EU;USA;José Manuel Barroso;Szilícium-völgy;

2014-05-02 14:20:00

Barroso a szilícium-völgy titkára kíváncsi

 Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kötetlen vacsorán találkozott csütörtökön világsikert elért szilícium-völgyi cégek vezetőivel, köztük Árvai Péterrel, a Prezi alapító vezérigazgatójával.

Barroso elnök 13 európai, illetve amerikai alapítót, cégvezetőt és befektetőt hívott meg. "A vacsorán arról beszélgettünk, hogyan tudna Amerika és Európa segíteni a következő technológiai felfedezések megszületésében" - mondta Árvai Péter a vacsora után a közlemény szerint.

A majdnem háromórás kötetlen vacsorán olyan cégvezetők és befektetők vettek részt, mint a Twitter alapítója, Jack Dorsey vagy az Airbnb-t létrehozó Brian Chesky. (Az airbnb.com-on a világ több tízezer városában lehet lakást vagy szobát bérelni.) Jose Manuel Barroso többek között azt szerette volna megtudni, mi tette San Franciscót a startupok fővárosává, milyen adottságok vagy lehetőségek miatt választja ilyen sok vállalkozó a várost, illetve Amerikát - áll a közleményben.
Árvai Péter kifejtette, hogy nemcsak a politikai döntéshozatal fontos, hanem az is, hogy minél többen megismerjék azt a gondolkodásmódot és hozzáállást, amely a sikeres vállalkozókat jellemzi.

A Prezi szoftverfejlesztő céget 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. A Prezi számítógépes program különlegessége, hogy a hagyományos előadásforma helyett térben meséli el a történeteket, így élvezetesebb prezentációkat lehet tartani. Az indulás után nem sokkal a világ leghíresebb előadásszervező cége, a TED Conferences fektetett be a Prezibe. A gyors növekedésnek, az egyre több felhasználónak köszönhetően 2009-ben már meg is nyitották a cég második irodáját, San Franciscóban. Ma több mint 40 millió ember használja a Prezit a világ 190 országában - olvasható a cég bemutatkozásában.