Nigéria;Amnesty International;Egyesült Államok;halálbüntetés;Kuvait;kivégzések;

2014-03-28 06:40:00

Világszerte nőtt a kivégzések száma

Bár egyre több országban tiltják be a halálbüntetést, az Amnesty International szerint 2013-ban világszerte nőtt a kivégzések száma, 2012-höz képest 14 százalékkal.

Különösen Iránban és Irakban figyelhető meg növekvő trend. Indonéziában, Kuvaitban, Nigériában és Vietnamban pedig több év múltán hajtották végre a legsúlyosabb büntetést. Az AI adatai szerint 2013-ban 778 kivégzést hajtottak végre. Nőtt 2013-ban a halálos ítéletek száma is az előző évhez viszonyítva, ennek számát 1925-ben határozta meg az emberi jogi szervezet.

Az AI ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adatok nem pontosak, s a valós szám ennél jóval magasabb lehet, hiszen csak Kínában több ezer személyt végezhettek ki. Mivel azonban a világ legnépesebb országában titokban tartják a végrehajtott halálos ítéletek számát, az AI 2009 óta nem vezeti ezeket az adatokat.

2008-ban az emberi jogi szervezet „jóval több mint ezerre” becsülte a kínai kivégzések számát. Bár Peking azt állítja, hogy egyre kevesebb emberen hajtják végre a halálos ítéletet, erre semmiféle bizonyíték sincs. Az AI úgy véli, hogy Kínában még mindig többeket végeznek ki, mint az összes többi országban együttvéve.

Az Amnesty csak olyan számokat tesz közzé, amelyek a hivatalos állami statisztikában, médiajelentésekben is fellelhetőek, vagy szemtanúk is megerősítették azt. Pekingen kívül Fehéroroszországban és Vietnamban is államtitokként kezelik a kivégzéseket.

Néhány országban pedig annyira átláthatatlan a belpolitikai helyzet, illetve annyira hozzáférhetetlenek az adatok, hogy képtelenség a pontoshoz közelítő adatokkal szolgálni. Elsősorban Egyiptomról, Eritreáról, Észak-Koreáról és Szíriáról van szó.

Az AI megállapította, hogy 2013-ban 22 különböző országban hajtottak végre halálos ítéleteket. Európában és Közép-Ázsiában 2009 óta nem volt kivégzés, egyedül Fehéroroszországban nem törölték el a legsúlyosabb büntetést.

Az amerikai kontinensen csak az Egyesült Államokban hajtanak végre halálos ítéletet. Ezek száma folyamatosan csökken ugyan, de átlagban így is minden hétre jut egy kivégzés.