A Müpa tizedik évada

Tizedik évadát ünnepli a 2014/2015-ös szezonban a Művészetek Palotája. Az évad muzsikusa Ránki Dezső zongoraművész, míg az évad együttese az Amadinda lesz - mondta el Káel Csaba vezérigazgató csütörtökön, a jubileumi programokról tartott sajtótájékoztatón.

Ránki Dezső és a 30 éves Amadinda Ütőegyüttes is több koncert főszereplője lesz a tizedik évadban. Ránki Dezső feleségével, Klukon Edittel és fiával, Ránki Fülöppel is fellép egy közös hangversenyen. Az Amadinda többek között a Ju Percussion Grouppal és a Muzsikással ad közös hangversenyt.

A Művészetek Palotája átadásának tizedik évfordulóján, 2015. március 14-én és 15-én az intézmény ünnepi rendezvénysorozatot tervez az első évtizedben fellépett világhírű magyar művészek közreműködésével. A jubileumi évadot - a párbeszéd jegyében - a Müpa műfajok és korosztályok iránti nyitottsága, az együttműködések, intézményi kapcsolatok erősítése és bővítése alapozza meg.

Az intézmény 18 féle bérletet hirdetett meg közönsége számára. A következő szezonban a világ legjelentősebb zenekarai és előadóművészei közül többen is megfordulnak majd a Művészetek Palotájában, köztük Sir Simon Rattle és Berlini Filharmonikusok, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikusok, Sir John Eliot Gardiner és A Forradalom és Romantika Zenekara, Vladimir Jurowski.

Ezen kívül A Felvilágosodás Korának Zenekara, Helmuth Rilling, Michael Tilson Thomas, Herbert Blomstedt, Valerij Gergijev, Philippe Herreweghe, a King's Singers, a Take 6, Marianne Faithfull, Branford Marsalis és John Scofield, valamint a Finzi Pasca Társulat.

Szerző
Frissítve: 2014.04.10. 22:03

A Márki hazatalált

Publikálás dátuma
2014.04.11. 07:45
Franciaországban már De Sade-év van - Fotó: Gettyimages
Soha jobbkor nem találhatott volna haza Donatien de Sade, a 18. századvég elátkozott libertinusának százszor elátkozott műve, a Szodoma 120 napja: az idén emlékezik a világ a „Márki” halálának 200. évfordulójára.

A mű kéziratát Gérard Lheritier francia üzletember, az Aristophil kéziratokba invesztáló vállalkozás vezetője vásárolta meg és ki is állítja azt – írja a Le Nouvel Observateur.

A kézirat, amelybe Lheritier 7 millió eurót invesztált és a londoni Lloyds -nál 12 millióra biztosított, igen hányatott múltra tekinthet vissza: elveszett, megtalálták, eladták, ellopták. A 12 méter hosszú, 11,5 cm. széles tekercs, amelynek mindkét oldalára irt a szerző, most végre látható lesz a nagyközönség számára.

Egy tisztázatról van szó, amelyet Sade 1785-ben készített és a Bastille-i cellájában rejtett el. Papírlapokra írta, amelyeket úgy ragasztott össze, hogy a ragasztás a legkisebb felületet takarja el. (Hasonló módszerrel dolgozott közel másfél évtizeddel később Jack Kerouac, amikor az Útont írta). A papírral nyilván nagyon takarékoskodnia kellett, mert olyan mikroszkopikus betűkkel irt rá, hogy elolvasása kínszenvedés lesz a kíváncsiak számára.

Amikor a márkit nagy hirtelen átszállították egy másik börtönbe, már nem tudta magához venni, a cellában rejtette el és később elveszettnek hitte.

A kézirat elolvasása nemcsak az apró betűk miatt szörnyűséges, hanem a tartalma miatt is. A 90-es években magyarul is megjelent mű szereplője negyvenkét fiatal lány és ifjú, akit bezárnak egy magányos kastélyba és ott válogatott kínzásoknak vetik alá. A mű egyébként, szinte az unalomig módszeres, napokra, kodifikált rituálékra, büntetésekre van bontva és ezek ismétlődnek. A nyelvezete azonban tökéletes, tiszta, elegáns, valódi felvilágosodás-kori francia.

