Ki nekünk Tormay Cécile?

Publikálás dátuma
2014.04.19 10:45
FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Ez az írás azokra a kérdésekre próbál választ találni, hogy mely érvek mentén akarták a közgondolkodás centrumába állítani, mely érvek mentén próbálták elrendezni egy olyan, sokak számára esztétikailag is kétséges írónő centrumba állítását, aki 2009-ig eredetileg csekély, szubkulturális olvasóközönséggel rendelkezett. E pár év alatt (főleg 2009-től kezdve), amely a szélsőjobb megerősödésének az időszaka is, felmerülhetett vele kapcsolatban annak a kérdése, legyen-e iskolai tananyag, elnevezhető-e róla utca? Ám az említettek nem csak esztétikai-kulturális kérdések, ezért arra is törekszem, hogy bemutassam: Tormay Cécile nézetei miként vettek részt a jobboldali politikai gondolkodás újraformálásában. Mindebből az is kiderül, hogy milyen érdekek vezérelték a jobboldalt ebben a Tormay-ügyben. 

A négy év kultúrpolitikája az emlékműgyártástól a kulturális intézmények elfoglalásán, monopolizálásán, centralizálásán át az irodalmi kánon, vagyis az irodalmiság tartalmának meghatározásáig antidemokratikus vonásokkal telítődött. A jobboldal kormányon a választási eredményekkel akarja igazolni praxissá vált szemléletét, és tovább munkálkodik olyan átfogó, elnyomó rendszerek kiépítésében, amely magukat ezeket az eredményeket egyáltalán meghozta számára.

Több megszólaló a Szabadság téren felállítandó szobor elleni tiltakozást egy szűk baloldali radikális csoport belügyévé akarta tenni, holott a társadalmi tekintély, a hatalom racionalizálásának formái elleni tiltakozásra nem lehet úgy tekinteni, hogy az csupán egyfajta történelemértelmezés, hanem mintegy fixálja a magyarsággal kapcsolatos, szerintem nagyon is téves és veszedelmes önképet. E szerint az ellenség megnevezésében, a másik csoport ember- politikai-, faji- stb. elnyomásában nem felelősként van jelen a magyarság, hanem áldozatként, és ahhoz egy külső, felmentő (egy transzcendentális) nézőpontot is beépítettek számunkra, az emlékmű esetében Gabriel arkangyal személyében.

Akik azonban azt gondolják, hogy ennek a kérdésnek a tanulmányozása helyett a baloldalnak inkább a szűkebben vett szavazóinak életét befolyásoló politikai tettekkel kellene foglalkoznia, azoknak méltán ajánlható Tormay Cécile (1875-1937) műveinek olvasása is, hiszen a szövegből egyáltalán nemcsak antiszemita nézetrendszer bontakozik ki, hanem implicit tartalmazza a szélsőjobboldal és a kormányzó párt cselekvésének eddigi mikéntjével, habitusával kapcsolatos sémákat is.

Tormay és a CÖF

Egyértelműen téves az a nézet, amely szerint Tormay Cécile - vagy egyéb, mostanában a kánon közepére pozícionálni kívánt szerzők - közéleti megszólalásai leválaszthatóak lennének-e szépirodalmi tevékenységüktől, mivel minden megszólalás a szavak világához kapcsolódik, és ilyesformán a társadalmi cselekvés konkrét formáit öltik.

Az jobboldal első érveinek egyike Tormayval kapcsolatban az volt, hogy az írónő elődei révén is alkalmas méltatásra: gondolva itt a telekspekuláns, építési vállalkozó, Pest építési képére hatást gyakorló Tüköryekre, vagy az édesapára, a mezőgazdasági szaktudós, államtitkár Tormay Bélára, vagy az írónővel rokonságban álló, könyvkiadó Emich Gusztávra.

Ámde ez a genealógiai érv nemcsak hogy már önmagában antidemokratikus, hanem bizonyos módon az életmű egészének ismeretében hamis is. Tormay Cécile ugyanis már 1914-es művében, "A régi házban" a menekülés motívumával hozza összefüggésbe az új Budapestet, propagandisztikus művében (Bujdosó könyv, 1920-1921) pedig olyan városkonstrukció megalkotására tesz kísérletet, amely a nagyvárost úgy jeleníti meg, mint kaotikus létállapotok terét, tágabban a bűnösség axiomatikus forrását, szűkebben pedig mintha egyes városrészek egyenesen a rossz kiáradásának helyei lennének.

