Kína;erőszak;Vietnám;Dél-kínai-tenger;

2014-05-16 18:16:00

Folytatódik az erőszak, menekülnek a kínaiak

Két kínai állampolgár halálát erősítette meg a pekingi külügyminisztérium szóvivője pénteken a vietnami erőszakos Kína-ellenes zavargásokkal kapcsolatban, és több mint száz sérültről számolt be.

Kína a helyszínen folytatja azoknak a károknak a felmérését, amelyek kínaiakat, illetve kínai vállalkozásokat értek - mondta Hua Csun-jing sajtótájékoztatóján. Kormánya felszólította Hanoit, hogy súlyosan büntesse meg a támadókat, azonnal állítsa meg az erőszakot, és akadályozza meg, hogy hasonló esetek előforduljanak.

Az elmúlt napokban sok száz dühös vietnami okozott jelentős kárt rombolással és gyújtogatással kínai, illetve kínainak hitt vállalatok tucatjaiban. A zavargásokat az váltotta ki, hogy a Dél-kínai-tenger vitatott területein üzembe helyeztek egy kínai olajfúró tornyot. A szóvivő arra a kérdésre, hogy kínai részről fontolóra vették-e a létesítmény elvontatását, mint azt Vietnam követelte, Hua azt válaszolta, Kína nem fog elvonulni. Más jelentések szerint a május másodikán üzembe állított olajfúrótornyot a terveknek megfelelően augusztus 15-éig tartják a kínai felügyelet alatt álló Hszisa/Paracel-szigetek közelében.

Vang Ji külügyminiszter csütörtök este beszélt a miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltő vietnami kollégájával, s miközben Hanoi "vitathatatlan felelősségét" hangsúlyozta a történtek miatt, követelte a kínai állampolgárok és a kínai vagyon biztonságának védelmét. A kormány egy külügyminiszter-helyettes vezetésével küldött munkacsoportot a szomszédos országba.

Az állami médiában pénteken idézték Fang Feng-hujnak, a hadsereg vezérkari főnökének szavait, aki Washingtonban kijelentette, országa nem engedheti meg, hogy "azokból a határterületekből, amelyeket a mai generáció őseitől örökölt, akár egy hüvelyknyit is elveszítsen". A tábornok utalt arra, hogy "egyes ázsiai országok" kihasználják Barack Obama - az Egyesült Államok katonai és diplomáciai pozícióinak megerősítését szolgáló - Ázsia-stratégiáját, és bajt kevernek a Dél- és a Kelet-Kínai-tengeren.

Hongkongi és tajvani sajtójelentések szerint a napokban kínaiak százai hagyták el Vietnamot. Sokan közülük Kambodzsában vagy Thaiföldön kerestek menedéket. Tajvanon a gazdasági tárca arról számolt be, hogy legalább száz tajvani érdekeltségű üzemet kifosztottak, tizenegyet felgyújtottak. A kereskedelmi kamara fogadkozott, hogy ha Vietnamban folytatódik a vandalizmus és az erőszak, akkor a tajvani cégek kivonulnak a vietnami piacról. Pénteki jelentések szerint több mint ezer hongkongi mondta le Vietnamba tervezett útját az elmúlt napok erőszakhulláma miatt.