Választás - 2014;elemző;választási szakértő;választási eredmény;

2014-04-07 07:05:00

Kevés volt a mozgósítás – győzött az apátia

A 60 százalék körüli részvétel egyértelműen azt jelzi, hogy az "apátia párt" nyert - értékelt lapunknak Ágh Attila. A politológus emlékeztetett, mindenki tudta előre, hogy a viszonylag alacsony részvétel a kormánypártoknak kedvez, és ez be is jött.

Az okok közt szerinte az egyik legfontosabb, hogy a választási és az eljárási törvények sorozatos módosítgatása után Fidesznek lejtett a pálya, de az alacsony részvételbe belejátszott a választás zűrzavaros szervezése és kaotikus lebonyolítása is.

Nem elhanyagolható Ágh szerint az sem, hogy a kampány "mélyhűtött volt", és ezért alapvetően nem a kereskedelmi televíziók kampányhirdetés-mentességét okolta a szakember. Szerinte az apátia letörésében, a bizonytalanok mozgósításában alapvető fontosságú lett volna egy miniszterelnök-jelölti tévévita - nem csoda, hogy ez elől Orbán Viktor kitért.

Ágh élesen bírálta a Patyi András vezette Nemzeti Választási Bizottságot, amiért "egyik nap úgy döntöttek, beszállnak a kampány-és médiaszabályozásba, később pedig úgy döntöttek, ez mégsem az ő kompetenciájuk." Amikor a kampány felgyorsult, kiéleződött, az NVB első döntésével leállította azt, "most, miután elvégezték a piszkos munkát, mossák kezeiket" - állapította meg a politológus.

A nem végeleges adatokból az eredményt illetően Ágh három következtetést vont le: a Fidesznek aligha lesz kétharmada, a Jobbik erős szereplése várható volt, és Budapesten az LMP sok voksot vitt el a baloldaltól. Azt is megjegyezte, a kormányváltó pártoknál nem feltétlenül az utolsó napokban-hetekben hiányzott a mozgósítás, mert "ilyen kampányviszonyok között elmentek a falig", inkább "egy egységes, és dinamikus arculat hiányzott, méghozzá hónapok óta".

Az alacsony részvételről Vasali Zoltán is úgy beszélt, mint ami mindenki számára csalódást jelent. A politológus lapunknak azt mondta, a részvételi arány a Fidesz-KDNP-nek kedvezett, miközben látszik, hogy a kormányváltó szövetség elmúlt 2-3 hetes mozgósító kampánya "ennyire volt elég".

A szakember az eredmények alacsony feldolgozottsága mellett is biztosra vette a Fidesz győzelmét, kérdésesnek csak azt nevezte, hogy sikerül-e ismét megszereznie a kétharmados többséget. Vasali szerint a közvélemény-kutatók által előrejelzett tendenciákat egyértelműen visszaigazolták az eredmények: a Fidesz hozta a papírformát, a Jobbik és a baloldal fej-fej mellett áll, a kormányváltók pedig nem csak a Fidesztől és a Jobbiktól nem voltak képesek szavazók elhódítására, de a bizonytalanokat sem tudták mozgósítani.

Hozzátette: bár a választási rendszer torzító hatásai egyébként sem kedveztek a baloldalnak, a kormányváltó szövetség által megcélzott, pártot nem választó, bizonytalan szavazók elérésére irányuló stratégia sem működött. "Ebben a felállásban ennyi volt" - összegezte az eredményeket Vasali.

A politológus szerint a választások ismét felszínre hozhatják a baloldal radikális megújulásának, vagy egy újabb belső önvizsgálatnak a kérdését, de az már most látszik, hogy ez nem vehet annyi időt igénybe, mint 2010 után. Mesterházy Attila személyes politikai jövőjével kapcsolatban pedig az lehet a kulcskérdés, hogy sikerül-e ismét "eredményként elfogadtatnia a párt egyben tartását", vagy sem.

Vasali szerint a választás alapkérdése a Jobbik számára az volt, hogy a párt képes lesz-e megtartani a 2010-es eredményét. Vasali szerint a Jobbik saját szempontjából "jól vette" az akadályt, bár továbbra is kérdés, hogy hol vannak a párt növekedési korlátai. Az elemző szerint bár az LMP a parlamenti küszöb körül billeg, vélhetően bejut az Országgyűlésbe.

Az index.hu gyorselemzéséből az is kiderült: noha a választás előtt alapvetésnek számított, hogy a kormányváltók szereplése nagyban függ az intenzív mozgósítástól, ez éppen abban 20 "billegő" választókerületben nem sikerült, ahol leginkább reménykedhettek a győzelemben - ebből 11 budapesti, a többi kilenc pécsi, miskolci, dunaújvárosi, szegedi, tatabányai, salgótarjáni és hatvani körzet.