zene;rock;Rolling Stones;

2014-04-16 14:23:00

Csak egy pofa rock and roll - 50 éve Rolling Stones!

Már a fél évszázadot önmagában is nehéz kimondani és átérezni: két nemzedék nő fel ez idő alatt, amíg azt megéljük. Ha pedig belegondolunk abba, hogy a ma is imádott Rolling Stones éppen 50 évvel ezelőtt jelentette meg első albumát, akkor bizony elgondolkodunk a múlandóságról és a halhatatlanságról egyaránt.

A múlandóság kategóriájába tartozik, hogy a Gördülő Kövek (akiknek a neve valójában – amerikai néger szlengben  - „számkivetetteket” jelent) az egykori pimasz arcú kölyökből már-már múmiaszerű öregemberekké váltak. Legalábbis első látásra. Mert ha megnézzük egy koncertjüket, akkor máris a halhatatlanság dimenziójába megyünk át. Legutóbb tavaly mutatták meg a Hyde Park-i bulijukkal, hogy még mindig képesek hangulatban, energia-kisugárzásban hazavágni az unokáikat is. Az egykori „rosszfiúk”, akiket sokáig azonosítottak a „szex és drog és rock and roll” eszméjével, akiket annak idején a „kedves, aranyos” Beatles ellentétének állított be a média, mindent és mindenkit túléltek. A zenéjük pedig beleivódott milliók testébe-lelkébe, és a 20. század kultúrtörténetének megkerülhetetlen része.

Első lemezük, amelynek címe egyszerűen The Rolling Stones volt, elsősorban rhythm and blues  és rock and roll-örökzöldekből állt, de akad közöttük olyan, mint Chuck Berry Carolja, Bobby Troup Route 66-je, vagy Slim Harpo I’m A King Bee-je, amelyet már-már sajátjuknak tekintünk azóta. De már ezen az albumon megszületik a rock egyik legnagyobb szerzőpárosa: Mick Jagger és Keith Richards jegyzi a romantikus Tell Me című dalt, bizonyítandó, hogy a vagányoknak finom érzelmeik is vannak.

Az akkori csapatból Jagger, Richards és Charlie Watts dobos ma is viszi tovább a Stones-t. A sokhangszeres Brian Jones 1969. június 3-án máig tisztázatlan körülmények között meghalt, míg a basszusgitáros Bill Wyman, a legidősebb tag 1993-ban kiszállt, azóta szólóban nyomja, nyolcvanhoz közel is.  És a banda még mindig nem mondta ki az utolsó szót. A napokban mutatják be a róluk készült legújabb dokumentumfilmet, a Crossfire Hurricane-t, amely végigkíséri 50 évüket. A Jaggert ért családi tragédia, élettársa öngyilkossága sem veszi le őket a színpadról, nyáron folytatják a megkezdett „végtelenített” világturnét. Igaz, új stúdióalbumra nem készülnek. Mint az énekes a napokban a nyilatkozta a USA Today-nek, „a közönség úgyis a régi dalokat várja, azokra indul be a legjobban.” Mert az egész tulajdonképpen nem más, csak egy pofa nyers, egészséges rock and roll...