Törőcsik Mari;Szarvassá változott fiú;

Trill Zsolt a Vitéz lélek főszerepében FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Az elemekkel dacoló

Óriáscsecsemő és felnőtté váló férfi szinte egyszerre a Szarvassá változott fiú előadásában. A Törőcsik Mari játszotta anyjától nehezen elváló gyermek, ugyanakkor magát próbának kitevő, az elemekkel és saját magával is dacoló ember, aki nehezen bár, de elszakad az anyjától, hogy elinduljon a messzeségbe, saját útját járja, hogy aztán megtalálja gyökereit, visszataláljon saját szerető anyjához, akitől elszakíthatatlan. Van Ilovszky Béla Ördögszekéren című fotóalbumában egy szép kép erről. Mindkét színész alig látszik rajta.

A kép bal alsó sarkában Törőcsik gubbaszt egy hokedlin, mögötte kockás abroszos asztal, az otthont jelképezve, a kép jobb felső sarkában pedig Trill guggol egy ingatag emelvényrendszeren, ami, ha úgy tetszik a természetet, a nagyvilágot illusztrálja, aminek megismerésére elindult. Mindkét színész elenyészően picinek látszik a fotó méreteihez képest, körülöttük ott a mindenség, ami szétválasztja őket. Mégis erőteljesek a felvételen, mert a dermesztően irdatlan messzeségből olyan áthatóan nézik egymást, annyira szuggesztív ez a figyelem, hogy ebből lúdbőröztetően érezhető, hogy a két ember a valós, és a sok tekintetben jelképes messzeség ellenére is "menthetetlenül" összetartozik, amíg csak léteznek, szoros kötelék láncolja őket egybe.

Trill pályája elejétől roppant szuggesztív, fölöttébb hangsúlyos jelenlétű színész. Amikor először láttam, Vidnyánszky Attila egyik első rendezésében, a Szentivánéji álom Puckjaként a beregszászi színház vendégjátékában, a közel sem telt nézőterű Józsefvárosi Színházban, már akkor nyilvánvaló volt ez. Nem kellett külön erőlködnie amiatt, hogy eljátssza ennek a különös lénynek, aki jótékony is, de a rontásra szintén van benne hajlam, varázslatát. Mert varázslat van eleve önnön magában. Légiesség, és, ha kell dromedárság is. És akár ötvözni képes a kettőt, mint például Örkény István groteszk darabjában, a Tótékban, amiben egészen kiváló volt. Latinovits döbbenetes alakítása után nehéz volt bárkit is elfogadni ebben a szerepben.

Trill jött, látott és győzött. Őrnagya gigászivá nőtt, miközben fölöttébb kisszerű is volt. Éppen megfelelt a groteszk igényeinek, ami valami nagy, félelmetest, és pitiánert egyesít, egyszerre ijesztő és röhejes. Trill váltásai dermesztőek voltak, csaknem szelíd kezes-bárányból egy csapásra váltott parancsoló, bárkit leuraló démonná. Közben megvolt benne az a naiv, gyermeki rácsodálkozás is, ami mindmáig civilben is sajátja, az a mohó kíváncsiság, amivel megismeri, és némileg bekebelezi a világot.

Szerepei sokasága épült erre, például egyik legkiválóbbja, Roberto Zucco, ez a közismert és dermesztő tömeggyilkos, de ő mégsem csak sátáni lénynek játszotta, hanem bizony naiv, érdeklődő embernek is, akinél akár egy újabb és újabb gyilkosság is behatolás az ismeretlenbe. Bizonyos fokig megismerési folyamat, és bármennyire lidérces ezt kimondani, a kiteljesedéshez és ugyanakkor az önpusztításhoz is vezető út.

Kárpátalján, Sárosorosziban született. Ízes, tájnyelvi beszédéből csipetnyi még mindig érződik. Szobafestő apával, kolhozban dolgozó mamával egyáltalán nem nőtt fel színház közelben. De ebben a kis ezerfős, magyar lakta, meglehetősen zárt közösségben részt vett persze ünnepségeken, és már gyerkőcként ráérzett arra, hogy mondjuk egy mesejelenetben milyen remek másokat megnevettetni. Nyüszüge gyerek volt. Szülei állatorvosnak szánták. Mégis jelentkezett a kijevi színművészeti első magyar nyelvű osztályába. Kicsisége, véznasága miatt egy lány a felvételi előtt megkérdezte tőle, hogy kinek a kisöccse?

Ez a lány lett azóta hites és fölöttébb szerető felesége, két gyermeke anyja, aki maga ugyancsak jelentős színésznővé vált, Szűcs Nelli szintén a Nemzeti tagja. Vannak olyan színész házaspárok, amelyek tagjai nem akarják hazavinni a színházi problémákat, emberi és szereppel kapcsolatos gondokat. Ők abszolút nem ilyenek. Otthon is rendszeresen jár az agyuk szakmai kérdéseken. Megszokták ezt még a beregszászi társulat kis, családi közösségében, ahol közel sem tíztől kettőig tartott az akár rendszeresen egész naposra elnyúló próba, ezért máshogy le sem volt bonyolítható az élet, minthogy a színészek gyerekei a lehető legtermészetesebb módon, mint a napköziben, ott tébláboltak a színházban. Trill azóta is játszik a beregszászi csapatban, amikor az Új Színház tagja lett, és főszerepek sorát kapta, akkor rendszeresen ingázott Budapest és Beregszász között. Aztán a debreceni teátrumból ez a kellemetlenül hosszú, határátkelési nehézségekkel bőven tarkított út csak lerövidült.

Amikor Vidnyánszky Attila, akivel a kezdetektől összefonódott a pályája, a Nemzeti Színház direktora lett, persze vele tartott. Azt is mondhatnánk, hogy ezzel egykori kisebbségi létből, fillérekért dolgozó határon túli magyar színészből, meglehetősen jó pozícióba jutott, belekerült a tutiba. Nyilatkozott is olyat, amit tán nem kellett volna. Biztos vagyok benne, hogy nem hátmögöttiségből, számításból tette. Máig megmaradt naivitása, gyermeki lénye is közrejátszhatott ebben. Változatlanul hittel teszi a dolgát.

Oroszlánrészt vállalt az új premiereken, a Vitéz lélek, az Ahogy tetszik előadásaiban. Nem állítható, hogy a tömegtermelés időnként nem látszik meg a színészetén. De játszik tovább a Nemzetibe is behozott beregszászi produkciókban. Aki még nem látta, annak feltétlen érdemes megnéznie Csehov egyfelvonásos komédiáiban. A dohányzás ártalmasságáról címűben egyedül van a színpadon. Hihetetlenül mulatságosan, és mégis didergetően fájdalmasan elénk hoz egy olyan embert, aki a teljes életét hazugságra építette fel. Egészen pazar.

Március 15-ike alkalmából Kiváló művész lett. Lehet persze gonoszkodni, hogy közel van a tűzhöz, de nem érdemes. Vitathatatlanul rászolgált erre a díjra.

Pirókának szólítja mindenki. A "ka" kicsinyítő képző már nem időszerű, hiszen túllépett hetvenedik évén. Régebben talán hátradőlve élvezhette volna békében hátralévő éveit, szemlélve gyermekeit és unokáit, de nem teheti. Pirókának dolgoznia kell, hogy megéljen.