az ÚMP-nek és az Új Dimenzió Pártnak (ÚDP) is összejött az országos lista, hiszen az előbbi 50, az utóbbi 49 egyéni jelöltet tudott állítani. A két pártot a Heti Válasz cikke szerint ugyanaz a baráti kör szervezi, amelynek a legismertebb alakja a börtönből nemrég szabadult Zuschlag János. Ráadásul 42 olyan körzet is van, ahol mindkét pártnak sikerült jelöltet állítania, magyarán azoknak a körzeteknek a 84 százalékában, ahol az ÚMP-nek sikerült elindulni, ott az ÚDP-nek is. Kovács Szabolcs, az ÚDP vezetője el is ismerte, hogy az ÚMP-vel jelöltek ajánló aláírásgyűjtése során "a törvényesség keretein belül" támogatták, segítették egymást.

A sorozatosan nyilvánosságra kerülő visszaélések miatt "valószínűsíthető, hogy a pártok tömegesen csaltak az ajánlások összegyűjtése során" - közölte az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A civil jogvédő szervezetek olyan választópolgárokat keresnek, akik ajánlásukkal támogattak egy jelöltet, és szeretnék kideríteni, hogy más jelöltek ajánlóívére is átkerültek-e a személyes adataik, tudtukon és akaratukon kívül.

                                           Egyre több az új állampolgár
Elérte a hatszázezret az állampolgársági kérelmek száma - jelentette be Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint néhány héten belül csaknem 550 ezren lesznek, akik letették az állampolgársági esküt, és mintegy 200 ezer körül lesz azoknak a külhoniaknak a száma, akik regisztrálnak a választásokra. Kifejtette: a 200 ezret nem az 550 ezer új állampolgárhoz kell viszonyítani, mivel van közöttük 110 ezer gyerek, és 80 ezer olyan külhoni magyart honosítottak, akinek van magyarországi lakcíme, tehát nem kell regisztrálnia. Így abból a 350-360 ezer emberből, aki regisztrálhatott, 200 ezer új magyar állampolgár ezt meg is tette. Tegnapig egyébként már csaknem 207 ezer volt azoknak a határon túliaknak a száma, akik jelezték, hogy voksolni akarnak az április 6-i parlamenti választáson.