- Másfajta bírálatok is érik a Színművészetit, nemrég Kerényi Miklós Gábor ízlésterrorral vádolta meg az egyetemet, főként a zenés osztály tanárait, Novák Esztert és Önt.
- Ízlésterror! Míly ismerősen cseng a kifejezés! Feljelentés, mint valamikor. Az egyetem művész tanárai változatos művészi világokat képviselnek, senki se mondaná Zsótért egy ízlésűnek Marton Lászlóval, vagy például Székely Gábort Bodóval, noha együtt vezetnek osztályt. Kerényinek azonban elsősorban Selmeczi Györgyöt kellett volna említenie fő esztétikai ellenlábasként, a zenés osztályok felvételi vizsgái, oktatási rendszere - elsőként az egyenlők közt - az ő szellemi terméke. Őt azonban Kerényi nem említi, egyrészt mert politikailag jobban fekszik, másrészt mert mindjárt bemutat tőle valamit a színházában. Mellesleg Kerényi állításai a zenés osztályban végzett színészekről ellentmondanak a tényeknek. Ők, ha sértve érzik magukat, majd válaszolnak Kerényi Miklós Gábornak.
- A Pécsi Országos Színházi Találkozóra beválogatták a Fényevők című előadását. Mit gondol magáról a válogatásról?
- Az idei POSZT válogatása nem elfogadhatatlan, de részrehajló - látható a törekvés, hogy az ideológiai és az esztétikai szempontok közt egyensúlyozzanak - tőlük telhetően tisztességgel, sajnálatos veszteségeket okozva.
- Az idei válogatók, Császár Angela színész és Sándor L. István is azt mondták, őket csak a szakmai szempontok érdekelték.
- Császár Angela megfúrta a Titkainkat - véleményét sok színházi ember nem osztja. Sajnálom a Revizort és azt, hogy Mohácsitól nem A csillagos eget választották - persze, egyenetlen irodalmi anyag, de ha valaminek értő közönsége lehetne egy teljes POSZT-nézőtér, hát ez az előadás az. Ezt az önismereti procedúrát megspórolták a szakmának, helyette álságos hódolattal olyan művét választották Mohácsinak, amit már játszottak a fesztiválon pár éve. A Katona kritikai szellemű előadásai közül nagyon helye lett volna a Nép ellenségének, vagy akár az Illabereknek, de persze nem bánom a Gorkij-előadás meghívását sem.
- A Fényevőkből is kiolvasható a kritika, de mintha a düh, az elementáris felháborodás hiányozna belőle.
- Csináltam én már korábban sok dühös előadást. Ez inkább feltérképezni, analizálni szeretné azt a világot, amelyben együtt él a megalázottak és a megszomorítottak rétege az úgynevezett értelmiséggel. Ehhez pompás anyagnak bizonyult Gorkij A nap gyermekei című műve. Meg szerettem volna mutatni, hogy az értelmiség mennyire jó szándékú tehetetlenséggel, illetve milyen bőszítően impotens módon képes viselkedni. Ilyen értelemben nem is mondanám, hogy nem dühös az előadás, de talán az a düh, amit kelteni akarunk, a nézőben egy-két nap után érik meg. Az előadás felrázni szeretne és felismertetni bizonyos tendenciákat. Mivel ez Gorkij értelmiségi trilógiájának a része, az értelmiségnek a forradalomban és a társadalomban elfoglalt helyéről gondolkodik, ez nagyon is aktuális kérdéskör.
- A Fidesz holdudvarához csatlakozott Magyar Teátrumi Társaság, élén Vidnyánszky Attilával elkezdett egy színházi elfoglalós játékot. Ennek a későbbiekben nem eshetnek áldozatául olyan minőségi művész színházak, mint éppen a Katona József Színház, a Radnóti, vagy az Örkény Színház?
- Erre nincs egyértelmű válaszom. Vidnyánszky Attilát nem sorolnám a fentebb említett pitiáner irigykedők közé, akik gyakran az ő védőszárnyai alól acsarkodnak elő, de nem tudok mit kezdeni politikai-esztétikai nyilatkozataival, amelyben némely állítások erős ismerethiányról árulkodnak. Hiába cáfolnám, mert nem kell igazak legyenek, elég, ha feljelentésnek jók és ideológiai alapot nyújtanak az agresszív területfoglalásnak. A Magyar Teátrumi Társaságba belépni ma politikai hűségnyilatkozatnak számít - mint a sztálinista művészeti szövetségek létrehozása idején. Az egész folyamat a Fidesz háborús retorikájának a színházi életre való megfeleltetése kívánna lenni. A színházi szervezetek ideológiai különválasztása a jobboldal találmánya. Művészi alkotásokat ideológiai alapon megítélni tökéletes tévedés. Mint ahogy az is vétek, hogy a kritika-mentességet megpróbálják esztétikai értéknek feltüntetni, ezért papolnak szívesen például a szeretet színházáról; ez nem más, mint ideológiai kívánalmak álságos művészeti köntösbe való bújtatása. Ez az ötvenes évek alattvalói szellemét idézi és egy olyan kultúrpolitikai személetet, amelyről azt hittük soha nem tér már vissza.
- Megállhat ez a folyamat?
- A választások pillanatnyilag békülékennyé tették a kormányzatot, de arra, hogy egy biztonságos győzelem birtokában nem folytatják-e a rombolást, semmilyen biztosíték nincs.
