Közelkép - Megáll az idő

Volt egyszer, jó húsz éve, még az 1994-es választás előtt egy Koncz Zsuzsa-koncert a Budapest Sportcsarnokban. Telt házzal, óriási sikerrel, a kedvelt és jól ismert dalokkal - kormányváltó hangulatban. Húsz év alatt lényegében annyi változott, hogy az 1999-ben leégett csarnok helyén Sportaréna épült. A többi meg olyan, mintha megállt volna az idő. Koncz Zsuzsán semmiképpen sem látszik az idő múlása. A régi dalok is – bár néhol kissé áthangszerelve – pont úgy szólnak, mint egykor. A szövegek – jórészt Bródy János alkotásai – pedig ma is épp annyira aktuálisak, mint anno. Sajnos.

Nem véletlen, hogy ráadásnak pont azt a kettőt – Ha én rózsa volnék, Miért hagytuk, hogy így legyen – választották, ami abszolút áthallásos. Szinte himnusszá váltak. S nem véletlen, hogy a közönség változatlanul tűzbe-lázba jön tőlük. Hiszen úgy érzi, hogy még ma is – újra –hazug szavakkal kábítják. És ezért most – újra – ki kell állniuk valamiért. Vagy inkább valami ellen. „Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,/ Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk” – szól a dal és mi szeretnénk hinni, hogy lesz hatása. Ugyanúgy, mint amikor megszületett – a 70-es években – és ugyanúgy, mint húsz éve, amikor azon a bizonyos koncerten elhangzott. Koncz Zsuzsa mondja is, mennyire sajnálatos, hogy a Jöjj kedvesem című szám refrénje még mindig aktuális: „Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink,/ Lesznek még szép napjaink”. Lesznek - s még mindig jövő időben. Jók az új számok, a Tündérország című, méltán platinalemezzé lett összeállításból, csak még nem annyira ismertek. Pedig aktualitás ezekben is található: „Hát nézd a táltos törpét / Megint új álarcot visel”, ez éppúgy elgondolkodtató lehet(ne), mint az, hogy „Ez a tündérország háborúban áll / Magával harcol / és békét nem talál”.

De nem véletlen, hogy a hangulat először Bródy János színre lépésekor forrósodik fel igazán. Amikor arról énekel, hogy „édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok...”. És amikor azt ígéri, lesz még itt Köztársaság. S bár tény, hogy ezek a dalok már az utóbbi évek termései, mégis igaz, hogy ez a pénteki koncert olyan volt, mintha megállt volna az idő. A közönség szeretné remélni, hogy ő sem öregedett, akárcsak a számok és az előadók. Meg azt is, hogy egyszer már nem lesznek áthallásosak ezek a szövegek, nem lesz politikai tartalmuk és egy koncertre úgy lehet elmenni, hogy csak a zenét, meg az előadást élvezzük. Vajon újabb húsz év elég lesz?