USA;Hillary Clinton;elnökség;

2014-04-10 10:56:00

Hillary Clinton még habozik

A volt amerikai külügyminiszter, szenátor és egykori First Lady még nem biztos benne, hogy 2016-ban harcba száll az amerikai elnökségért. Hillaryt legutóbb az NBC riportere, Andrew Rafferty kérdezte meg San Franciscóban a terveiről. „Hízelgő és megtisztelő, hogy olyan sok ember kérdez meg erről és bátorít, hogy induljak. Gondolkodom rajta, s egy darabig még gondolkodni is fogok” – válaszolta Clinton. 

Hillary bevallotta, a sok adok-kapok, aminek Obama külügyminisztereként tanúja volt, elgondolkodtatta, hogy belevágjon-e még egyszer egy politikai kampányba. Clinton szerint kiábrándító nézni, hogy az amerikai politika mennyire nem működik. Különösen csalódást keltő volt az adósságplafon körüli huzakodás, mondta. Bill Clinton feleségének azonban hosszú gyakorlata van a hasonló válságok kezelésében, férje hivatali ideje bővelkedett a politikai csatározásokban.

Ha Hillary mégsem szánná rá magát az indulásra, komoly bajban lehetne a Demokrata Párt – jegyezte meg az NBC News. A volt külügyminiszterhez hasonló tekintélyű, befolyású, adománygyűjtő képességű jelöljük nemigen lenne, ha a volt First Lady a Fehér Ház helyett a nyugdíjas éveket választaná.

Számos jel azonban épp az ellenkezőjére utal. Clinton kiadója, a Simon & Schuster szerdán jelentette be, hogy a volt külügyminiszter új könyve a State Departmentben töltött évekről június 10-én jelenik meg. Clinton a könyvben arról is megosztja gondolatait, szerinte hogyan kell kezelni a 21. század új kihívásait. A memoár közzététele az egyik legbiztosabb jele annak, hogy Hillary nagyon is komolyan gondolja, nem adja fel álmát, hogy az Egyesült Államok első női elnöke legyen.