Tehát folytatja azt az egyébként rosszízű társadalmi tematikát, amelynek végső konklúziója, hogy a főváros lenne morálisan felelős mindenért, ellentétben a falu (vidék) tisztaságával. Vagyis kell egy bizonyos helyzeti vakság ahhoz, hogy Tormayt a főváros írójának tekintsük. Nem nehéz érzékelnünk, hogy a "falusi néplélek" felélesztésére milyen - egyébként valódi kistérségi támogatások nélküli - kísérletek történtek, így az csupán egy szűk felsőosztály, az oligarchák saját szemléletét megtámasztandó, valamint az őket utánzó középosztály felfelé törekvő idealisztikus vágyakozása maradt. Az olyan példákról nem is szólva, hogy a Fidesz szerint a nem tőkeképes embereket, akiknek se földjük, se lehetőségük nincsen elhelyezkedni a mezőgazdaságban "meg kell tanítani újra a földművelésre". Ami a probléma cinikus, feudális kezelése.

A másik érv: Tormay Cécile antikommunizmusa: Ez jól illeszkedett az inkább aktualizált, mint a valódi aktuális politikai légkörhöz. Vona Gábor már a Hazatérés Templomában, Tormay emléktáblájának avatásakor Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont Kun Béla örökösének mondta. Mindez belesimult az időszak egyes elemeiben a Horthy-rendszert imitáló légkörébe, vagyis ezek a jelenségek rámutathatnak arra, hogy a "konszolidált" kampánnyal jelentkező Jobbik honnan veszi eredetét. Érvként merülhetne föl Tormay újbóli elismeréséhez nemzetközi hírneve is, vagy Nobel-díjra való felterjesztése.

Nos, ehhez csak annyit, hogy az 1936-os felterjesztők között akadt például apologikus hangvételű monográfiaírója, Hankiss János, a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába pedig a szintén szélsőjobbos Laval francia külügyminiszter javaslatára került. Ez az érv jól példázza azt is, hogy miként áhítozik a neonacionalista (ma jobbos) diskurzus is nemzetközi (európai) hírnévre, miközben el akarja tüntetni az európai nyilvánosság számára valódi kötelékeit. Kimondatlanul, de vonzó lehetett Tormay Cécile személye, mint a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének elnöke is, hiszen hatása döntő volt az akkori választásokra, és legalább olyan reklám- és mozgósítóerővel rendelkezett, mint korunkban a CÖF.

Orbáni, lázári elvek

A leggyakrabban hangoztatott érv Tormay Cécile közgondolkodásban való elfogadtatásához, hogy csupán az 1918-1919-es események, vagyis személyes életének konkrét traumái, továbbá állítólag a zsidó származásúaknak a forradalomban való nagy arányú részvétele miatt következett be írói pályafutása alatt politikai-szemléleti és poétikai fordulat pályáján.

Talán ez a leghamisabb és legmegtévesztőbb érv. Tormay Cécile "Bujdosó könyv" előtti műveiben is olyan másság-konstrukciókat használt fel, amelyek nem voltak leválaszthatóak a kultúraalkotás egyéb más tényezőitől, vagyis a társadalomtudományok, orvostudományok, politikum, közbeszéd stb. egyéb dimenzióitól, amelyek mintegy belesimultak a nemcsak antiszemita, hanem mindenfajta másság iránti ellenszenveket megszólaltató beszédmódokba, de egyúttal az esztétikailag pozícionált művek kereteibe is.

Műveit kezdettől fogva antidemokratikus vonások színezték. Korai novelláit az olasz nacionalizmus későbbi egyik vezéralakja, Gabriele D'Annunzió fordítja le, legutoljára említett regényében (Emberek a kövek között…,1911) a horvátok az arctalanság, a tömeg, és az ösztönösség kontextusában ábrázolódnak, míg az arccal, egyéni jellemmel rendelkező magyar férfiak a civilizáció értékvonzataival kerülnek összefüggésbe. "A régi ház" (1914) című regényében pedig a "sakál, zsidó tőkés" mellett nem egyszerűen a németek asszimilációját ábrázolja, hanem posztdarwinista módon a németség "faji kifáradását" is, tehát az általa poétikailag esszencialista módon definiálni akart magyarságon ("az én fajom") kívül mindenfajta kulturális mássággal szemben ellenszenvet táplál, és a más identitásokkal kapcsolatos szorongásait egész élete során sem tudta transzformálni.

