Fotó;oktatás;főváros;Oláh Lajos;Pető Iván;

2014-03-19 21:21:00

A kultúrát, az oktatást a félelem uralja

Kultúráról, az oktatás helyzetéről, a szabadság hiányáról és annak fontosságáról beszélgetett erzsébetvárosi és terézvárosi liberális gondolkodókkal Oláh Lajos. A baloldali kormányváltó erő képviselőjelöltjének Pető Iván is a vendége volt, aki nem vesz részt az országgyűlési kampányban, de ezeket a témákat olyan fontosnak tartotta, hogy elfogadta Oláh meghívását.

A beszélgetés résztvevői szerint a kultúrát és az oktatást a félelem uralja és ezt a Fidesz tudatosan alakította így. A kormánypárt egész politikáját a megfélemlítés jellemzi, amit fel kell oldani a választások után - fogalmazott lapunknak a Demokratikus Koalíció politikusa. Vissza kell adni az oktatás, a kultúra szabadságát, ezek nélkül ugyanis nem teljes a demokrácia - mondták a résztvevők. Oláh elmondta, hogy szimbolikus helyszínre, a Nagymező utcába, a pesti Broadway egyik kávéházába hívta vendégeit, mert itt valóban érezni, milyen károkat okoz, ha a politika irányítja a kultúrát.

A képekért kattintson ide! FOTÓ: K 2 PRESS.