euró;Románia;Victor Ponta kormányfő;

2014-05-07 11:01:00

Románia is bevezeti az eurót

Románia 2019-ben be akarja vezetni az eurót jelentette be a múlt heti kormányülés után Victor Ponta román miniszterelnök. Akkor még az elemzők úgy vélekedtek, nem kell ezt még komolyan venni, sajtóinformációk jelentek meg arról, hogy az Európai bizottságnak küldendő román konvergencia program nem fogja még tartalmazni ezt a céldátumot. Kedden azonban hivatalosan is közölte az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin) felé a román költségvetésért felelős miniszter, hogy az euró bevezetésének román céldátuma 2019. január elseje. 

A bejelentésről a pénzügyminisztérium közleményben számolt be. Bukarest indoklása szerint a Ponta-kabinet az Európai Bizottság tavaszi gazdasági prognózisa, a román konvergencia-program előrelépéseire, a sikeres strukturális reformokra és a román gazdaság biztató kilátásaira alapozta a céldátum kiválasztását.

A gazdasági mutatók valóban jók. A Román Nemzeti Bank e heti ülésén 0,2 százalékkal 3,3 százalékra csökkentette az idei éves inflációs előrejelzését, ugyanakkor 0,1 százalékponttal emelte a jövő évi várakozását. 2015-re korábban 3,2 százalékos éves fogyasztói árnövekedési előrejelzést vetítettek előre, ezt most 3,3 százalékra növelték. A jegybanki jelentés megállapítja, hogy a román gazdaság javulását továbbra is az export és az ipar ösztönzi, de fokozatosan a belföldi fogyasztás is erősödik. Kockázati tényezőként elsősorban az ukrán válságot említi, amely rövid- és középtávon kihatással lehet a befektetőknek a térségbeli országok iránti bizalmára.

Ugyanakkor növekedett Románia valutatartaléka is. A jegybank adatai szerint április végén 32,44 milliárd euró volt Románia valutatartaléka. Ez 1,17 milliárd euróval több, mint a március végi tartalék. Az ország aranytartaléka jelenleg 103,7 tonna, ennek értéke 3,1 milliárd euró, Románia nemzetközi össztartaléka 35,557 milliárd euró.