Az érzékelhető, hogy Tormay Cécile az 1910-es évek közepére a cselekményesítés logikáját is képes felborítani, csakhogy didaktikailag igazolódjon néhány tétele. A bankvilággal, és a szerinte mindenfajta idegen tőkéssel szemben táplált ítélete tetten érhető a mostani orbáni politikában is, és annak a harcos kelléktárnak, hamisan honvédő harcnak beállított küzdelemnek részeként, amely szerint a befektetőket megszállóknak ábrázolja. Természetesen, ha épp a választások közvetlen időszakában nem kell beszédet mondani néhány száz munkahelyteremtés láttán.

Végül, de nem utolsósorban fontos feltennünk a kérdést, hogy miért volt olyan fontos Tormay Cécile-nek a közgondolkodásba való helyezése? Egyrészt Tormay Cécile kapcsán általában kirívó antiszemitizmusa volt csak kérdés, ám kevés szó esik a "Bujdosó könyv" alsóbb társadalmi osztályokat érintő elképzeléseiről, mint mondjuk cselédek, munkások. Ezek a személyek a zsidó származásúakhoz hasonlóan esztétikailag csúnyának, visszataszítónak ábrázolódnak, és ahogy Lázár János mondta még 2011-ben: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér". Kevés szó esik Tormaynál a szegény származású parasztokról, akiket szintén démonizál, vagy úri lehajlással saját felsőosztályú szócsövévé emel.

A Bujdosó alapvető tézise (közbeszédeivel szemben) a belső ellenség felkutatása, és a proletárdiktatúra ábrázolása mellett elsőrangú szempont számára, hogy politikai ellenfeleit kriminalizálja. Elegendő utalni arra, hogy a CÖF-plakát milyen mértékben akarta rögtön kriminalizálni ellenfeleit, és általában miként akarta a maffia-állam saját bűneit másra átruházni, vagy financiális érdekeiket olykor jogi, pályázati úton igazolni. Figyelmeztető lehet, hogy az amúgy polgári foglalkozással nem rendelkező nőket Tormay (nőeszménye értelmében) visszautasította a család szélsőségesen értelmezett hagyományos keretei közé, miközben maga az egyedülálló nő prototípusa volt. Persze csak miután politikailag megvívták küzdelmüket, és biztosították a férfiak "helyét" és a jobboldal megerősödését szavazati szempontból is. Mindezen elemek egészen nyilvánvaló módon fellehetőek a jobboldal mai politikai stratégiáiban is, és mint a manipuláció eszközei kerülnek továbbhagyományozásra manapság is.

Eszméi ma is élnek

Politológiai értelemben tehát Tormay Cécile nemcsak antiszemita, fasiszta volt (Mussolinihez intézett beszédet), hanem egy erősen neonacionalista diskurzus összegzője és megalapozója is, akinek a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének vezető figurájaként elsődleges célja egyrészt az általa definiált magyarság "védelme", másrészt tevékenysége mind a mai napig hozzájárul az autoriter elvek fenntartásához. "Az ősi küldött" című regényének (1933-1937) mai szóval "jobboldali" hősére pedig (a neki politikai gesztusaiért örökké hálás) kormányzó maszkját satírozta rá, turanista és nemzeti keresztény álláspont között ingadozva pedig ugyanitt a magyarok konstruált hiedelemvilágát idézi meg, aminek utódjaként nem nehéz felismerni a mai jelszó- és giccsipart.

A Tormay Cécile-köz tervbevétele ügyében egy nagyon fontos gesztus, hogy nem neveztek róla el utcát, csakhogy a szerzőnő említett eszméi már régen beépültek a közgondolkodásba, aki maga teljes mértékben tisztában volt a politikai-történeti elbeszélések visszaélésének lehetőségeivel, és a Bujdosó könyvben megkomponálta saját és olvasói jövendőbeli helyét, amikor majd "új tavasz" jön.

Kezdetben az irodalomtörténeti szakma is meglehetősen óvatlanul nyúlt ehhez a jelenséghez, valamint a kánon tanulmányozásának problémájához az említett írók, vagy közelebbről Tormay Cécile tekintetében, mert miközben eredetileg szubkulturálisnak tűnő fórumokon (Tormay Cécile Kör, Hazatérés temploma) rajongók százai ünnepelték az írónőt, és a kuruc.info vette tervbe irodalmi centrumba emelését, a szakírók még mindig Tormay Cécile elfeledettségéről beszéltek.

