tüntetés;összecsapás;Bangkok;rendőrök;könnygáz;

2014-05-09 13:11:00

Összecsapások a thai fővárosban

Összecsapások törtek ki Thaiföld fővárosában, Bangkokban a tüntetők és a rendfenntartók között. A rendőrség könnygáz gránátokat vetett be, amikor le akarta bontani a megmozdulások résztvevői által emelt barikádokat. Többen megsérültek.

A tüntetéseket Szutep Taugszuban irányította, aki a tömeggel a kormányzat épülete felé tartott. Előzőleg döntő ütközetre szólította fel híveit azt követően, hogy szerdán az alkotmánybíróság hatalommal való visszaélés vádja miatt leváltotta Jingluk Sinavatra miniszterelnököt, aki ellen csütörtökön eljárás indult korrupció miatt. A taláros testület a kormányzat több tagját is lemondásra késztette, ugyanakkor több miniszter a helyén maradhatott. Az ellenzéki vezető azonban őket is távozásra akarta kényszeríteni. Szutep Taugszuban immár sokadszorra három napos ultimátumot adott a kabinetnek a távozásra. Jingluk Sinavatra helyét egyébként az előző kereskedelmi miniszter foglalhatta el.

Az ellenzék el akarta foglalni az állami televízió épületét azért, hogy az egész országban láthassák televíziós beszédét. Az ellenzék ugyan rendelkezik saját televíziós csatornával, a program azonban nem fogható az északi országrészen. Szutep Taugszuban egyben találkozót követelt a leváltott kormányfő utódával, Nivatthamrong Boonszongpaiszannal. Az alkotmánybíróság szerdai döntése után minden korábbinál feszültebb lehet a helyzet az ázsiai országban. Egyes hírek szerint a Szinavatra család hívei, a „vörösingesek” önálló államot hoznának létre Thaiföld északi részén.