Előfizetés

Reggel óta ropognak a fegyverek Donyeck megyében - sok a halott

Súlyos harcok robbantak ki a Moszkva-barát szeparatisták és az ukrán biztonsági erők között pénteken a kelet-ukrajnai Donyeck megye déli részén lévő Mariupol kikötővárosban.

A stratégiai fontosságú, Azovi-tengerparti település városi rendőrkapitányságának épületét fegyveres szakadárok támadták meg. A város központjában délelőtt óta ropognak a fegyverek, miközben a halálos áldozatok és a sérültek számáról ellentmondásos hírek érkeznek.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter a Facebook közösségi portálon közölte, hogy a fegyveres erők mintegy 20 "terroristát" öltek meg, és négyet foglyul ejtettek. Tájékoztatása szerint a biztonsági erők egyik tagja meghalt, öt pedig megsebesült.

A megyei állami adminisztráció egészségügyi részlege eközben három halottról és 25 sebesültről számolt be, de nem árulta el, hogy melyik oldalhoz tartoznak.

A miniszter beszámolója szerint mintegy 60 szeparatista automata fegyverekkel minden előzetes követelés bejelentése nélkül megrohamozta a városi rendőrség épületét. Az Azov belügyi különleges zászlóalj, a Nemzeti Gárda Omega nevű egysége és a hadsereg is bekapcsolódott az épület védelmébe. Szavai szerint ennek eredményeképpen a "terrorista csoport" jelentős részét sikerült semlegesíteniük. A szakadárok közül sokan fegyvereiket eldobva a város lakónegyedeiben bújtak el. A rendőrségi épületben az összecsapás közben tűz ütött ki.

Avakov közölte azt is, hogy a helyi terrorellenes műveletben részt vevők az ország más régióiból kaptak erősítést. Ezt azonban bővebben nem fejtette ki.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ukrán kormány álláspontja a "terroristákkal" szemben nem változott. "Azok számára, akik fegyverrel jönnek és lőnek, akik túszokat ejtenek, embereket kínoznak, rabolnak ki, az ukrán államnak csak egy válasza lehet: a megsemmisítés" - írta a belügyminiszter.

Eközben Oleh Ljasko független parlamenti képviselő Facebook-oldalán azt írta, hogy a szakadárok Mariupolban meggyalázták egy elesett katona holttestét. Értesülései szerint a dnyipropetrovszki dandár parancsnokának, akit állítólag mesterlövész ölt meg, halála után kinyomták a szemeit és levágták a fülét.

Közben a 0629 helyi hírportál azt jelentette, hogy mariupoli szakadárok elfoglalták a terrorellenes műveletben részt vevő erők egyik harckocsiját a városban.

Miután mintegy tíz harckocsi hajtott át a város központján, néhány helyi lakos az önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaság" képviselőinek vezetésével barikádokat kezdett építeni. Helyszíni tudósítások szerint a barikádépítéshez egy személyautót és egy Zil teherautót felborítottak, s azok köré használt gumiabroncsokat hordtak.

A szakadárok egyik hangadója - aki az interneten folyamatosan közvetít az eseményekről - kijelentette: a "donyecki népköztársaság" képviselői a "néppel együtt" mindent megtesznek, hogy megvédjék városukat a Jobboldali Szektorral szemben. Állítása szerint a kijevi Majdan-tüntetéseken vezető szerepet játszó radikális szervezet tagjai a városba tartanak, hogy "megsemmisítsék" annak oroszajkú lakosságát.

Kijev: Putyin semmibe veszi a nemzetközi normákat

Az ukrán külügyminisztérium pénteken határozottan tiltakozott amiatt, hogy Moszkva nem egyeztette Kijevvel az orosz elnöknek a krími Szevasztopolban tett látogatását. Vlagyimir Putyin közben történelmi igazságtételnek nevezte a Krím "visszatérését" Oroszországhoz.

Ukrajna továbbra is területe részének tekinti a Krími Autonóm Köztársaságot és Szevasztopolt, amelyet Kijev álláspontja szerint Oroszország törvénytelenül és ideiglenesen annektált.

Az orosz államfő a május 9-i győzelem napi katonai díszszemle légi és vízi bemutatójának megtekintésére érkezett Szevasztopolba. Látogatását a Kreml egészen az utolsó pillanatig titokban tartotta.