Végül az egyetlen, pár éve megjelent, kortárs irodalomtudományinak nevezhető monográfia (Kollarits Krisztina: Egy bujdosó írónő - Tormay Cécile, Magyar Nyugat, Vasszilvágy, 2010.) ezekről a szélsőjobboldali fórumokról leíró módon, de mint pozitívumokról beszélt - összekacsintva szélsőjobbos olvasók százainak értékbázisával.

Lengyel László: Döntések kora

Publikálás dátuma
2019.03.23 18:53

Fotó: AFP/ JOHN THYS
Az európai választásoknak most az a tétje, hogy a pártcsaládok hol látják a politikai törésvonalat Európában. Négy nagy pártcsalád – a konzervatív, a szocialista, a liberális és a zöld – az EU-párti, jogállami, liberális demokrata, klímavédő és szociális politika eszméit és gyakorlatát kívánja megvédeni az EU-szkeptikus, populista, nacionalista, illiberális és korrupt politikával szemben. Tudjuk, Orbán Fidesze és Salvini Ligája a migránspárti és a migránsellenes Európa között húzzák meg a határt. Végül, létezik határhúzás a jobb- és a baloldal között. Utóbbi felfogás a néppárti és szocialista elitek piszkos alkujának tekinti az eddigi ciklus nagykoalícióját, a Juncker-bizottság csődjeként írja le a gazdasági-, a szociális- és a migránsválságok elhibázott kezelését, a Brexitet, Dél- és Kelet-Európa elidegenítését.

Versengő kampányirányok

Ki és milyen kampányt folytasson az egységes, vagy a nemzetek Európájáért? A Macron-levél és Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) válasza, Timmermans nyilatkozatai a szociális Európáról, Ska Kelleré a zöld Európáról megmutatták a „bevett pártok” egyszerre közös és egymással versengő kampányirányait. Orbán Juncker-Soros kampánya pedig megmutatta, hogy milyen negatív, karaktergyilkos, Brüsszel- és nagykoalíció-ellenes kampányt kell csinálnia mindenkinek - Salvinitől Le Penig, Kaczyńskitől Wildersig, sőt, Webertől Kurzig, AKK-tól Söderig. A Néppárt csak így győzhet, ha élére áll bírálatával a Juncker-Timmermans-bizottság, a Tajani elnökölte nagykoalíciós Európai Parlament (EP), de leginkább a bukott Merkel politikájának. Tönkretették Európát, mert kiegyeztek a szocialistákkal és a liberálisokkal. Kohl vagy Franz Josef Strauss sose kötött volna koalíciót a baloldallal! Legyen vége a nyílt és titkos nagykoalíciónak. Lépjünk az osztrák útra: támadjuk a szociálliberális, keresztényietlen és nemzetietlen tábort, mi, jobboldaliak, menjünk együtt! Egy a tábor, egy a zászló: előre a keresztény és nemzeti Európáért!
A Néppárt, és ezen belül meghatározó ereje, a német CDU eszmei és reálpolitikai okokból nem dönthetett az orbáni stratégia mellett. Eszmei oka, hogy nemcsak a párt elitje, de választói többsége is minden megpróbáltatás ellenére polgári liberális demokrata, a kereszténységről vallott álláspontja közelebb áll Ferenc pápáéhoz és Merkeléhez, mint Orbánéhoz. Reálpolitikai oka, hogy a jobbközépet megrémítették az AfD és a Pegida akciói, hogy a Seehofer-Söder páros orbáni szellemű bajor kampánya hatalmasat bukott. Merkel és a nagykoalíció nem bukott meg, és AKK soha nem engedné meg magának, hogy a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel köthető koalíción kívül az AfD-re gondoljon. Ennél még könyörtelenebb érv: ha a Néppárt a ma háromfelé oszló jobboldali radikálisokkal fog össze, nem tud többséget szerezni az EP-ben. A populistákat túlszámolva feltételezhető, hogy együtt annyit érhetnek el, mint a szocialisták, ami ugyanúgy nem elég, ahogy a néppárti-szocialista koalíció (300-310 képviselő a 705 fős EP-ben). Az összefogás a szélsőjobbal azonnali pártszakadást okozna, és a CDU-val az élen a többség távozna.
A Fidesz felfüggesztésével a Néppárt kinyilatkoztatta, hogy nem köt alkut a szélsőjobbal, nem csinál karaktergyilkos kampányt, és együtt szeretne kormányozni a szocialistákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel. Ha kormányozni akar, nem tehet mást, mert csak a szocialistákkal és a liberálisokkal van 400, a zöldekkel együtt 440 képviselő körüli szilárd többsége. A Fidesz 10-13 mandátumára szüksége van, de még inkább az EP-ét és a Bizottságot vezető legszélesebb nagykoalícióra.