 

Donatien de Sade-nak, aki élete nagy részét börtönben vagy bolondokházában töltötte,  az elmúlt 100 évben már többször volt reneszánsza. A szürrealisták valóságos szentként tisztelték, mint a korlátlan szabadság megtestesítőjét,  Luis Bunuel többször is megidézte szellemét műveiben. A 20. század egyik legnagyobb hatású színdarabja volt Peter Weiss Marat-Sade-ja (teljes címén Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet lakói előadják de Sade úr betanításában), amelynek Magyarországon is legendás előadásai voltak a Nemzeti Színházban és Kaposváron. A darabot filmen is megörökítették Peter Brook társulatával. A Szodoma 120 napja volt az alapja Pier Paolo Pasolini Saló című filmjének, amelyben a történetet az olasz fasizmus végnapjaiba, a „Salói Szociális Köztársaságba” helyezte, a fasizmust egyfajta végletes szexuális perverziónak beállítva. A film ugyanolyan elátkozott volt, mint az eredeti mű, többször is betiltották, és azóta bekerült „minden idők legborzalmasabb filmjei” közé sokkoló naturalizmusa miatt. Magáról a márkiról is több film készült az elmúlt évtizedekben, lehet, hogy most a 200. évforduló kapcsán ismét megjelenítik őt?  

 

 

Szerző

Törvények helyett uzsonna

Publikálás dátuma
2014.04.11. 07:45
Kemény Lili és Kemény Zsófi - az apollóni és a dionüszoszi alkatú költő FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Szemtelenül fiatalon kezdett verselni a Kemény testvérpár. A huszonegy éves Lilinek már saját verseskötete is megjelent Madaram címmel, míg a tizenkilenc éves Zsófi a fiatalok közkedvelt műfajában, a slam poetry-ben halmoz sikereket. A költészet napja alkalmából mesél a két ifjú hölgy egymás művészetéről, költő édesapjukról, Kemény Istvánról és a költészet erejéről.

- Mindketten elismert költők vagytok. Van-e köztetek féltékenység?

- Kemény Lili: Féltékenység nincsen, hiszen mindketten más témájú, más hangulatú verseket írunk. Ha a két görög művészet-istennel jellemezhetnénk magunkat, akkor én lehetnék az apollóni, a kimért, rendszerető egyéniség, míg Zsófi a dionüszoszi, a szenvedélyes.

- Kemény Zsófi: Pontosan, a testvérem mindig minden apró részletre odafigyel, én inkább a színekre, formákra, hangulatokra koncentrálok.

- Mit gondoltok, a költészet vagy a slam poetry képes közelebb férkőzni a fiatalokhoz?

- K. Zs.: Nyilván a slam poetry.

- K. L.: Szerintem nem. A slam poetry, bár elgondolkodtat, igazából csak a felszínt kapargatja. Ezért is féltem a Zsófit, nehogy ebbe a műfajba beleragadjon. A slam poetry ugyanis egy verses vagy rappelős performansz, melynek végesek a lehetőségei. Ugyanazok a témák, formák, ötletek, mondatszerkezetek ismétlődnek benne. A költészet ezzel szemben végtelen lehetőséget kínál. Legyen Zsófi tizenkilenc, ötven vagy hetven éves, mindig kibontakozhat benne.
K. Zs.: Lili félelme alaptalan, hisz a slam poetry nem pusztán egy populáris műfaj, művészi hatást is elérhet. Ahány előadó, annyi stílus létezik.

- A slam poetry megszerettetheti a fiatalokkal a költészetet, az irodalmat?

- K. L.: Persze, simán. Tavaly a költészet napján például két ismert slammer és egy költő könyvbemutatóján több százan gyűltek össze a Corvintetőn. A rajongók valószínűleg a slam poetry előadásért jöttek el, de sokan megvették a versesköteteket is.

- Az emberek gondolkodását befolyásolhatja egy vers?

