Juventus Ferrara;Chelsea;Benfica;Antonio Conte;vezetőedző;Labdarúgó Európa Liga;Nicolas Pérez;

2014-05-03 07:57:00

Ibériai döntő az Európa Ligában

A spanyol Sevilla a portugál Benfica csapatával mérkőzik meg az Európa Liga-serlegéért a május 14-i, torinói fináléban. Az elődöntő nagy meglepetése, hogy a Juventus - amelynek a saját pályáján rendezik a döntőt - nem jutott be a fináléba. 

A Benfica remek védekezést mutatott be Torinóban. Az olasz egylet még úgy sem tudta feltörni a portugálok védelmét, hogy Nicolas Pérez kiállítását követően majd' fél órát emberhátrányban futballozott a Benfica, sőt az utolsó percekre 9 emberre fogyatkoztak.

Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője szerint, a játékvezetőnek is köszönhette a Benfica a továbbjutását. "Borzalmas, hogy a Benfica a két meccsen két kapura tartó lövéssel tovább tudott menni. A két meccs alapján a Juventus bizonyosan megérdemelte volna a továbbjutást.

Nagy kár, hogy az első meccsen nem adtak meg nekünk egy tizenegyest, és nem állították ki a Chiellinit lekönyöklő játékost, mint ahogy most sem kaptunk meg egy nyilvánvaló büntetőt."- értékelte Conte a találkozót. A Benfica trénetre, Jorge Jesús szerint egy oka van, hogy az ő csapata ment tovább. 

"Azért a Benfica jutott tovább, mert mindkét meccsen jobban játszottunk." A portugálok sorozatban másodszor jutottak el az Európa Liga döntőjébe, tavaly nem sikerült elhódítani a trófeát - akkor a Benfica Amsterdamban 2-1-es vereséget szenvedtek a Chelsea ellen. A spanyol visszavágón a végére maradt a csattanó.

A Sevilla pontosan tudta, hogy a 2-0-s haza sikerével nem dőlhet hátra teljesen, hiszen a negyeddöntőből a Valencia a Basel ellen 0-3-ról 5-3-ra fordítani tudott. Antonio Pizzi együttese 26 perc alatt most is ledolgozta a hátrányát, a második félődő közepén Mathieu találatának köszönhetően pedig már a döntőben érezhették magukat, egészen a 94 percig.

Ekkor jött M'Bia, és továbblőtte, illetve fejelte a Sevillát. "Beleadtunk minden tőlünk telhetőt, egyáltalán nem tehetek szemrehányást a csapatomnak. Semmit sem akarok elvenni a Sevilla sikeréből, de azt hiszem, mi érdemeltük volna meg a fináléba kerülést"- mondta a mérkőzés után a Valencia mestere, Antonio Pizzi.

"Nagyon nehéz volt, de ezt tudtuk előre. A döntő gól megszerzése csodálatos érzés volt. A családomnak ajánlom, apámnak és anyámnak, mert nagyon nehéz az életük"- nyilatkozta a Sevilla kameruni csatára M'Bia.

Az andalúzok eddig, ha bejutottak az El-döntőjébe (2006, 2007), meg is nyerték a trófeát, míg a Benfica reménykedhet abban, hogy megtörik végre a Guttmann-átok és 1962 után végre ismét diadalmaskodni tud a nemzetközi porondon.

Legutóbb a legendás magyar edzővel, Guttmann Bélával állhattak fel Európa trónjára, azóta 7 alkalommal játszottak nemzetközi kupadöntőt (5 BEK, 2 UEFA-kupa), és mindig vesztesen hagyták el a pályát.