Alku Weberrel szemben

Timmermans szocialistái, Verhofstadt liberálisai és Keller zöldjei megkérdőjelezték Orbánon keresztül a Néppárt, Manfred Weber demokratikus és európai elkötelezettségét. A felfüggesztés kielégíthette a néppártiakat, de nem a koalíciós partnereket. Gyenge trükknek tartják, és kampányaikban minduntalan fel fog tűnni Orbán és a Néppárt azonosítása: ha a konzervatívokra voksolsz, Orbánra és vele Le Penre, a VOX-ra szavazol. A szocialisták és a liberálisok, akik együtt többen lesznek, mint a konzervatívok, már alkut kötöttek, hogy Weberrel szemben Timmermans-t ajánlják a Bizottság elnökének. Macron messzebb ment: miért kellene elfogadni a mostani ciklusban működő Spitzenkandidat-rendszert, miért ne térhetnénk vissza arra, hogy az országok vezetőiből álló Európai Tanács megegyezik a Bizottság elnökében, amit az EP megszavaz? Barnier nevét vetette fel, ezzel is gondot okozva a francia és az európai konzervatívoknak: közülük való.
Azzal, hogy Németországban Merkel és politikája, Franciaországban Macron és rendszere lábon maradtak, hogy Aachenben megköttetett a tartós szövetség a következő ciklusra, hogy a Brexit tragikomédiába fúl, talán eldőlt az európai irány. Konzervatív, szocialista, liberális és zöld intézményes együttműködés, ennek megfelelő Bizottság, EP vezetés és pénzelosztás. A felfüggesztéssel jelezték, nincs helye a populista-nacionalista vonalnak. A Fidesz, és sajnos Magyarország, kikerül a stratégiai és a taktikai döntések, az intézmények és döntéshozók köréből. Csak rendszerváltással fogunk visszatalálni.
EZ MÉG BARÁTI POFON VOLT - A Fidesz felfüggesztése azt jelenti, hogy a néppárt nem köt alkut a szélsőjobbal