- K. L.: Még jobban is, mint egy választási plakát. Egy-egy frappáns verssor képes az emberek fejébe "beleragadni".

- Szoktátok olvasni egymás műveit?

- K. L.: Naná!

- K. Z.: Apánk és Lili könyveit is gyakran szoktam olvasni. A verseik nem szomorúak, de mégis meghatódom tőlük. Gyermekkorunk motívumai bukkannak fel bennük: a Hold látványa, a Duna, Budapest különös atmoszférája, a piros troli, a hóba rajzolás. Ráadásul Lili versei sokkal csengőbbek, mint az enyémek. Jól ráérez a formára.

- K. L.: Zsófi verseiben viszont a magyar nyelv olyan dolgokat tesz, amit más költők verseiben nem csinál. Ez a tulajdonság különbözteti meg a tehetséges költőt a kevésbé tehetségestől. Én általában öt-hat költő életművét szeretem, de a listámon mindig biztos helye van Apának és Zsófinak.

- Megnehezíti vagy megkönnyíti-e a ti költővé válásotokat, hogy édesapátok, Kemény István híres költő?

- K. Zs.: Is-is. Már több embertől is megkaptuk, hogy apánk miatt vagyunk ott, ahol vagyunk. Elég gyakran. Nem jó érzés ezt hallani, mivel ez nem igaz. Ezért is indultunk álnéven a költőversenyen, Sárváron. És én ezért is kezdtem el slammelni, mert ehhez a műfajhoz Apa nem köthető.

- K. L.: Mikor felvettek a filmrendezői szakra, akkor is többen kritizáltak azzal, hogy biztos apám miatt jutottam be. Pedig a filmes tanáraim csak az első tanév végén kérdezték meg, hogy apám költő-e.

- Az első verseiteket hogyan fogadta édesapátok?

- K. Zs: Nem nagyon gondolta, hogy egyszer költő lesz belőlünk, de az se merült fel, hogy mi nem fogunk ilyesmivel foglalkozni. Lili tizennégy évesen már komoly verseket írt, én csak később kezdtem. Kicsit féltem, hogy nekem nem fog menni.

-K. L.: Én eleinte dalokat írtam, de időközben született egy csomó "melléktermék". Ezeket komolyabbnak tartottam, mint a dalokat. Megmutattam apánknak, aki segített kiválogatni az elrontott sorokat. Nem mondta meg, hogyan írjam át őket, csak azt, hogy ezek a rossz sorok. Egy-két évvel később már én segítettem Zsófit a versírásban. Mindenki tanít mindenkit, ez a mi családi kurzusunk. 


- Édesapátok kritizálja a verseiteket?

- K. Zs.: Ha megkérjük rá. Amúgy nem nagyon szeret kritizálni, és többnyire elégedett azzal, amit csinálunk. Gyerekkorunkban, ha Lilivel alkottunk, azt mindig komolyan vették a szüleink. Még azt is, ha pitypangból fontunk egy koszorút, ha gyöngyöt fűztünk, vagy ha rajzoltunk valamit. Mindig éreztették velünk, hogy amit csinálunk, az fontos és jó.

- Egy családban három költő nem sok?

-K. L.: Sőt kevés.

- K. Zs.: Egyik slamemben azt mondom magamról, hogy én vagyok az "egy most már tényleg fölösleges, harmadik Kemény", de ez valójában nincsen így.

- Zsófi már politikai témájú verset is írt.

- K. Zs.: Tavaly tavasszal Magyarország miniszterelnökének üzentem egy youtube-videóban, ami százezres nézettséget ért el.

- Mi állt az üzenetben?

- K. Zs.: Szó esett az oktatás és a kultúra szétrombolásáról, a stadionépítésekről, a diáktüntetésekről, a külföldön munkát vállaló fiatalokról, akik egy jobb élet reményében mosogatással és bébiszitterkedéssel keresik meg a pénzt. Az is zavart, hogy a kormány állandóan törvényeket hozott. Ezért is írtam ezt: "Uzsonna közben is törvényeket hoznak, pedig hoznának inkább uzsonnát, és ennék meg a törvényt".