Az ukrán külügyminisztérium megítélése szerint Putyin látogatásával az orosz fél nyíltan értésre adta, hogy semmibe veszi az ukrán törvényeket, a nemzetközi normákat és súlyosan megsérti Ukrajna szuverenitását.

"Ez a provokáció ismételten alátámasztja azt, hogy Oroszország tudatosan a feszültségek növelésére törekszik az ukrán-orosz kapcsolatokban, és nem áll szándékában diplomáciai úton rendezni a kétoldalú viszonyban meglévő vitás kérdéseket" - szögezte le közleményében a tárca.

Kijev felszólította az orosz felet, hogy az államközi kapcsolatokban térjen vissza a civilizált módszerekhez, hallgasson a nemzetközi közösség felhívásaira, és vonja vissza a Krím mint Ukrajnához tartozó terület elfoglalásáról és bekebelezéséről hozott törvénytelen döntéseket.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök előző nap előrebocsátotta, hogy Kijev Putyin krími látogatását "egy külföldi államfő Ukrajna területén való jelenlétének" fogja tekinteni.

Történelmi igazság?

Történelmi igazságtételnek nevezte a Krím "visszatérését" Oroszországhoz Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szevasztopolban, az ott tartott győzelem napi orosz légi és vízi díszszemle megtekintése után.

2014 úgy vonul majd be a Krím félsziget és Oroszország történelmébe, mint amikor az ott élők meghatározták, hogy Oroszországgal együtt képzelik el jövőjüket, egyszersmind megerősítették elkötelezettségüket a történelmi igazság iránt - jelentette ki.

Putyin először látogatott el a Krím félszigetre március 21. óta, amikor a területet és Szevasztopol városát új jogi alanyokként az Oroszországi Föderációhoz csatolták, alig néhány héttel azután, hogy a Krímet orosz erők vonták ellenőrzésük alá.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta bázisának helyet adó krími kikötővárosban hatalmas tömeg gyűlt össze a Vlagyimir Putyin részvételével megtartott légi és vízi díszszemlére, amelyet a Győzelem Napja és Szevasztopolnak a fasiszta megszállás alóli felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendeztek.

Megkezdte a közmunkát Silvio Berlusconi

Publikálás dátuma
2014.05.09. 17:41
Berlusconi munkához lát... Fotó: Pier Marco Tacca, Getty Images.
Négy órát dolgozott pénteken az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a Milánó közeli Cesano Bosconéban levő idősek otthonában, ahol a bíróság közmunka végzésére kötelezte.

Silvio Berlusconi nem sokkal délután két óra után hagyta el a Szent Család elnevezésű otthont, ahol Alzheimer-kórban és más betegségben szenvedő magatehetetlen időseket látnak el.

Az idén 77 éves volt olasz kormányfő valamivel több mint négy órát töltött az idősek otthonában. Amikor kilépett az intézetből,  kezével intett a rá váró újságíróknak, de nem nyilatkozott.

Nem sokkal később azonban a Cesano Boscone utcáin haladó gépkocsija ablakából azt mondta pártja ott tartózkodó egyik aktivistájának, hogy minden rendben ment. Hozzátette: azt kérték tőle, hogy ne nyilatkozzon a közmunka-végzés első napjáról. Sem Berlusconi, sem az otthon vezetői eddig nem árulták el, milyen feladatot kapott a politikus az intézetben.

A Hajrá Olaszország (FI) jobbközép párt elnökét legközelebb jövő pénteken várják az idősek otthonába. Ezt megelőzően, május 14-én, majd május 22-én is Silvio Berlusconi Rómába utazik a FI európai választási kampányának eseményeire.

Silvio Berlusconit tavaly augusztusban ítélték el jogerősen adócsalásért. Egy éves büntetését a most kezdett közmunkával tölti le. Hetente egy alkalommal négy órát kell dolgoznia az Arcore-i villájától ötven kilométerre levő központban. Jó magaviselet esetén Berlusconi büntetése tíz és fél hónapra csökkenhet. Nem hagyhatja el Lombardia tartományt, de a bíróságtól kért engedéllyel kedd és csütörtök között Rómába utazhat politikai tevékenysége végzésére.

Péntek reggel több száz televíziós állomás munkatársai szállták meg a 23 ezer lakosú Cesano Bosconét, még az al-Dzsazíra katari székhelyű pánarab hírtelevízió kamerái is egyenesben közvetítették Silvio Berlusconi korábbi négyszeres olasz kormányfő megérkezését az idősek otthonába.