Ellenzéki választói döntések

A Fidesz határozatlan idejű felfüggesztésével választóinak nincs európai helye. Mondhatja, hogy bent akar maradni a Néppártban, de ez nem rajta és választóin múlik. Ha kampánya finkelsteini-habonyi, véres és negatív lesz, bizonyosan kizárják vagy kiléptetik. Ha puha, „március 15-i” hangfogós, családbarát gügyögő, akkor nehéz lesz mozgósítania törzsszavazóit. A kampánynak nincs hőse. Orbán, mielőtt kirakták a ház elé, Európa meghódítója szerepében tetszelgett. Most kiderült, hogy a klub, amelyhez tartozni szeretne, nem akarja látni, jó ideig nem léphet be. Fenyegetően lebeg fölötte a 7. cikkely alapján elindított eljárás. A bizonytalan lengyeleken kívül, nincs állam- vagy kormányfő, aki mellette foglalna állást. Hová fognak ülni a képviselői, ki áll majd szóba velük?
Leegyszerűsödött az ellenzéki választók döntése is a májusi EP-, és az októberi önkormányzati választásokra. Nincs vezetője, vezérkara, vezérfonala az ellenzéki választóknak se. Nincs Európa-párti ellenzéki mozgalom. Az EP-választásra nem jött létre stratégiai megállapodás. De megérkezett a jelzés Európából: Orbánt és pártját nem kérjük! Jó lenne egy európai típusú hős, mint a szlovák Čaputova, de nincs. Ilyenkor a döntés a vezetés nélküli, de racionális választóra marad. Döntése nem ideológiai, nem offenzív és nem stratégiai, hanem taktikai: kizárólag az ellenfél, az állam-párt és párt-állam visszaszorítása a célja. A taktikai szavazás lépései a következők. Akarja-e, hogy a Fidesz-párt és az Orbán-állam képviselje Magyarországot Európában? Nem. Akarja-e, hogy az Orbán-rendszer miatt kizáródjunk Európából? Nem. Otthon akar-e maradni, hogy az állam-pártot támogassa? Nem. Akkor el kell mennie szavazni.
Akarja-e, hogy több magyar ellenzéki képviselő legyen az EP-ben, mint állam-párti? Igen. Akkor ellenzéki listára kell szavaznia. Nincs egységes és esélyes ellenzéki lista, hanem nagyobb bal- és jobboldali pártszövetségek és kisebb pártok vannak. Igaz. Akarja-e, hogy az esélytelen kisebbek miatt elvesszenek az ellenzékre leadott szavazatok? Nem. Akkor a nagyokra és esélyesekre kell szavaznia: az MSZP-PM-re, illetve a Jobbikra. Ne kérdezze, mitől ők a nagyobbak és esélyesebbek. Egyszerű: nekik van több választójuk. A kicsik lehetnek nagyszerűek, de nincs választójuk. Akar-e baloldaliként és/vagy liberálisként a Jobbik listájára szavazni? Nem. Akkor baloldaliként és liberálisként válassza az MSZP-PM listát. Akar-e jobboldaliként a szocialistákra szavazni? Nem. Akkor jobboldaliként döntsön a Jobbik listája mellett. A Jobbik leginkább azzal bizonyíthatná néppártosodását, ha felvételét kérné az Európai Néppártba. Hosszú út lesz, ha lesz ilyen út, amíg a Jobbik valóban konzervatív, mérsékelt nemzeti párt lesz. De ezen az úton támogatni kell, nem lelökdösni róla. Fidesz ki az európai szélre, Jobbik be az európai középre. Ne nézzünk személyre, múltra, ahogy a taktikai szavazók 2018-ban a parlamenti választásokon se néztek, csak arra, hogy ki esélyesebb a Fidesz ellen. E két lista, két pártcsoport ezer sebből vérzik, de az EU-ellenes Fidesz állam-párttal szemben EU-barátok, demokráciát és jogállamot hirdetnek. A két nagy ellenzéki lista eséllyel hozhatja össze az ellenzéki szavazók különböző csoportjait. Nem vesznének el az ellenzéki voksok.
A pártoknak, civil szervezeteknek, az ellenzéki és független önkormányzatoknak mozgósítaniuk kell az EP-választásra, mert az az önkormányzati választás első fordulója. Ha az ellenzék jó eredményt ér el, megfogja a Fideszt május 26-án, akkor nemcsak az ellenzéki választók éreznek nagyobb késztetést az októberi részvételre, hanem a potenciális jelöltek is az indulásra: van remény. Ha az ellenzék széttartása miatt súlyosan veszít májusban, a jelöltek és a választók elvesztik a reményt, s az állam-párt megint elfoglalja a városokat és falvakat.
Az önkormányzati választások előszele, hogy budapesti kerületekben és vidéki városokban kezdenek összeállni az ellenzéki koalíciók az egységes jelöltek mögött. Itt már fontos, hogy kik a jelöltek, akik mögé odaállnak. A helyi stratégiai koalíciók a bal- és jobboldal, a pártok és mozgalmak, civil szervezetek között eséllyel vehetik fel a harcot az állampárti jelöltekkel szemben. A Jobbikkal kötött megállapodások helyi alkuk az adott város vagy falu érdekében, nem ideológiai-politikai szövetségek. Szombathelytől a budapesti XI. kerületig, Egertől a II. kerületig, Pécstől a IV. kerületig sorra köttetnek az ellenzéki koalíciók.
Még nem tudjuk, hogy a néppárti csapás hogyan hat a valóban konzervatív, nemzeti érzelmű, Európa-párti, Ferenc pápa kereszténységében hívő, a tolvajlást és a hatalmi erőszakoskodást sokalló Fidesz szavazókra. Most már nemcsak a baloldali, liberális és zöld Európa üzeni, hogy elege van Orbán rendszeréből, hanem a jobboldali, keresztény és nemzeti Európa is. És e pártok ilyen vagy olyan koalíciója fogja Európát május 26-a után vezetni. A választásokat nem(csak) a hívő törzsszavazók, hanem a független, illetve a Fideszben csalódott választók fogják eldönteni. Akarják-e, hogy kizáródjunk az európai intézményekből, pénzekből, szellemi áramlatokból, vagy sem? Dönteni nekik kell.
A nyugtalanság völgyében járunk, írta Márai 1937-ben. „A civilizáció óriási szerkezete működik, csak nem bízunk benne. Ötven év előtt az emberek azzal a tudattal hajtották nyugalomra a fejüket, hogy Európa tíz év múlva nagyjából és egészen pontosan úgy lesz Európa, mint volt tegnap; ma tíz napra előre sem tudunk jósolni, s okunk van rá, hogy ne jósoljunk.”
Fordított Kasszandraként hogyan jósolhatnék. De most kékebb az ég, talán politikai tavasz jön.
Frissítve: 2019.03.23 19:02

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15